Életforma.hu

STÍLUS

A szépség tízparancsolata

A szépség fogalmát sokan sokféleképpen igyekeznek meghatározni. Egyesek az arc és a test mértani arányait veszik alapul, mások széleskörű felmérést végeznek arról, hogy különböző fotók alapján, milyen adottságokat találnak a legtöbben vonzónak. A szépségideál a különböző korokban és kultúrákban mást és mást jelentett. Tóth Katalin kozmetikus mester most megosztja velünk jótanácsait, amelyektől szépnek érezzük magunkat és ez a külsőnkön is meglátszik majd.

Több, mint negyven éve a szépség a hivatásom. Már gimnazista koromban a metrón ülve is figyeltem a lányokat, asszonyokat és közben eljátszottam a gondolattal, hogy kit, hogyan lehetne még szebbé varázsolni. Sokszor megfigyeltem azt is, hogy egy fáradt, kiégett tekintet, egy elgyötört arckifejezés még a legápoltabb, legigényesebb megjelenést is tönkre teszi. Kozmetikusként hamar ráébredtem arra, hogy mennyire igaz a mondás: a szépség belülről fakad. Ugyanakkor szépségszalonomban azt is megtapasztaltam, hogy egy a külső szépítő kezelés, egy jó smink mennyire jótékony hatással bír a vendégeink lelki világára.

A szépség belülrő fakad. ( Fotó: depositphotos)

A szépség meghatározása az én olvasatomban így hangzik: az egészség és a belső harmónia külső megnyilvánulása, amely ápoltsággal párosul. A szépségnek van egy láthatatlan, de annál fontosabb összetevője, mégpedig a kisugárzásunk, ez határozza meg, hogy mások vonzónak tartanak-e, vagy sem. A téma összetettsége miatt megalkottam a szépség tízparancsolatát, melyet érdemes megfogadni.

 

  1. Szeresd önmagad! Itt nem a nárcisztikus, az egoista önszeretetre gondolok, hanem arra, hogy felismerem, az egész életem rólam szól, a testemről és a lelkemről. Odafigyelek a testem jelzéseire, hiszen ezekkel a lelkem üzen. Odafigyelek a testem igényeire és megadom, amire szüksége van. Úgy bánok magammal, mint ahogyan egy általam legjobban szeretett emberrel bánnék.
  2. Szeress másokat! Miért is fontos ez? Egyrészt a kisugárzásod akkor lesz igazán vonzó, ha az emberek azt érzik, pozitívan, elfogadással figyelsz rájuk. Másrészt, azért, mert minden érzés nyomot hagy az arcodon, ha folyamatosan ítélkezel, vagy túl szigorú vagy és ez szokásoddá válik, elmélyülhetnek például a homlok vízszintes ráncai, illetve a két szemöldök között függőlegesen elhelyezkedő, harcos ráncok. A lekicsinylő ajakbiggyesztés pedig maga után vonja a külső szájzug lefelé irányuló, rézsútos barázdáinak kialakulását.
  3. Csak jó gondolatokat engedj meg magadnak saját magaddal kapcsolatban! Ez az egyik olyan terület, ahol a legtöbb teendőnk van, ugyanis mi nők rengeteg önostorozó, kritikus gondolattal bántalmazzuk magunkat. Ma már bizonyított tény, hogy gondolataink hatással vannak az anyagi világra, így a sejtjeinkre is. Gondoljunk csak Masaru Emoto professzor munkásságára, aki „A víz rejtett bölcsessége” című művében konkrét fotókon mutatja meg a gondolatok vízre gyakorolt hatását. Testünk 70%-a víz, amely a legjobb információközvetítő, ezért érdemes megfontolni, hogy ha negatívan gondolunk egyes testrészeinkre, milyen alapon várjuk el, hogy jó irányba változzanak.
  4. Tápláld a lelkedet! Válogasd meg, milyen információkat engedsz be az életedbe. Válassz olyan tevékenységeket, olyan olvasmányokat, olyan filmeket, zenéket, amelyektől jobban érzed magad és örömmel töltenek el. Olyan emberekkel vedd körül magad és olyanokra áldozz időt, akik közelében jól érzed magad. Ez mind-mind emeli a rezgésedet és hozzájárul a belső harmóniádhoz.
  5. Tápláld a tested! Válogasd meg, milyen táplálékokat veszel magadhoz. Hallgass tested jelzéseire és szakíts a táplálkozáshoz fűződő negatív gondolatokkal és bűntudattal.
  6. Tápláld a bőröd! Lehetőleg szakember segítségével állítsd össze a bőrtípusodnak megfelelő kozmetikumokból a napi bőrápolási rutint.
  7. Mozogj minden nap! Ebben nagy segítséget jelenthet akár egy lépésszámláló óra is. Gyakran előfordul, hogy bár munka közben nagyon elfáradunk, mégsem mozogtunk eleget. Válaszd ki a számodra legmegfelelőbb és legélvezetesebb mozgásformát és iktasd be az életedbe.
  8. Minden nap tegyél valamit magadért, amiben örömödet leled! Lehet ez bármilyen apróság, a lényeg, hogy a napjaidat ne csak a feladatok sokasága határozza meg, hanem csempéssz több örömet és színt az életedbe.
  9. Aludj eleget! Hiszen a szervezeted ilyenkor regenerálódik. A folyamatos kialvatlanság nem csak a szemed környékén, de az alakodon is nyomot hagyhat.
  10. Legyen saját stílusod! Határozd meg a legszebb részeidet, amelyeket ki szeretnél emelni sminkkel, frizurával és öltözködéssel. Ehhez sokszor érdemes szakember segítségét is igénybe venni. Ahogyan Te magad változol, időnként érdemes a stílusodat is megújítani.


Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra

Női rövidnadrágok magasított derékkal – stílusos ötletek laza hétköznapokra és elegánsabb alkalmakra 

A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is!

Stílusosan szemüvegben és napszemüvegben is! 

Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz. 
Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte

Egyedi bútor: ami praktikus, és pontosan olyan, mint ahogy elképzelte 

Egy lakás berendezése nem csupán a funkcionalitásról szól.
Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket!

Stílusos és kényelmes: fedezd fel az új női szandáltrendeket! 

A nyári szezonban újra és újra előtérbe kerülnek a kényelmes és divatos lábbelik. Idén is számos izgalmas trend vonzza a figyelmet, amelyek nemcsak a megjelenésről, hanem a praktikumról is szólnak. 
Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt!

Vidd ki a kertbe kreativitásod, készíts saját kezűleg dekorációt! 

A jó idő beköszöntével egyre több időt töltünk a kertben, ami nemcsak a pihenés, a családi és baráti összejövetelek színtere lehet, hanem kreatív feltöltődés helyszíne is.
A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez

A lounge garnitúrák ideálisak a hangulatos nyári estékhez 

Sokan vagyunk, akiknek a nyár a kedvenc évszakunk. Ennek sok oka lehet, többek között például az, hogy ilyenkor ki lehet ülni esténként az udvarra, beszélgetni, borozni, relaxálni, meghitt hangulatban időt tölteni másokkal.
Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra

Kifogástalan kabátok az átmeneti évszakokra 

A legtöbb nő szeret ajándékot vásárolni és meglepni a szeretteit valami igazán különlegessel. Akkor azonban, amikor a párjuknak vagy férfi rokonaiknak vesznek ajándékot, sokszor ötlethiánnyal küzdhetnek. Erre az esetre hozunk most egy olyan ajándéktippet, amely garantáltan örömöt okoz majd!
Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót?

Hogyan válasszuk ki a tökéletes pamutpólót? 

A divatban is egyre többen keresik a környezettudatos megoldásokat, így a gardróbokban is átalakulás figyelhető meg. Ma már nem elegendő, hogy egy ruhadarab – például egy póló – jól néz ki, hanem több szempontot is figyelembe vesznek a vásárlók választás előtt.
A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma

A kitűzők sikertörténete: az egyedi embléma hatalma 

Az utóbbi években egy érdekes trend emelkedett ki, ami megdobogtathatja a szíved, ha márkaépítésen vagy promóción töröd a fejed. A kitűzők egyszerű, mégis hatékony módjai annak, hogy egyediséged megmutatkozzon, legyen szó céges rendezvényekről vagy akár egy személyes eseményről. A kis kiegészítőkön keresztül sokkal távolabbra juthatsz, mint amit elsőre gondolnád. És tényleg, ki ne akarna egy kis pluszt adni az arculatához?
Stílusos megjelenés minden nap

Stílusos megjelenés minden nap 

A hölgyek számára különösen fontos a vonzó megjelenés. Bárhol is vannak, szeretnének jól kinézni és ezért sok mindent hajlandóak megtenni. Az esztétikus külső szempontjából meghatározó a lábbeli. Nézzük most meg, melyek azok a cipőtípusok, amelyekkel garantált az előnyös megjelenés!