Facebook hozzászólás
344

Élet a Covid után Kínában

Vuhan: tízezres koncerteken lazulnak a kínai fiatalok a Covid szülőhelyén

Több ezren vettek részt a hagyományos wuhani könnyűzenei fesztivál, a Strawberry Music Festival szombati nyitónapján. Az esemény különlegességét az adta, hogy ebből a közép-kínai városból indult el a pár hónap alatt a pandémiává fejlődő Covid-19, és ez az a milliós megacity, mely először szenvedte meg a teljes lezárást is.  

A szervezők csak tavaly költöztették online térbe az eseményt , idén pedig már bevállalták a szabadtéri megrendezését, persze a szükséges biztonsági intézkedések betartása mellett.

A szervezők képviselője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a résztvevők számát idén korlátozták, szombaton körülbelül 11 ezer ember vett részt a koncerteken. A színpadok előtt mindenhol korlátokat állítottak fel, a biztonsági személyzet pedig csak meghatározott számú látogatót engedett be ezekre a területekre, akik közül a felvételek tanúsága szerint csak néhányan viseltek maszkot.

Vuhanban, több mint két hónapos szigorú korlátozás volt érvényben az első koronavírus okozta lockdown alatt. Azóta a város a hivatalos adatok szerint szinte teljesen vírusmentesnek számít. Ez a tény, valmint az, hogy csak néhány járványgócról jelentettek az országban az elmúlt időszakban, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy jelentősen csökkent a vírustól való félelem Kínában.

A kétnapos rendezvény ismert, illetve kevésbé ismert hazai popsztároknak nyújt fellépési lehetőséget a Wuhan’s Garden Expo park három színpadán. A résztvevők az ország több tartományából is érkeztek Vuhanba.

A „Strawberry Music Festival” társrendezvényeit más városokban, így például Pekingben is megtartják az ötnapos májusi nemzeti ünnep ideje alatt.

Kína 16 új COVID-19 esetet jelentett pénteken, szemben az egy nappal korábbi 13 esettel – közölte a helyi nemzeti egészségügyi hatósága szombaton.

Az összes új eset a tengerentúlról származó fertőző volt – áll a Nemzeti Egészségügyi Bizottság közleményében.

Kína szárazföldi részén a megerősített COVID-19-esetek száma jelenleg 90 ezer 671, míg az áldozatok száma 4636, közülük sokan vuhani lakosok voltak.

Kínában mintegy 11,6 millió oltást adtak be pénteken a COVID-19 ellen, így az oltottak összes száma meghaladja a 265 milliót – derül ki az Országos Egészségügyi Bizottság szombati adataiból.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

KUL-TOUR

1 / 158

KUL-TOUR

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!