Életforma.hu

Egyéb

Tíz örökérvényű idézet Kosztolányi Dezső tollából

Író, költő, műfordító, kritikus, újságíró - megannyi jelző, amivel Kosztolányi Dezsőt illethetjük. Mindegyiknek kiváló művelője volt az 1936. november 3-án elhunyt legenda. Ezen a borús novemberi napon rá emlékezünk, feledhetetlen és még ma is örök érvényű verseivel és idézeteivel.

1885-ben született Szabadkán Kosztolányi Dezső, aki a XX. századi magyar széppróza és líra legkiemelkedőbb alakja volt. A Nyugat első nemzedékének művésze megannyi nagyszerű vers és regény írója. 1901-ben már az iskolai diáklapot az Előre című magazint szerkeszti. Ebben az évben jelenik meg az első verse is a Budapesti Naplóban. Az iskolában összetűzésbe kerül az igazgatóval, így tanulmányait magántanulóként fejezi be. Bár később elkezdi az egyetemet, de a szakvizsgáját kihagyja, mert a Budapesti Napló állást ajánl neki, látva tehetségét. 1908-ban országosan elismert újságíró lesz, publikál a Hét-ben, az Élet-ben, és az induló Nyugat-ban is. A szegény kisgyermek panaszai 1910-ben jelenik meg, mely az egész 20. századi magyar lírának legsikeresebb és legnépszerűbb kötete lesz. Nyugtalan természete Párizsba űzi, ahol sok ihletet talál és tettre készen tér vissza.

Kosztolányi Dezső és családja (Foto: Wikimedia Készítette: Székely Aladár - https://opac.pim.hu/record/-/record/PIM777695, Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=77604044 )

Kosztályi Dezső 1913-ban feleségül veszi Harmos Ilonát, és 1915-ben fiuk születik (Kosztolányi Ádám). 1922-ben jelenik meg az első regénye, Néro, a véres költő címmel. A regény német fordításához Thomas Mann írt előszó-levelet. A Pacsirta, az Aranysárkány és az Édes Anna a leghíresebb regényei, de Esti Kornélt a novellái főhősét is ismeri mindenki. 1933-ben fedezi fel az ínyén a rák első jelét, nem sokkal utána jelenik meg a Hajnali részegség című verse.

1936. november 3-án hunyt el tüdőgyulladásban, amit a ráktól legyengült szervezete már nem tudott leküzdeni.

Halálának évfordulóján olyan verseket, és idézeteket hoztunk Kosztolányi Dezső tollából, amik majdnem 100 év távlatából is örök érvényűek.

Az élet azért van, hogy használjuk.

Írni - van-e ennél kockázatosabb valami? Ha elgondoljuk, hogy mitől függ a sikere, hogy milyen véletleneknek kell összehatniok, melyek folytán valaki tökéleteset alkot, hogy a tehetségen, rátermettségen, műveltségen kívül mennyi apró-cseprő, jelentéktelennek tetsző tényezőnek kell óraműszerűen egybevágni, hogy az alkotókészség teljes mivoltában mutatkozzék meg s hogy kedve is legyen megmutatkozni, ha számba vesszük, hogy az sem közönyös, mit láttunk, mit hallottunk itt vagy ott, mielőtt tollat vennénk kezünkbe, mit ettünk, mit ittunk tegnap s miképp hull a lámpafény kéziratpapírunkra, mikor dolgozunk, akkor a vakmerő játéktól előbb megrémülünk, aztán kétségbeesünk és az egészet nem kisebb csodának érezzük, mint azt, hogy vagyunk, hogy folyton-változó szerves életünk valamely szeszélye folytán bármely pillanatban nem áll meg a szívünk verése.
Azok a könyvek, melyek könyvtárad polcain szunnyadnak, még nem készek, vázlatosak, magukban semmi értelmük. Ahhoz, hogy értelmet kapjanak, te kellesz, olvasó.

Az emberek - hidd el - csak szeretni akarnak valakit. Mindenkiben van egy nagy-nagy adag szeretet, mely nem találja helyét.
Boldogságunk vagy boldogtalanságunk sokkal inkább függ attól, hogy mi van bennünk, mint attól, hogy mi van körülöttünk.

Aki több évtizede él a föld hátán, az előbb-utóbb tanúja lesz minden szörnyűségnek és badarságnak, melyre valaha gondolt, vagy talán nem is gondolt.
Az illanó idő szívdobbanása

remegve lüktet által a szobán

s nincs semmi, semmi nesz, csak némaság.

Magunkkal visszük azt, ami elől futunk. A fájdalom utánunk szalad.
Szerelmessé tettél,

Nem én tehettem róla,

Vágyat ébresztettél,

S végig tudtál róla.

A franciák azt mondják, hogy "elutazni annyi, mint meghalni egy kicsit". Ezt sohasem hittem, mert szeretek utazni, s valahányszor vonatra szállok, úgy érzem, hogy újra éledek.

 

Ezt is olvasd el:


Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára?

Miért fontos odafigyelni kedvenceink súlyára? 

Gondolt már arra, hogy kedvence esetleg súlyproblémákkal vagy cukorbetegséggel küzdhet?
Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik

Amikor a vállalkozás és az adminisztráció találkozik  

Sokan úgy képzelik el a vállalkozói világot, hogy az főként számokról, szabályokról és kötelező adminisztrációról szól.
Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje

Altatás a szabadban: a friss levegő varázslatos ereje 

Talán te is észrevetted már, hogy amint átlépitek a küszöböt és elindultok, a friss levegőn a kisbabád szinte pillanatok alatt mély álomba merül.
Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél

Térkövek ma: trendek és innovációk az építkezéseknél 

A térkövek manapság fontos szerepet játszanak az építkezéseknél, hiszen nem csupán funkcionális, de esztétikai elemek is lehetnek.
A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára

A női vállalkozók tudatosan figyelnek a cég biztonságára 

A női vállalkozók egyre nagyobb arányban vannak jelen az online térben, legyen szó webáruházról, szolgáltatói oldalról vagy szakmai bemutatkozásról.
A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott

A modern építészetben az anyaghasználat is megváltozott 

A mai otthonok tervezése során az elmúlt években egyre hangsúlyosabbá vált az a szemlélet, amely az esztétikai megjelenést a fenntarthatósággal együtt vizsgálja.
Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak

Megéri-e a lézeres szemműtét? Részletek és árak 

Sokan fontolgatták már, hogy vajon megéri-e befektetni egy lézeres szemműtétre.
A női gumis övek diszkrét bája

A női gumis övek diszkrét bája 

Az öltözködés során különös figyelmet fordítunk a kiegészítők kiválasztására, hiszen ezek nagymértékben befolyásolják megjelenésünket.
Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén

Metrodom River – új építésű lakások Budapest dinamikusan fejlődő részén 

A főváros budai oldala egészen sajátos hangulattal bír, ami kerületenként is sokat változik.
Az autós USB elosztó szerepe az utazások során

Az autós USB elosztó szerepe az utazások során 

Utazás közben mindannyian szeretjük a kényelmet és a rugalmasságot, főleg ha hosszabb útról van szó.