Egy idegenvezető feljegyzései
Tibet – az élő hit varázsa
Földváry Eszter idegenvezető több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban. Egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet, de most ő is, mint a turizmusban dolgozók többsége, kényszerszabadságon van. Szabadidejében a fotóit rendezgeti és feljegyzéseket készít emlékeiből, amelyek közül néhányat a következő hetekben vendégszerzőként az Életforma olvasóival is megoszt.
Egész családok jöttek pirospozsgás arcú gyerekekkel, a nagyszülőket támogatva mászták meg a sok emeletet és közben imamalmukat pörgetve végig mormogták: „Om mani padme hum” azaz „Éljen a lótuszban lévő drágakő!” Akkor még sokkal több terem volt nyitva a nagyközönség előtt, mint manapság. Megnéztük a Fehér Palotában a dalai lámák lakosztályát, ahol még ott vannak az eredeti bútorok. A Vörös Palotában az elhunyt dalai lámák hatalmas, díszes, arannyal, drágakövekkel borított sztupáit, síremlékeit is megcsodáltuk. Ezekben a kápolnákban hatalmas rézedényekben lobogtak a gyertyák, ide öntögették a folyékony jakvajat a hívők. Úgy éreztük magunkat, mintha egy ősi szertartás részesei lennénk.
Nem igazán értettük, hogy miért másznak be az emberek a lábakon álló szekrények alá, amelyekben a szutrák, a szent szövegek gyűjteményét tárolták. Később kiderült, hisznek abban, hogyha a fejük hozzáér a polchoz, akkor áldást kapnak a szent könyvekből. Annyi szépségben, megható történetben volt részünk a látogatás során, amit alig tudtunk befogadni és hosszú ideig tartott feldolgozni.
Csokang templom és előtte a piac
Lhásza városa a régi mondák szerint eredetileg mandalaalakú volt, ma is így kell körbe sétálni az óra járásával megegyező irányban, míg végül az ember a központhoz, a Jokhang, vagy magyar írás szerint Csokang templomhoz ér. Ez a legősibb templom, a 7. században épült. Többszáz éves kápolnáit színes falfestmények díszítik. A templom előtti téren két hatalmas füstölő ontja magából a zarándokok által beledobott gyógyfüvek illatát. Körülötte özönlik a tömeg, nagy a hangzavar, hiszen itt van a Borkhar piac. Többezer ember járja az utcákat imamalommal a kézben, mások hosszasan alkudoznak.
Alkudni kötelező és a tibetiek nagyon jó kereskedők. Ha mi már elégedettek vagyunk a végső árral, biztosak lehetünk abban, hogy még így is ők járnak jól. A hajdíszektől, a szantálfából vagy féldrágakövekből készült imaláncokon át az antik, nyakban hordozható kis oltárokig mindent lehet kapni. Mi is körbejártuk a piacot, figyeltük az embereket és élveztük az alkudozást.
Tibeti kalandjaim folytatását a következő cikkemben olvashatod.
Földváry Eszter más cikkeit itt olvashatod:
Utazás az Orient expressz vonaton
Hozzászólás zárolva.