Időkapszula
Ezt üzeni Hegyi Barbara a jövőnek a Covid idejéből
Mostanában egyre többet gondolkodunk el azon, vajon az utókor hogyan vélekedik majd a jelen helyzetünkről. Milyen jó is lenne üzenni nekik, megmutatni a járvány alatti életünk fontos kellékeit, elmesélni személyes történetünket, érzéseinket, netán jótanácsokkal látni el őket. Ebben a rovatunkban ismert magyar embereket kérdezünk meg arról, mit tennének bele az időkapszulájukba üzenetként a jövő számára. Ezen a héten Hegyi Barbara színművész mesél nekünk.
Sokan írnak naplót mostanában, készítenek Facebook bejegyzéseket, posztolnak fotókat, videókat a közösségi médiában, amelyekből az utókor szakértői rengeteg következtetést tudnak majd levonni, feltéve, ha ezek a nyomok megmaradnak. Mi lenne, ha időkapszulába zárnánk a mai kor ereklyéit, tárgyakat, gondolatokat, üzeneteket, biztos helyre elraknánk őket és a tartályra ráírnánk, ötven év múlva lehet csak felbontani. Mert az időkapszuláknak ez a lényege: egyfajta kommunikáció a jövővel, információátadás a régmúlt időkből.
Hogyan élted meg az elmúlt esztendőt?
Nagyon-nagyon változóan. Amikor tavaly márciusban kitört a járvány és beszorultunk az otthonunk négy fala közé, én már túl voltam két bemutatón, nagyon jól jött a pihenés. Hirtelen lett egy csomó időm mindent megcsinálni magam és a ház körül. Arról nem beszélve, hogy soha az életben nem voltunk ennyit együtt, így a család. Szerencsések vagyunk, több generáció él nálunk egy kertes családi házban, ezért sosem volt senki egyedül. A pici mikroközösségünk nagyon jól támogatta egymást. Nyáron is volt egy bemutatóm, ősszel pedig színpadra vittük Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása darabját és elkezdtük próbálni a Kő című előadást.
Különös volt maszkban, a távolságtartási szabályokat betartva próbálni, nem igazán lehet ehhez hozzászokni. Hálás vagyok azért, hogy dolgozhattam a szakmámban ebben a nehéz időszakban is. A múlt héten bent voltam a Vígszínházban, beosontam az üres nézőtérre és a lesötétített színpadot látva tudatosult bennem, hogy mennyire hiányzik a régi életünk. Úgy szeretnék újra nézőket látni ebben a csodálatos épületben! Néha az az érzésem, mintha egy tejüvegen keresztül szemlélném a világot. Próbálom felvenni a mindennapi élet fonalát, és azt a látszatot kelteni magamban, mintha minden rendben lenne. Igyekszem alkalmazkodni az új időszámításához. Nekem nem tesz jót a lelassulás, mert nem vagyok egy kényelmes ember. Szeretem, ha sok a teendőm, büszke vagyok arra a képességemre, hogy jól be tudom osztani az időmet. Már benne vagyok a korban, de nem érzem még úgy, hogy lassabban kellene élnem.
Milyen hétköznapi tárgyakat tennél bele az időkapszuládba, amelyek nagyon jellemzőek a mai korra, a te életedre és 50 év múlva a leszármazottaid rácsodálkoznak majd a létezésükre?
Mindenképpen beletenném az Abraka babra című szakácskönyvet, amit én írtam. Lehet, hogy 50 év múlva az emberek nagyon keveset főznek majd, nosztalgikus élmény lesz számukra látni, mi milyen ételeket készítettünk anno. A könyv egyébként tele van családi fotókkal, történetekkel olyan idősebb hölgyektől, akik engem körülvettek. Egy olyan régi világot, mentalitást idéz fel, amelyek 50 év múlva biztos ismeretlenek lesznek. Egy szövegkiemelő filctollat is elküldenék a jövőnek, valószínű ez is múltbéli ereklyének számít majd, de nekem most a mindennapok része, ezzel szoktam a színházi példányokban a szerepem szövegét megjelölni. Kíváncsi lennék, mit szól majd az utókor, amikor a csomagból elővesz egy talpas fúrót. A színházban ezzel rögzítik a díszletelemeket egymáshoz, nélkülözhetetlen eszköz a színházban.
Hozzászólás zárolva.