„Egy vallás van a földön: szabadság!”

Az ember, aki a forradalmat "csinálja", sosem tudja előre, hogy ez a korszak óhatatlanul bekövetkezik. Ez a szerencse; ha előre tisztában volna azzal, hogy a világ gyökeresen nem, csak részleteiben változtatható meg, történelmünk tele lenne "meg nem született" forradalmakkal, a világ pedig olyan népekkel és nemzetekkel, melyeknek minden gondolatát a mások, illetve önmaguk elpusztítására irányuló tehetetlen düh uralná.

A forradalom ugyanis – még az eleve sikertelenségre ítélt is – esély az újjászületésre. Gyakran véráldozattal jár; aki ezt mereven elutasítja, és minden körülmények között ragaszkodik ahhoz, hogy forradalmárként is "ágyban, párnák közt" végezze, nem érti a legmagasabb rendű, a nem ember által alkotott törvények üzenetét.

Szabadság, szerelem…

"Az ember dolga, hogy szabad legyen, s ez a dolguk a nemzeteknek is" – olvastam nemrég az egyik hazai lapban Kovács László tanár úr tollából.

Megvallom, meglepett ennek a gondolatnak a tisztasága, egyszerűsége, és az, hogy minden, amit a szabadság eszméje és a forradalom kapcsán el lehet mondani, milyen briliáns módon van összesűrítve ebben az egy mondatban. Mert mit is jelent szabadnak lenni?

Félelem nélkül szeretni – a talpalatnyi földet, a hazát, mely bölcső, s majdan sír is, "mely ápol s eltakar".

Szabad az ember, ha tudja, hogy a jog nem csupán annak eszköze, hogy az egyenlők közt is egyenlőbbek érdekeit védje és szolgálja.

Szabad az, aki nem létbizonytalanságban él, nem fél a holnaptól; aki nem a szegénységi küszöb alatt él, mert a szegénység a szabadságától fosztja meg az embert.

A szabad embert nem kísérti, hanem bátorítja, előre viszi a múlt; nem szegődik mellé árnyékként a kitaszítottság és a sorstalanság.

Szabad, akinek a szülőföldje a hazája.

Epilógus helyett

Nézem a pozsonyi szállót, melynek teraszáról 1848 márciusában Kossuth Lajos intézett beszédet a tömeghez, bemutatva az ország első miniszterelnökét, Batthyányt. Mellette a későbbi vértanú, Rázga Pál áll, és németre fordítja szavait…