PRIVÁT ÜZENET
Guangxi elvarázsolt földje
Baisánszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte párját, akit a munka szólított a távol-keleti országba. Bár az túlzás, hogy keresztül-kasul utazták az országot, hiszen hatalmas területről beszélünk, de időnként eljutnak egzotikus vidékekre. Nemrég Guangxi tartományban jártak.
A Li folyón hajózni, olyan, mintha egy megelevenedett kínai festményben lennénk. A kanyargó folyó és a kúphegyek kékes, zöldes akvarell színekben játszanak, vízimadarak halásznak a sekélyebb részeken, és szürkés felhők sejtelmesen gomolyognak az égen.
A Yulong partján üldögélni, és figyelni, ahogy a bambusztutajok lassan lesiklanak rajta, vagy a rizsföldek mellett végig biciklizni a folyómenti úton, ezek az élmények kimossák az emberből a városban felgyűlt összes feszültséget.
Guilin Kína egyik legszebb része, és ezt nem csak én állítom, hanem azok a művészek is, akik több száz éve festik papírra, vászonra, porcelánra a vidék lenyűgöző hegyeit. A kúpkarsztok mintegy 300 millió évvel ezelőtt jöttek létre. Akkor még tenger borította ezt a területet, melynek kiszáradása után felszínre került a mészkő. Ekkor a szél és az eső hatalmas művészi munkába fogott, és a legváltozatosabb formákat alakította ki.
A legérdekesebb alakzatok, akár a csillagképek, mind kaptak egy-egy nevet attól függően, hogy az emberek mit láttak beléjük. A Wangfu szikla például névadója szerint egy férje hazatérésére vágyó asszonyra hasonlít. De említhetem az Öregember Dombot, az Elefánt Hegyet vagy a Magányos Szépség Csúcsát is, mint a guangxi-i emberek fantáziájának gyümölcseit.
Az egyetlen dolog, ami megzavarja ezt a gyönyörű idillt, ugyanaz, mint máshol is Kínában: a turizmus. Guangxiben nem maguk a turisták a legkellemetlenebbek, tömeggel ritkán találkoztunk, hanem inkább a helyiek rámenőssége, akik a turizmusból próbálnak megélni. Elég abszurd helyzetbe kerültem, amikor lefényképeztem egy férfit, aki kínai halász módjára a vállán hosszú rudat tartott, a rúd két végén egy-egy kormoránnal. Amikor észrevett, megpróbált rávenni, hogy 10 yuanért (kb. 500 forint), tegyem a fejemre a kalapját, és vegyem a vállamra a kormoránokat. A 10 yuant nem sajnáltam volna tőle, de a kalap nagyon piszkosnak látszott, a kormoránok pedig közelről kifejezetten ijesztőek voltak, úgyhogy nem életem a visszautasíthatatlan ajánlattal. Ő azonban nem adta fel, én hátrálni kezdtem, majd miután láttam, hogy nem tágít, és a kormoránok egyre közelebb érnek az arcomhoz, futásnak eredtem.
Egyrészről megértem őket, sokan még most is mezőgazdasági munkákból élnek, és látva a rizsföldeken keményen dolgozó földműveseket, teljesen érthető, miért váltanának sokan az idegenforgalomra. Nem is tudtam haragudni a kormorános emberre, vagy azokra az idős asszonyokra, akik folyamatosan a sarkunkban voltak, és sört meg kólát próbáltak eladni nekünk. Az viszont elszomorító, ahogyan a nagy turisztikai intézmények a profit érdekében kihasználják és pusztítják a természetet.
Gyerekkoromban jártam utoljára az aggteleki cseppkőbarlangban, és bár az emlékeim megkoptak, úgy rémlik, szigorúan figyelmeztettek, hogy vigyázzunk a barlangra, mert a cseppkövek nagyon sérülékenyek. A yangshuoi Ezüst-barlangban ehhez képest nem bánnak kesztyűs kézzel a természeti kincsekkel. A két kilométer hosszan nyújtózó járatban a lenyűgöző, álló és függő cseppkő csodákat bárki összetapogathatta. A több millió éves képződményekbe mindenütt belefúrták, belecsavarozták a térfigyelő kamerákat, és a lámpákat. Néhány száz méterenként a látogatókat egy szuvenírbolton, vagy fotózási ponton vezették át, hogy a legszebb cseppkövekről csak némi készpénz ellenében készíthessünk, vagy vásároljunk egy-egy fényképet. Guangxi barlangjai gyönyörűek, de félek, nem sokáig maradnak ilyenek.
A táj szépsége azonban minden rosszat felülír az, ahogyan a bambuszerdő hullámzik a szélben, vagy ahogyan felhőfoszlányok kavarognak a tűhegyek csúcsai körül eső után.
Ezen a vidéken találhatók a világ legszebb rizsteraszai is. A Longji vagyis Sárkánygerinc rizsteraszokat a zhuang és yao népcsoportok földművesei gondozzák a mai napig. A földek két kilátópontról tekinthetőek meg teljes pompájukban, az egyik a „Hét csillag kíséri a holdat”, ahonnan vékony ösvény vezet át a „Kilenc sárkány és öt tigris” kilátóig.
Guangxiben megelevenedik a táj, a dombok hatalmas sárkánnyá változnak, a hegyek állatokként, emberekként és varázslatos lényekként kelnek életre. Nem véletlen, hogy ez a vidék megihlette az itt élőket, hiszen olyan, mintha elvarázsolt mesevidéken járnánk.
Ezt is olvasd el!
Hozzászólás zárolva.