Sanghaji unokák
PRIVÁT ÜZENET
Új sorozatunkban, a PRIVÁT ÜZENETBEN, külföldön élő honfitársaink írják meg nekünk, mit adott számukra egy nagy váltás, egy új élethelyzet. A kezdeti rácsodálkozás után milyen örömökkel vagy épp nehézségekkel jelentkeznek a hétköznapok? Baisanszki Zsanett három éve költözött Kínába. Követte a párját, aki Sanghajban kapott munkát. Új volt számára a nyelv, a kultúra, a szokások. Eleinte csak úgy ismerkedett az országgal, hogy sétált az utcán, és figyelte az embereket. Az egyik első dolog, ami szembetűnő volt a rengeteg nagymama és nagypapa, az unokáival.
Otthon sok magyar szülőt hallottam már panaszkodni arról, hogy a gyerekeket mennyire túlterhelik, milyen sok a házi feladat és a különóra. A Kínában élő szülőktől viszont úgy tudom, hogy ebből a szempontból itt még nehezebb a gyerekeknek. A sanghaji gyerekek egy jelentős része már óvodában megtanul angolul írni, olvasni, beszélni. Hallottam olyan nagycsoportosról, akit nem akartak felvenni első osztályba, mert nem tudta elolvasni a felvételi feladatsort.
Vannak olyan kínai és magyar szülők is, akik ennek a rendszernek inkább az előnyeit látják. Úgy gondolják, a gyerekeik Sanghajban versenyképes tudást szereznek, és így több lehetőség vár rájuk az életben. Mások viszont amiatt aggódnak, hogy a gyerekek életéből kimarad a szabad játék és a pihenés.
Úgy látom, Sanghajban a gyerek a család, és különösen a nagyszülő szeme fénye. Sokat kényeztetik őket, ugyanakkor nagy nyomást is helyeznek rájuk. Ennek eredményeképpen egyre több kínai gyerek jut be kiváló nemzetközi egyetemekre, sokszor lekörözve az európaiakat. De nem vagyok benne biztos, hogy az ár, amit fizetnek érte, nem súlyosabb-e, mint a nyereség.
Hozzászólás zárolva.