MA A HISTORY MŰSORÁN
Magyar szörnylegendák
Jeti, nagylábú, Loch Ness-i szörny, baziliszkusz és chupacabra – se szeri, se száma a titokzatos és bizonytalan létű lényeknek, amelyek kutatásával a kriptozoológia foglalkozik. A HISTORY új műsora, a Szörnyek nyomában ezeknek jár utána a világ különböző szegleteiben. Kevesebben tudják, hogy bár a magyar népi hitvilág viszonylag szegényes a természetfeletti lényekben, hazánkban is születtek már beszámolók különös lényekről.
Kígyólények, vámpírok, macskaszörnyek, sárkányok, megacápák: a Szörnyek nyomában című sorozat nem csak azoknak a mondáknak a kultúrtörténetét tekinti át, amelyek elültették az emberek fejében ezeket a legendás lényeket, hanem tudományos módszerekkel azt is górcső alá veszi, hogy esetleg létezhet-e közülük néhány a valóságban is. A mitikus lényeket vizsgáló terület neve kriptozoológia, vagyis a titokban létező lények stúdiuma, az ilyen kreatúrákat pedig kriptid-nek nevezik.
A középkori ember még nagyon sok ilyen lényben hitt, a felvilágosodás azonban a képzelet birodalmába száműzte ezeket – hogy aztán posztmodern korban újra megsokasodjanak a titokzatos észlelések és beszámolók. Noha az amerikai nagylábútól a himalájai jetiig elsősorban hazánk határain túlról érkeznek ezek a jelentések, Magyarország is „büszkélkedhet” néhány kriptid-del – most ezek közül mutatunk be néhányat.
A mumus és a vasorrú bába
Az előzmények nem túl biztatók: a magyar néphit viszonylag szegény természetfeletti lényekben, a minket körülvevő, elsősorban szláv népek sokkal több mitikus lényről szóló történetet gyűjtöttek össze. Ennek oka a néprajzkutatók szerint valószínűleg az, hogy a kereszténység felvételét követően a magyarság addigi, pogány istenvilága, hitrendszere viszonylag gyorsan kicserélődött.
Néhány mitikus lény azonban fennmaradt, igaz, szinte kivétel nélkül gonosz, ártó természetűek, míg a szlávoknál és a románoknál vannak jóindulatú és igazságosztó lények is. Az egyik leggyakoribb alak a vasorrú bába, a gyerekeket elrabló és befaló, így főleg gyerekek ijesztgetésére használt boszorkány. (Több népnél is van hasonló, az oroszok például baba-jagának nevezik.) A sárkány gyík- vagy kígyószerű, tűzfújó szörnyetegként jelent meg meséinkben, általában 7 fejjel, de a Bakonyban például 24 feje volt.
A lidérc gyakran csirke formában, vagy legalábbis lúdlábbal megjelenő, de általában tüzes vagy láng alakban feltűnő démon. A mumussal szintén gyakran ijesztgették gyerekeket, külsejére azonban szinte semmi nem utal. A markolábot általában szintén nem kötötték alakhoz, ha mégis, akkor kutyához hasonló, szőrös fekete állatként beszéltek róla, amely fogyatkozáskor megeszi a Napot, Holdat, majd kihányja. A garabonciásról szintén tudjuk, hogy ember, még rongyos is, viszont varázserővel bír, amit csínytevésekre használ.
Hozzászólás zárolva.