Ez a város egy távoli bolygó
Sanghaji beszélgetés egy világpolgárral
Holch Gábor 2002 óta él Kínában, vezetési tanácsadó és coach, a sanghaji magyar közösség egyik törzstagja. Munkáját tucatnyi európai és ázsiai ország között ingázva végzi, útközben pedig ír. Angol és magyar nyelvű könyvei, cikkei a kelet-nyugati kapcsolatokról szólnak, hol szakemberek, hol szórakozni vágyó olvasók számára. Baisanszki Zsanett Sanghajban találkozott vele.
De akkor volt terítéken Magyarország EU-hoz való csatlakozása, és csak az kaphatott ösztöndíjat, aki az EU-val foglalkozott. Bécsben tanultam, aztán az ENSZ-nél voltam gyakornok, majd az EBESZ-szel politikai tisztként Boszniába kerültem. De végig tudtam, hogy a földgolyónak nem azon a felén szeretnék lenni. Akkor Kína adta a legtöbb lehetőséget. 2002-ben egy egyetemen kaptam munkát, mint tanárképző szakember, és onnantól kezdve, egy-két kisebb megszakítással Kínában élek.
Hogyan lettél tanácsadó?
Találkoztam egy kínai úriemberrel, aki Németországba utazgatott, nagy ázsiai cégcsoportok nevében német befektetőkkel tárgyalt. Azt mondta, hogy vezetési tanácsadót keres. Kérdeztem, hogy ezt miért mondja nekem, én nem vagyok vezetési tanácsadó. Erre azt felelte: én ismerem az önéletrajzodat, és te vezetési tanácsadó vagy, csak még nem tudsz róla. Amikor leírta, hogy mit csinálnék nap, mint nap, az majdnem ugyanaz volt, mint amit az ENSZ-ben csináltam. Csak most az asztal másik felén nem kormányok vagy önkormányzatok ülnek, hanem multinacionális cégek. Nemzetközi, főleg európai cégek ázsiai leányvállalatainak felső vezetőit segítem abban, hogy ami már működött Európában, az működjön Ázsiában is, a nagy kulturális különbségek ellenére.
Ha már kulturális különbségeknél tartunk, hogyan látsz minket, magyarokat ennyi év külföldi tapasztalat után?
Extrémebbek vagyunk, mint a legtöbb ország, akikkel az üzleti életben együtt szeretnénk működni. A magyar kultúra egy elképzelt középvonalhoz képest sokkal szélsőségesebb, mint mondjuk a kínai vagy a thai. Próbálom ezt egy példával elmagyarázni: nézzük meg, hogy egy átlagos munkahelyen, amikor valaki más beszél, akkor illik-e közbeszólni? Ázsiában a legtöbb helyen, Japánban, Koreában, Kínában nem illik, de Magyarországon, Nagy-Britanniában vagy az Egyesült Államokban megengedett. Azt is figyelembe kell venni, hogy ha ez elfogadott, akkor milyen gyakran és milyen hangosan teszik? Ahol pedig nem illik közbevágni, ott megfigyelhetjük, hogy milyen hosszúak a csendek, és ezt mennyire befolyásolja, hogy ki-ki a hierarchia melyik szintjén áll. Így felállítható egy skála, melyen Kína közelebb van a középponthoz, mint Japán. A másik oldalon pedig Magyarország távolabb van a középvonaltól, mint például Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok. Ezek mérhető dolgok. A legtöbb kultúra, amit a magyarok megpróbálnak megérteni, közelebb van az átlaghoz. Ez azért nagyon lényeges, mert egy kultúra minél közelebb van a középvonalhoz, annál rugalmasabban tudja alakítani a viselkedését egy másik kultúrához.
Hozzászólás zárolva.