Facebook hozzászólás
600

Mulan kontra tuolo

A hakkák földjén- egy egzotikus vidék Kínában

Baisánszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Bár az túlzás, hogy keresztül-kasul utazták az országot, hiszen hatalmas területről beszélünk, de időnként eljutnak egzotikus vidékekre. Nemrég Fujian tartományban jártak.

Yuchang Lou belső udvara, bambuszrügy feldolgozás
Bambuszrügyet dolgoznak fel a belső udvaron, Fotó: Baisanszki Zsanett

Akkoriban ugyanis még mindenütt kacsák és csirkék rohangásztak, sőt disznókat is tartottak a szűk és zsúfolt, kővel kirakott udvarokon. Idegenvezetőnk sokatmondó fintorral utalt a szagra, ami természetes velejárója volt ennek az állapotnak. A villanyt is mindenütt bevezették a tuolokba, bár többségükben még ma sincsenek fürdőszobák.

 

 

Tuolo
Fotó: Baisanszki Zsanet

A tuolok finoman szólva sem a legkomfortosabb lakóépületek. Az alsó szinten volt a konyha, ahonnan sűrű füst szállt fölfelé, amely feketére festette a gerendákat. Általában négy emberre jutott egy apró helyiség. Van olyan tuolo, amelyben néhány évtizede még ezren laktak, és mivel mindent lehetett hallani, amit a szomszédban beszéltek, valószínűleg nem sok magánélete volt az embereknek.

De maga a vidék is komoly kihívások elé állította a hakkákat. A hegyek közötti keskeny völgyekben sziklás, mocsaras, agyagos talajt kellett megművelniük. Az életben maradásért így nem csak a körülöttük élő ellenséggel, de a földdel is harcban álltak.

 

 

Mindezek után nem csoda, hogy a fiatal hakkák manapság otthagyják a tuolokat, és beköltöznek a városokba, ahol több a munkalehetőség, jobb iskolák és kényelmesebb lakások várják őket. A tuolok lakói ma többségükben idős emberek, akik már nem akarnak változtatni azon az életmódon, amihez hozzászoktak. Közben a turizmus is felfutóban van, egyre többen próbálnak abból megélni. Mindenütt hatalmas építkezések folynak, szállodák, új lakások, autópályák, a hegyeket összekötő hatalmas viaduktok épülnek. Valószínűleg, ha tíz évvel korábban jártam volna ezen a vidéken, akkor egészen mást láttam volna, mint most, és tíz év múlva az utazó megint egy egészen más világot talál majd a tuolok helyén.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!