Facebook hozzászólás
491

A VÍGSZÍNHÁZ ÚJ IGAZGATÓJA

„Még nem tudtam felfogni, mire vállalkoztam” – interjú Rudolf Péterrel

A Vígszínház új igazgatója az infoRádióban beszélt az általa elképzelt polgári népszínházról, a karantén tanulságairól, a következő évad terveiről és a színházi szakma politikai megosztottságáról is.

  • Hivatalosan július 1-je óta igazgatója a Vígszínháznak. Mondhatjuk, hogy ez azért egy kicsit amolyan hazatérés is? Hiszen, ha jól számoltam, akkor 15 éven keresztül 1983-tól ’98-ig társulati tagja volt a Vígszínháznak.

  • Én ráadásul 18-at számolok, mert a színművészetis gyakorlati évünket is, az egész évfolyamot ott töltöttük. Igen, mindenképp visszatérés, több mint két évtizednyi kihagyás után.
  • A Vígszínház új igazgatója. Fotó: wikipedia
    A Vígszínház új igazgatója. Fotó: wikipedia

    Emlékezetes szerepek, rendezések is kötik a Víghez, és azóta az Új Színházat és a közelmúltban a Centrál Színházat leszámítva nem kötődött szorosabban társulathoz. Nem hiányzott?

  • De. Én alapvetően társulati embernek érzem magam. Más kérdés, hogy mindig bennem volt egy kettősség. Igazán valami hajón látom magam, mert a hajón tartozom egy közösséghez, és az mégis mozgásban van.
  • A Vígszínház egy elég nagy hajó.

  • Igen. Mindig egy közösséghez tartozva érzem jól magam. Mikor egyéni sportágat űztem, mindig kikaptam azoktól is, akiket egyébként edzésen vertem, fociban pedig az egész csapatot tudom a hátamon vinni, ha kell, vesztett helyzetet nem ismervén. De közben meg mindig hajtott valami előre, valami kíváncsiság, valami újabb és újabb dolgot meg akartam ismerni, és ennek a kettősségében mozogtam.
  • Most július 1-jétől jövő év végéig tart az igazgatói megbízatása, ez mindössze másfél év. Ez szokatlanul rövid időintervallum színházigazgatói posztokon.

  • Szokatlan pillanatban is kaptam meg a színházat, amikor a színházi törvény logikája szerint megmaradt a főváros mint fenntartó és közben az intézményhez szükséges pénzt a minisztérium adja. Speciális helyzet volt, nem látok rá pontosan arra, hogy mi történt, de miután éppen két héttel a kinevezésem után került át a minisztériumhoz a fővárostól sok-sok jogosultság, nyilván furcsa helyzet lett volna, hogy két hét múlva nem tartozom a fővároshoz, és mégis hosszú távú döntést hoz a főváros az én és a Vígszínház jövőjét illetően.
  • Lehet másfél évre tervezni?

  • Nem másfél évre tervezek, természetes másfél plusz öt évben gondolkodom minimum. Közben a másfél év alatt nyilván ki kell rajzolódjon, hogy én mit gondolok. Ahhoz kevés, hogy az ember végigcsináljon haditerveket. Egy ekkora intézményben nem kell mindent újragondolni, nem kell föltalálnom a spanyol viaszt, de mégiscsak a pályázatom logikája szerint összerakni az évadokat és elindítani a társulat fejlesztését nyilván hosszabb idő, én ebben is gondolkodom.
  • Nem volt fura helyzet, hogy Eszenyi Enikővel egyszerre pályáztak? Annak idején párhuzamos osztályba jártak a főiskolán, együtt indult a pályájuk a Vígszínházban, nagyon sokat játszottak együtt színházban, filmben.

  • Természetesen az volt, de hát közben én eljöttem a Vígszínházból. Nagyon fontos része volt az életünknek, mindenkinek, aki a Vígszínház bűvkörébe kerül, szinte örökké vígszínházi marad. Sok mindent játszottunk is együtt, de ez egy kis ország, és az ifjúságom fontos szereplői nyilván mind-mind ebben a szakmában dolgoznak, ha én emiatt nem lépnék, akkor tényleg otthon ülhetnék. Az érzékeny helyzet ellenére jó volt mindvégig a kommunikációnk. Nálam bármilyen politikai megosztottság, ami legyen egy valami aláírása vagy nem aláírása, egy tüntetésen való részvétel vagy nem részvétel nem írja fölül azokat az éveket, amelyeket én valakivel valamit együtt csináltam. Nekem barátaim vannak mindenféle oldalon, nem tudok így gondolkodni, politika és egyéb viszonyok fölé helyezek bizonyos emberi helyzeteket, minthogy részt vegyek azokban a fekete-fehér szituációkra bontott világban, amelybe most nagyon sokszor kényszerülünk.
  • Nyilatkozott a napokban arról, hogy biztos anyagi alapokon áll a Vígszínház jelenleg. Igaz ez a jövőbeni finanszírozásra is?

  • Köszönet az előző vezetésnek az átadás-átvétel professzionalizmusa miatt is, az is tény, hogy kifejezetten jó helyzetben vehettem át a Vígszínházat, és emellett a minisztérium is nagyon gálánsan a tavalyi pénzt a rendelkezésünkre bocsátotta, tehát jó alapállásból indulunk bele a vírussal terhelt és sok kérdőjelet jelentő jövő felé. Aztán hogy hosszú távon mi történik, azt egyikünk sem tudja. Remélem, hogy nem kell végigjátszanunk azokat a vészforgatókönyveket, amelyekkel közben persze rendelkeznünk kell.




  • Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!