Kepes András már 17 évesen cikkeket publikált, majd az egyetem elvégzése után a Magyar Rádió munkatársa lett. Nevéhez fűződik a Gondolatjel című kulturális magazin elindítása, de szerkesztette a Láttuk, hallottuk című művészkritikai sorozatot is. Kepes András pályája során elősként tudósított a cannes-i, a berlini, a moszkvai, a tokiói filmfesztiválról, Hollywood-ból és a Nobel-díj átadásokról. Mikrofonja előtt szólaltak meg először magyar képernyőn világsztárok, világhírű filmrendezők, írók. 1989-től több műsor szerkesztője és műsorvezetője volt, jegyezte az Apropó című riport-dokumentumfilm sorozatot és a Desszert című beszélgetős műsort.
A nyolcvanas évek közepétől rendszeresen publikál könyveket, miután visszavonult a műsorkészítéstől. Első művei főként rádiós és televíziós riportútjaira és beszélgetéseire épültek (Szerencsés Útjaim, Kepes Krónika – Beszélgetések, Kepes Krónika – Történetek), illetve irodalmi válogatásokat készített Könyv-jelző I-III címmel. 2008-ban, Matt a férfiaknak címmel dokumentum-regénye jelent meg, 2011-ben pedig Tövispuszta című regényével ért el sikereket. A Világkép című szubjektív esszé-regénye 2016-ban jelent meg, amit a szakmai zsűri az év tíz legjobb könyve közé választott a Libri Irodalmi díjátadón.
Kepes András 73. születésnapja alkalmából most tíz olyan idézetet hoztunk a könyveiből, melyken érdemes egy kicsit megállni és elgondolkozni.
Nem hiszem, hogy az emberek közti különbség a vérükben lenne, inkább a lelkükben.
Gyakori vélekedés, hogy az ostobáknak könnyebb dolguk van az életben, hogy aki hülye, az boldog. Csakhogy ennek a nézetnek ellentmond a tapasztalat. Az állítás ugyanis azt feltételezné, hogy nem léteznek boldogtalan hülyék, holott naponta találkozunk zsörtölődő, gyűlölködő, ostoba emberekkel az életben és a neten. Fogadjuk el amolyan részkövetkeztetésként tehát, hogy nemcsak az intelligens lehet depressziós, hanem a hülye is. Márpedig, ha az intelligens, a hülye, a depressziós és a boldog párba állítható variációit vesszük - úgy is, mint: boldog hülye, boldog okos, depressziós okos, depressziós hülye - , akkor ez utóbbi kétségkívül a legpechesebb változat.
Minél nagyobb ereje van egy civilizációnak, annál nagyobb az esély arra, hogy ha nem gondolkodik globálisan, előrelátóan és pozitív módon, akkor idővel elpusztítja saját magát. Márpedig ennek a mai, modern társadalomnak roppant ereje van.
Úgy tartják, öregek nélkül nincs múlt, gyerekek nélkül nincs jövő. Múlt és jövő nélkül pedig nincs jelen.
A háborúban mindig a szegény ember húzza a rövidebbet, a gazdagok meg még gazdagabbak lesznek.
Komoly munka megérteni és felnevelni a bennünk lakozó, sérülékeny gyereket, de sosem késő boldog gyerekkort teremteni magunknak. Legalább utólag.
A történelem a tények tudománya, a politika az ösztönök birodalma. Nem véletlen, hogy a politikusok is az emberek ösztöneire építenek. Ami egyébként gyakorlatias gondolat, hiszen ösztöne mindenkinek van, esze viszont csak keveseknek.
Csak akkor érdemes beszélni valamiről, ha az ember elég árnyaltan tudja megközelíteni a témát.
A Facebookon látszólag többnyire mindenki boldog; boldog születésnapja és boldog névnapja van, örvendezhetünk új frizurájának, jól sikerült profilképének, szerető párjának, gyönyörű családjának, gyermeke újabb sikerének, továbbá, hogy milyen káprázatos helyekre utazik, milyen jókat eszik-iszik. És mindjárt késztetést is éreznek, hogy az örömüket, sőt a táplálkozásukat is megosszák velünk. Mi meg csak szorongunk."Mi a fene? Mindenki boldog, csak mi szomorkodunk, mérgelődünk, bosszankodunk, sírdogálunk néha?" De inkább mi is megosztjuk az arcunkra erőltetett smiley-maszkot, hadd lássák az emberek, bennünket sem kell sajnálni, kicsit azért mi is boldogok vagyunk ám. Cserébe csupán egy felemelt hüvelykujjat, szívecskét, pár jó szót várunk. Sok embernek manapság csak ennyi figyelem jut.
Gazdaság meg politika?! Miket beszélsz! A világot az érzelmek és a mítoszok irányítják. Az hat az emberekre.
