Facebook hozzászólás
762

Uborka a fán, görkorcsolya a misén, macska a hóban

Különleges karácsonyi szokások a világ minden tájáról

Miközben mi már a bejgli kontra töltött káposzta mérgezés közelében járunk, és birtokba vettük mindazt, amit a ‘jézuska’ hozott nekünk, a világ más tájain ezekről nem is hallottak – ahogyan mi sem az ő szokásaikról. Pedig különleges tradíciók nemcsak Magyarország léteznek.

Legújabb listánkban a világ minden tájáról válogattunk ünnepi szokásokat. Te melyiket próbálnád ki?

Korcsolyázó Venezuela

A venéz főváros Caracas egy igazán szokatlan hagyománnyal köszönti a karácsony reggelt – az erősen vallásos lakosság ugyanis görkorcsolyával indul a reggeli misére. A hagyomány olyannyira elterjedt, hogy az utcákat a korcsolyázók biztonsága érdekében néhány órára le is zárják az autóforgalom elől.

Hol az uborka? Itt az uborka!

Furcsa díszek mindenhol felkerülhetnek a fákra, ez a német szokás azonban kifejezetten az uborkákhoz kötődik.
A tradíció szerint az üvegből készült, uborkát formázó díszt azután rejtették el a fán, hogy azt már teljesen feldíszítették. A dolog tétje, hogy az a gyerek, aki karácsony reggel elsőként találja meg a díszt, korábban hozzáláthat az ajándékai kibontásához.

karácsonyfa, karácsony, christmas, christmas tree, ünnepek, hagyomány, tradíció
Képünk illusztráció. (Fotó: Pixabay)
Rejtsd el a seprűt!

A szentestét Norvégiában egy furcsa szokással várják – az ország lakossága elrejti a seprűket. A hagyomány szerint a karácsony előtti estén ugyanis a boszorkányok kiszabadulnak, és ha megtalálják a seprűket, azokat elragadva repkednek majd az égen.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!