Hajnalban már indulásra készen álltunk, hogy felfedezzük a világ egyik legkülönlegesebb vidékét, a Machu Picchut. Több lehetőség is van az odaútra. Mi nem a több napos hegyi túrát választottuk az Inka ösvényen, hanem egy sokkal kényelmesebbet. Vonaton utaztunk, nem is akármilyenen: a Hiram Bingham vonat elegáns étkezőkocsijaiban. Már az állomás is egy élmény volt, ahol felszálltunk, amíg vártunk a beszállásra perui zenével fogadtak egy szép kis virágos kertben, ahol üdítőnket kortyolgattuk. A sötétkék vonat olyan volt, mint a régi klasszikus Orient Express, gyönyörű kényelmes plüss ülésekkel, sárga réz fogantyúkkal, virágokkal a fehér damaszt abroszos asztalokon. Az étkezőkocsikat követte két bár és az utolsóként egy kilátó kocsi, a tetején is ablakokkal és a legvégén nyitott peronnal, ahonnan jól lehetett fényképezni.
Elvarázsolt táj
Ahogy követtük az Urubamba folyó völgyét, egyre magasabb hegyek vették körül a folyót, ami vadul hömpölygött, ugrált, haragos hullámokat vetve az útjába kerülő egyre nagyobb szikla görgetegek között. Nem lehetett betelni a látvánnyal. Közben a vonat mindkét oldalán inka teraszokat láttunk, ősi épületek körvonalaival. Egyszer csak utópisztikus fém és üveg, tojásdad formájú építményeket vettünk észre a sziklafal közepén, olyanok voltak, mint egy hosszúkás gubó. Ahogy közeledtünk, már láttuk, hogy emberek drótköteleken ereszkedtek alá ehhez a különös építményhez. Kiderült, hogy ez egy kapszula hotel a veszélyt és kalandot kedvelő látogatók számára, akik ebben a magasban felfüggesztett építményben, szinte a semmiben lógva töltetnek itt el egy éjszakát. Én inkább maradok a földön, a hagyományosan megépített szállodákban...
Romváros több ezer méter magasan
Vonat utunk során perui specialitásokat szolgáltak fel ebédre, az idő gyorsan telt, három óra utazás után megérkeztünk a végállomásra, Aguas Callientesbe. Innen buszok visznek fel hajtűkanyaros, keskeny hegyi úton a csúcsra, a romváros bejáratához. Más közlekedési eszközt nem lehet választani, az embert szívinfarktus kerülgeti, ahogy buszozás közben lenéz a szakadékba. Az egész hegyoldal teraszokkal van beépítve, a kis kőházak falait rendbe hozták, néhánynak visszaállították a szalma tetejét, hogy lássuk, milyen volt eredetileg. Az itt lévő hatalmas sziklákat beleépítettek az épületekbe. Senki sem tudja pontosan, minek mi volt a funkciója, de a formák, a méretek és elhelyezkedésük a tájban tényleg lenyűgöző.
A romterület alatt már az esőerdő dús vegetációja burjánzott. Hajdanában ez borította be teljesen a romvárost és hosszú évekbe telt, míg kiszabadították és láthatóvá vált a hatalmas konstrukció. Ma minden zöld fűvel borított, ami tökéletesen kiemeli a szürke sziklákat. Mélyen alattunk a folyó, mint egy barna szalag fonta körbe a hatalmas hegyek lábát. A csúcsokat a felhők és a sűrű pára tette sejtelmesebbé.
A mai napig működik a település vízvezetékrendszere. Kutakba vezették a forrásvizet, ami ellátta a várost ivóvízzel és a teraszokon termesztett növényeket öntözték vele. Azt tartják, hogy ez nem egy egyszerű város volt, hanem egy szent terület, templomokkal, obszervatóriumokkal és az inka arisztokrácia palotáival, valamint a szolgák lakóházaival.
Megyünk még magasabbra
Az első benyomás után, amikor már beteltünk a látvánnyal és több száz fotót is készítettünk, elindultunk fölfelé, felfedezni a részleteket. Ez nem volt olyan egyszerű, hiszen egy út vezetett felfelé: sziklába vájt, magas lépcsőfokokon kellett felkapaszkodni a magasba. Korlát persze nem volt, ezért állandóan figyelnem kellett, hogyan veszik az utasaim az akadályokat. A helyi idegenvezetők nagyon figyelmesek voltak, lassan haladtunk felfelé, meg-megállva, hogy kifújjuk magunkat. Lámákkal is találkoztunk, akik kíváncsian figyeltek minket. A füvet szépen rendbe tartották, ahogy itt legelésztek egész nap.
Az első állomás a Naptemplom volt. Félkör alakú sziklaépítmény, amelyen egy ablak úgy van tájolva, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőségkor a Nap sugara egy bizonyos pontra vetődjön.
Lassan felértünk a legfelső szintre, ahol az egyik legszebb gránit falat találtuk, a Három Ablakos templomét. Itt is hatalmas gránitkockákból építették meg az épület falait, kötőanyag nélkül. A felületek tökéletes csiszolásával érték el, hogy a tömbök rés nélkül illeszkedjenek egymáshoz. Hihetetlen elképzelni, hogyan hozták fel ezeket tonnányi súlyokat a meredek hegyoldalakon a völgyből. Az emberi akaraterő, tudás és leleményesség határtalan. Innen lehetett átnézni a szemben lévő hegycsúcsra, a Huayna Picchura, a Fiatal Csúcsra.. A csoportomból többen szerették volna megmászni a szemben lévő hegyet, ott is vannak inka emlékek. Kicsit örültem, hogy erre nem jutott időnk, mivel ez a hegy, ha lehet, még meredekebb és kissé veszélyes vállalkozásnak tűnt.
Intihuatana, a Nap tartóoszlopa
A legizgalmasabb hely még csak most következett. Ez az Intihuatana, a Nap tartóoszlopa volt, amit a gránit sziklacsúcsból faragtak ki úgy, hogy innen asztronómiai méréseket, megfigyeléseket tudtak végezni. Az Inka úton kirándulók a Nap kapujából pillanthatják meg az a Machu Picchut. Gyönyörű kilátás nyílik innen az egész hatalmas területre. Machu Picchu egyébként Öreg Csúcsot jelent.
Azt tanácsoltam vendégeimnek, hogy keressenek itt egy aránylag nyugodt helyet, ahol megpihenhetnek és csak szemlélődnek, magukba szívják a hely békéjét. Ezt nem szabad kihagyni, hiszen a régiek is valószínűleg emiatt a különleges kisugárzás miatt is építhették ide ezt a spirituális helyet.
Vissza a valóságba
Lassan ideje volt visszatérni a vonatunkhoz, de előtte még az emléktárgyakkal zsúfolt piacon sétáltunk keresztül, ahol láma és alpaka gyapjúból kötött pulóverek, sapkák, ezüst ékszerek csábították a turistát. Amint vonatunk elindult visszafelé, a bárban vérpezsdítő muzsika csendült fel és pisco sour vagy más koktél várt minket. A háromtagú zenekar olyan hangulatot teremtett, hogy aki befért a bár kocsiba, táncra perdült és alig akarta abbahagyni, amikor csengettek, hogy a vacsora tálalva van.
Csodálatos élményekkel érkeztünk meg késő este Cuscoba. Sokáig beszélgettünk még a piac nyüzsgő életéről, a helyiek ruházatáról és szokásairól. Erről írok a legközelebb.
Ezt is olvasd el Földváry Esztertől!
