Az életmentő Facebook
A világ pillanatnyilag legnépszerűbb közösségi portálját talán nem kell bemutatnom az olvasóknak. Ha mégsem hallottak volna még róla, keressenek rá a neten, hadd ne pazaroljam a helyet e hasábokon.
Nos a Facebookot legtöbben szórakozásra használják, én például örülök, ha megtudom, hogy egy pesti ismerősöm kirándulni indul a haverokkal, egy kanadai ismerősöm új munkahelyet talált, egy volt egyetemi csoporttársam pedig most ivott meg egy pofa sört. A következő történet viszont azt hivatott illusztrálni, hogy e nemzetközi közösségi portált életmentő célokra is lehet használni.
Szűkebb családom egyik tagja a pozsonyi norvég nagykövetségen dolgozik. Elmesélem, mivel töltötte a szombat délutánt.
A sztori úgy kezdődött, hogy megcsörrent a követség SOS-vonala: egy kétségbeesett norvég szülő kérte, hogy azonnal kutassák fel egyetemista fiát, aki Szlovákiában tanul, és épp az imént tette közhírré a Facebookon, hogy öngyilkos akar lenni, mivel elege van ebből a cudar világból, nincs miért élnie. Búcsúzik mindenkitől, legyetek jók, ha tudtok…
A srác azóta nem veszi a mobilját, eltűnt, ki tudja, él-e még. A szülők kérik a követséget, hogy nyomozza ki, mi van vele. Családtagom először is riasztotta a rendőrséget, és körbetelefonálta a kórházakat, hogy nem vittek-e be a mentők mostanában egy norvégot. Majd felment a Facebookra, és üzenetet írt a srác egyik hölgyismerősének, hogy baj van, sürgősen kapcsolatba kellene lépni a norvég ifjúval. A lány tíz perc múlva jelentkezett, elmondta, hogy előző este együtt diszkóztak a fiatalemberrel, akin akkor még nem mutatkoztak a suicid hajlam jelei. Mindegy,meg kell keresni a fiút, hangzott a követségi ember instrukciója. A lány fél órán belül már autóban ült, és a kollégium felé tartott, ahol hősünk lakott. További tíz perc telt el. Csörgött a követségi telefon. A vonalban az öngyilkossággal fenyegetőző fiú: elnézést kér, előző nap csúnyán összeveszett a barátnőjével, aztán csúnyán berúgott, és elalvás előtt írta az ominózus üzenetet, hogy tudniillik mindenkitől búcsúzik. Oké, gyorsan hívd fel anyádat, nagyon aggódik érted! – hangzott a felszólítás, és a norvég szülők azóta már nyilván megnyugodtak, és hálásak a pozsonyi nagykövetségnek, hogy két órán belül sikeresen intézkedett. Mindezt csak azért meséltem el, hogy illusztráljam, mi mindenre jók a közösségi portálok. És persze azért, mert ez a hír nyilván nem kerül be más hétfői lapba. Szűkebb családom tagja ugyanis nem szokott büszkélkedni saját sikereivel…
Hozzászólás zárolva.