Facebook hozzászólás
650

Szablya a kézben!

Akár könyvben olvastad, akár filmen láttad Gárdonyi híres történetét, az Egri csillagokat, biztosan emlékszel a szablyával harcoló, hős magyar vitézek alakjára. Ez a vívófegyver manapság újra fénykorát éli. Köszönhetően a 2012-ben alakult Magyar Szablyavívó Iskolának. Tagjai rendszeresen tartanak bemutatókat, szerepelnek történelmi játékokon, de rendhagyó tanórákon is népszerűsítik ezt az ősi technikát. A szablyavívás már a Hungarikumok sorába tartozik, mesterei pedig most azon dolgoznak, hogy az UNESCO szellemi örökség értékei közé is bekerüljön. Az iskola vezetőjével, Balogh Imrével beszélgettem. INTERJÚ

 

 

Milyen előképzettség szükséges, hogy valaki szablyavívást tanulhasson?

Bárki csatlakozhat hozzánk. Az alapoktól kezdünk. Először fakarddal, hogy megerősödjön a csukló. Aztán következik a megfelelő technika elsajátítása. Minden megyeszékhelyen van már egy-egy tagiskolánk, de a Felvidéken, Erdélyben, Lengyelországban, Litvániában, Lettországban, sőt még Londonban is van csoportunk.

Mint minden harcművészet, a szablyavívás is elsősorban fegyelemre tanít. Fejleszti a koncentráló képességet, hiszen a másodperc törtrésze alatt kell döntéseket hozni. Régen a harcos élete múlt ezen. Ez a sport az agyat is edzi. Az a tapasztalat, hogy növendékeink a gyakorlás során nemcsak a sportban lesznek eredményesebbek, hanem az élet más területein, például a tanulásban is. Fontos az összpontosítás, az önkontroll. Elég csak megnézni, hogy aki fegyvert fog a kezében, az nem áll hanyagul!

Szablya a kézben
Aki szablyát tart a kezében, az nem áll hanyagul (Forrás: www.szablyavivas.hu)

Hiszünk abban, hogy a szablyavívás egy olyan magyar érték, ami az egész történelmünket és az egész kultúránkat képviseli a mai napig. Nem hagyhatjuk veszni. Ezért is választottuk az iskola jelmondatának  báró Wesselényi Miklós gondolatát.

Egy nemzetnek sem lenne illőbb és szükségesebb a kardját jól forgatni tudni mint a magyarnak, mert ami és amilye van, azt ennek köszönheti.

A szablyavívás 2020-ban a Hungarikumok sorába került. Elismertségéért tovább dolgozunk. Jó esélyünk van arra, hogy rövidesen az UNESCO szellemi kulturális örökségei között tartsák számon.

 

Ezt is olvasd el:

https://eletforma.hu/elet-mod/hagyomanyorzes-felsofokon/





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!