Szirtes Marcell – gyerekszínészből nagykövet
Szirtes Marcell 15 éves nyurga kamasz. A mutálástól ugyan meg-megbicsaklik a hangja, de imponáló szabatossággal, választékos szókinccsel fejezi ki magát. Nem csoda, nyolc éves kora óta szerepel színpadon. Az egyik legsikeresebb gyerekszínész az országban. Ám a siker nem szállt a fejébe. Tanul, folyamatosan képzi magát és közben még arra is van ideje, hogy a kortársai problémáin próbáljon segíteni. Nemrég az UNICEF ifjúsági nagykövetének választották. INTERJÚ
Ezek a darabok éveken keresztül telt házzal, hatalmas sikerrel mentek. Te hogy élted meg a sikert?
Én nem csak a sikerért szerettem ezt csinálni! Persze, nagyon fantasztikus érzés volt, amikor az előadás végén hatalmas taps, ujjongás fogadott. De legfőképp azt szeretem a színházban és a színpadi játékban, hogy új érzéseket élhetek át, pár óra erejéig más világba repülhetek, és vihetem magammal a közönséget is. A szerepek által sok mindent megtanultam magamról, megismertem rengeteg emberi sorsot, különböző karaktert, érzéseket.
Volt, hogy öt darabban játszottál egyszerre. Hogy tudtad ezt összeegyeztetni a sulival?
Amikor egy héten már 6-7 előadásom volt, akkor magántanuló lettem. Otthon tanultam és dolgozatot írni, vizsgázni mentem csak be az iskolába. Szerencsére a tanáraim rendkívül elfogadóak voltak, sokat segítettek nekem. Otthon pedig mindenben számíthattam a szüleimre. Meg kellett tanulnom beosztanom az időmet, egyedül feldolgozni a tananyagot.
Feltűnően választékosan fogalmazol, szabatosan beszélsz. Ez is a színháznak köszönhető?
Biztos az is benne van ebben, hogy rengeteg szöveget kellett megtanulnom. De olvasni is nagyon szeretek. Kis koromban a szüleim minden este felolvastak nekem. Nagyon szerettem Varró Dani könyveit. Ma is minden nap olvasok, most például kötelező olvasmányként Shakespeare Hamletjét. De a kedvencem a fantasy, varázslatos műfaj.
Többször is említetted a szüleidet és az ő támogatásukat. A családban volt valakinek rajtad kívül művészi vénája, volt kitől örökölni ezt a képességet?
Az egyik dédpapám író és költő volt. Néhány zenész volt még a távoli rokonságomban, de igazából a közeli családi körben senki sem foglalkozik színházzal.
Nem féltettek téged ettől a kiszámíthatatlan világtól?
Mindig azt mondták, hogy addig csináljam ezt, amíg én jól érzem magam benne. Minden új feladatnál megkérdezték, hogy akarom-e csinálni. Én döntöttem, és mindig számíthattam a támogatásukra.
Ez fizikailag is komoly próbatétel lehetett, napközben tanulni, próbákra járni, este előadások. Hogy bírtad?
Hát, tényleg, kicsit korábban kezdtem a késői lefekvést, mint a kortársaim. Gyakran, amikor egyik helyről a másikra mentünk, a kocsiban is aludtam. De esténként, az előadások után annyira fel voltam pörögve, hogy hiába dugtak ágyba, nem tudtam elaludni.
Már gimnazista vagy. Megnyúltál, a mutálás miatt elkezdett változni a hangod. Kinőttél az eddigi szerepekből. Hogyan tovább?
Most valóban eléggé sok minden változott bennem, a testemben, a lelkemben is. Jelenleg a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium tizedik osztályos dráma tagozatos tanulója vagyok. Mindenképpen olyan iskolát szerettem volna választani, ahol a színházzal, a drámával kapcsolatos tudást szerezhetek. A közismereti tárgyak mellett van drámaóránk, kreatív mozgást, kreatív éneket, drámaelméletet és beszédtechnikát tanulunk. Nagyon jó egy olyan közösségbe járni, ahol ugyanolyan érdeklődésű gyerekek vannak, mint én.
Hozzászólás zárolva.