Engedjük be a fényt! - Íme néhány módszer a skandináv emberektől, hogy könnyebben viseljük el a tél hátralévő napjait.
Bár már túl vagyunk az év legszomorúbb és leglehangolóbb napjának kikiáltott „Blue Monday”, azaz a januári harmadik hétfő dátumán, még tart a tél. Hosszabbodnak picit már a nappalok, de még mindig túl korán tör ránk a sötét, zavaró a fénytelenség. Vágyjuk, várjuk a tavaszt, a fényt, a természet éledését, a virágokat.
Skandináv stílus
Érdekes tény, hogy tőlünk északabbra, például a skandináv területeken élők mennyivel könnyebben és magától értetődőbben tudják fogadni a fény hiányát. Nem véletlen, hogy otthonaikban több a fehér felület és bútor, több a világos szín. Sőt! A legtöbb skandináv otthonban függönyt sem használnak, hogy a lehető legtöbb fény áradjon be a házba, akkor is, ha sötét lenne. A svéd Lagom életfilozófia, életmód egyik fontos része az is, hogy sok időt töltenek a szabad térben. Teszik ezt akkor is, ha éppen van hó, és meg lehet rendezni a hagyományos évi nagy Hógolyó Bajnokságot, de akkor is, amikor csak egy-egy nagy sétára van lehetőség a szabadban. Ebben sem kell mindig óriási dolgokra gondolni: néha valóban elég, ha egy-két megállóval korábban leszállunk a villamosról vagy a buszról, vagy éppen távolabb parkoljuk le az autót és több időt hagyunk a gyaloglásra.
A svédek híres nagy mondása, hogy nincs rossz idő, csak rossz öltözet, itt is tökéletesen érvényesül. Nyilván szükség van a télen szabadban töltött időben vízálló kabátra, vastag talpú cipőre, viszont a mi esetünkben az a jó hír, hogy rövidre nyúlt teleink miatt egy felnőtt embernél ez hosszú évekig kiszolgálhat bennünket. Így nyugodtan törekedhetünk ebben is a minőségre, mert ha nem fázunk, akkor valóban több kedvünk lesz a szabadban feltöltődni.
„Friluftsliv” – ez a svédek filozófiája, a szabadban töltött életről, amikor is akár télen is hajlandóak gyerekzsúrt tartani a szabadban, vagy éppen egy bögre forró csokival kiülni olvasgatni egy padra.
A skandináv lakásokban a fénynek fontos szerepe van
A természetes fény a lelkünknek is jót tesz
A fény természetesen nem csupán kívülről fontos, hanem a lelkünknek is. A Lagom életmód ezt értelemszerűen abban is kiteljesíti, hogy tudjunk eléggé odafigyelni magunkra, akár azokra a jelekre is, ha valamitől elkezdenénk magunkat rosszul érezni. Jó lenne, ha ebben is példát tudnánk venni a svédektől, akik a World Happiness Report szerint hosszú évek óta a világ legboldogabb emberei közé tartoznak. Pszichológusok szerint ez leginkább kiegyensúlyozottságot jelent, hiszen a boldogság azért ennél jóval összetettebb fogalom. A mentális jóllétért sok mindent megtesznek, egy egyszerű, bárhol bevethető eszköz például a „box breathing”, másnéven kockalégzés néven ismert gyakorlat, amely csökkenti a szorongást. Nincs más teendőnk, mint kényelmesen elhelyezkedni, szemünket behunyni, majd egy nagy levegőt beszívni, és közben négyig elszámolni. Ezután tartsuk benn újabb négy ütemig a levegőt, majd kilégzéskor ismét számoljunk el négyig. Közben magunk elé képzelhetünk egy négyzetet is, ez segít a meditációban.
A mentális jóllét egyik elengedhetetlen eszköze a barátokkal, családdal való rendszeres együttlét. A svédek erre is nagy figyelmet fordítanak, nem kellenek hozzá jeles napok, egy szimpla hétköznap este vagy bármelyik hétvégén is előveszik a szép terítéket és összedobnak egy-egy egyszerű fogást. A legtöbb svéd családban több étkészlet található, minden alkalomra tartanak néhány tányért. A tavaszváráshoz például az 1974-ben alapított svéd Fyrklövern márka Bella étkészletét, amely egyesíti a minőséget, dizájnt és funkcionalitást az élénk színekben pompázó pillangók kézzel litografált dekorációjával.
A svédek a terítéssel és találással is kifejezik a tavasz iránti rajongásukat
Cecilia Åberg tervezése ez az élettel teli illusztráció, mely álomszerű akvarellfestményekkel szinte megelevenedik a hófehér földpát porcelánon. Ahogyan minden lepkefaj, úgy a porcelán minden egyes darabja is egyedi színvilággal rendelkeznek. Az aktuális trendet követve a kézzel festett darabok között megtalálhatóak a türkiz színnel festett példányok is, melyek kreatívvá és egyedivé teszik a terítéket.
És hogy mi kerül ilyenkor a tányérba? Ha nem is gondolkodnak nagy ünnepi fogásban, akkor is összedobnak egy Pyttipannát, ami egy igazi maradékmentő fogás. A neve pedig nem más, mint „apró darabok a serpenyőben.” Felkockázott hús, krumpli mellé kell sült hagyma, kockára vágott cékla vagy savanyú uborka, és a végén esetleg egy-egy tükörtojást is ráütnek.
Egy igazán megfelelő futócipő kiválasztása komoly kihívás lehet, hiszen az évről évre növekvő kínálatból rengeteg modell közül választhatsz. 2025 is bizonyítja, hogy minden futónak eltérő elvárásai vannak a megfelelő lábbeli megtalálásakor. Legyen szó újonnan kezdő futókról vagy tapasztalt maratonistákról, mindannyian tudják, mennyire fontos, hogy egy cipő támogassa őket a hosszú távok során.
A gumicsizma régóta nemcsak praktikus választás, hanem stíluselem is – ehhez viszont az is kell, hogy pontosan tudjuk, mivel is párosítsuk a maradéktalan siker érdekében. A nadrágválasztás kulcsfontosságú: nemcsak az esztétika, hanem a kényelem és az időjáráshoz való alkalmazkodás szempontjából is. Akár rövid szárú, akár hosszúszárú gumicsizma mellett döntesz, az outfit egészét a nadrág tudja igazán kiegyensúlyozni. Nézzük, mit érdemes viselni idén ősszel és télen!
Képzeld el, hogy egy napsütéses délutánon sétálsz az utcán, és észreveszed, hogy a napszemüveged otthon maradt. Ismerős szituáció? A mai világban szinte mindenhol hozzáférhető egy napszemüveg, akár egy sarki drogériában, akár egy fast fashion boltban. De vajon valóban megfelelőek ezek az úton-útfélen megszerezhető modellek?
A női rövidnadrágok magasított derékkal idén is tökéletes választást jelentenek – laza utcai viseletekhez és elegáns alkalmakhoz is passzolnak, vagyis rendkívül sokoldalú felhasználást biztosítanak. Kíváncsi vagy, hogyan lehet őket stílusosan kombinálni minden helyzetre? Olvass tovább, és inspirálódj a nyári trendekből!
Nőként nap mint nap rengeteg szerepben kell helytállnunk: dolgozunk, sportolunk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk, időt töltünk a barátainkkal és emellett szeretnénk jól kinézni is. Nem csoda, hogy az öltözködés és a kiegészítők ma már nem csupán divatot jelentenek, de eszközt is a magabiztossághoz és a praktikus mindennapokhoz.