Facebook hozzászólás
567

EZ MOST NEM EGY KÁNON!

Hogy ne égjen a város, és a ház

Ugye, gyerekkorunkból még rémlik az Ég a város, ég a ház is kánon! Segítség, hogy e tekintetben 2019. március 15-től változott a tetőtér-beépítésére vonatkozó szabályozás. Az egyik közülük, hogy már a beépítési százalékba nem kell beleszámítani a tűzvédelmi előírások teljesítését szolgáló építményeket és a felvonót, valamint ezek a kötelező zöldterületből is elvehetnek. De mindez csak a már meglévő tetőterekre érvényes, az új építés esetén nem!

Az építési törvény módosításával már olyan tetőterek beépítésére is lehetőség nyílik, amelyekre korábban nem volt. Ez nemcsak családi házakéra, hanem országosan minden tetőtérre alkalmazható. Már a magastetős régi bérházak, műemléki épületek padlásterei is beépíthetőek lettek, ráadásul nemcsak lakhatási célra. Az építkezés az OTÉK értelmében nem számít bővítésnek, ha a beépítéssel nem nő az épület térfogata – azaz nem változik a tető formája, valamint nem építenek hozzá semmit.

Látszólag úgy néz ki, hogyha nem bővítjük az épületet, az esetek többségében mindehhez sem építési engedély, sem egyszerű bejelentési eljárás sem kell. Ennek megítélésében igen óvatosan kell eljárni, ugyanis ha az építési tevékenység műszaki tartalma alapján bármely hatóság részéről eljárást igényel (pl. lift, jelző oltó-berendezés tervezés), vagy eltérést kell kérnünk a vonatkozó előírásoktól (építési, tűzvédelmi, műemlékvédelmi, stb.), akkor persze mindez nem állja meg a helyét. Meglévő épület esetében igen ritka, hogy minden jelenlegi előírás betartható. Ha engedélyekre nem is, de kiviteli tervre engedélyt nem igénylő esetekben is szükség van, ha az úgynevezett Kiviteli kódexben meghatározott feltételek fennállnak.

Budapesti bérház, Kép: wikipedia
Kép: wikipedia
Fontos továbbá, hogy az új szabályozás nem érinti az Országos Tűzvédelmi Szabályzatban meghatározott követelményeket, amelyeket továbbra is kötelező betartani.

Az OTSZ ugyan az egylakásos lakó és alacsonyabb kockázati osztály besorolású épületek esetében alacsony tűzvédelmi osztály besorolású szigetelés használatát is megengedi, de ettől függetlenül érdemes olyan szigetelőanyagot választani, amely egy tűzesetnél több védelmet ad. Az alacsony tűzvédelmi osztály besorolású hőszigetelő anyagokkal az a probléma, hogy éghető anyagok, melyek tűz esetén komoly problémákat okozhatnak, beépíthetőségüket a tűzvédelmi előírások erősen korlátozzák. Ezért magasabb kockázati osztályba sorolt épületeknél nem is használhatók. Mindig ellenőrizzük, hogy a szigetelőanyag teljesítménynyilatkozata milyen tűzvédelmi osztályt tartalmaz, az megfelel-e arra célra amire használni kívánjuk.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

KUL-TOUR

1 / 158

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!