Facebook hozzászólás
739

Egy nevelőszülő ötvenezer forint alapdíjat kap ma Magyarországon

Nehéz feladat ma nevelőszülőnek lenni hazánkban. Az SOS Gyermekfalvak pont ezért szeretné, ha ezentúl minden év október 7-e az állami gondozottakról szólna. Mostanáig nem volt ilyen tematikus nap, pedig a nevelőszülői hálózatok, a nevelőszülők és az őket segítő szakemberek megérdemelnék az elismerést és a figyelmet minden téren.

Ma közel 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban, további 140 ezer gyereket fenyeget a veszély, hogy bármikor elvehetik a szüleitől, többségüket a szegénység és annak következményei miatt. Az emberek többségének nagyon kevés információja van a gyermekvédelemről, az állami gondoskodásban élő gyerekekről, akik viszont nap mint nap találkoznak az őket érintő előítéletekkel. A helyzet drámai, amivel érdemes társadalmi és rendszerszinten is foglalkozni. A problémáról Szilvási Léna az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője és elismert gyermekvédelmi szakértő mesélt nekünk.

Október 7. az állami gondoskodásban élő gyermekek napja (Fotó: SOS Gyermekfalvak)
Kezdjük az elejénél. Hogyan kerül egy gyermek nevelőszülőhöz?

Minden esetben csak akkor kerülhet erre sor, ha a Gyámhivatal erről határozatot hoz. Ezt a döntést alapos vizsgálatok előzik meg. Szakemberek mérik fel, hogy a gyermek mennyire veszélyeztetett a saját családjában. Ha szükséges a kiemelés, akkor a Gyámhatóság azonnal értesíti a területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatot, akik elkezdenek olyan helyet keresni, ahová a gyermeket el lehet helyezni. Ez ideális esetben a nevelőszülőt jelenti.

Mennyire hosszú ez a folyamat?

Ha a Gyámhatóság úgy látja, hogy a gyerek akkut veszélyben van, akkor gyorsan kell cselekedni. Ez azonnali kiemelést jelent. Ha épp nincs megfelelő nevelőszülő, akkor a gyerekek átmenetileg befogadó otthonba kerülnek.

Mivel szinte minden esetben sérült gyermekekről van szó, így gondolom nagyon fontos a nevelőszülők megfelelő felkészítése. Milyen képzésben részesülnek?

A kiválasztásuk egy összetett folyamat. A nevelőszülői hálózat szakemberei vizsgálják a nevelőszülőnek jelentkezők pszichológiai és egészségügyi alkalmasságát. Ezenfelül egy képzésen is részt kell venniük. Ha mindezeken jól teljesítettek, akkor kapják meg a működési engedélyüket.

Csak családok lehetnek nevelőszülők?

Nem. Alkalmasak lehetnek az egyedülállók is vagy az élettársi kapcsolatban élők. A legfontosabb, hogy meg legyen bennük a kellő elhívatottság, és persze legyen megfelelő lakhatásuk, és jövedelmük. Rendkívül fontos, hogy érett, rugalmas személyiségek legyenek. Lényeges, hogy a nevelőszülő családja, közvetlen környezete is támogassa őt ebben a döntésben.

Mindez korhoz is van kötve?

Az alsó korhatár 24 év, a felső pedig 50 év körüli az első gyermek befogadásakor.

Mennyire nehéz nevelőszülőket találni?

Mindig több nevelőszülőre lenne szükség, mint amennyi van. Ez alapvető probléma, mellyel minden hálózatnak és az államnak is feladata van.

Ha már az államot említette, ők mennyire segítőkészek a nevelőszülőkkel kapcsolatban?

Azt gondolom, hogy az állam törekszik arra, hogy fejlessze a nevelőszülői ellátást. A szakmai támogatást a nevelőszülőknek a nevelőszülői hálózat szakemberei biztosítják. Az állami támogatás meglehetősen szűkös, figyelembe véve azt, hogy ezek a gyerekek mind traumák sorozatát élik meg a bekerülés előtt, ezért jóval több emberi és szakmai támogatásra van szükségük, mint egy átlagos gyereknek.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!