Hova tűnt az ösztönös nőiesség?

És hozzuk is a nemünk teljességét, szinte az első pillanattól kezdve. Egy baba arcára rá van írva a neme, de nemcsak az arcára, az egész viselkedésük más.Ez a kezdeti bipolaritás, a különbség a két nem viselkedése között egyre jobban kibontakozik az első életévekben és aztán…? Hová tűnik az ösztönös nőiesség, az amely „genetikai kódként” minden nő sajátja?

Valamennyien megtapasztalhattuk, hogy az éntudatra ébredés első éveiben milyen mérhetetlenül lebilincselő és elbűvölő az az ösztönös nőiesség, csábító erő mellyel egy 3-4 éves kislány rendelkezik. Tele van ötletekkel, vágyakkal, teljesíthetetlen és teljesíthető, vagy extra igényekkel. És mondja, mondja, mi is tenné őt épen akkor, pillanatnyilag boldoggá. Rendszerint el is éri, ha nem így, akkor úgy. „Levesz mindenkit a lábáról”, „elér mindent, amit csak akar”, mondjuk.  Mondjuk, vagy csak gondoljuk, kicsit irigykedve, kicsit rosszallva. Irigykedünk, mert a 3-4 -5 éves kislányunk jobban eléri az apjától – a férjünktől – amit akar, mert az apját az „ujja köré csavarja”, mert nem lehet neki ellentmondani. Csóváljuk a fejünket, nevetünk és bosszankodunk, pedig minket is az „ujja köré csavar”, csak másképpen. Másképpen:

– Az apjának udvarol, áhítattal felnéz rá, mosolyog és durcáskodik, megsértődik és megenyhül, megbocsát. Ha véletlenül rögtön megkapja amit áhított, biztosítja  apját az imádatáról. Teljes komolysággal állítja, hogy soha, de soha nemhordott még olyan kiváló embert a hátán a föld, mint az ő APJA, mert apa egyszerűen imádnivaló.

– Velünk, az anyával más eszközöket használ. Utánoz. Ő is jön, mert teríteni akar, főzni akar, vásárolni akar, de legfőképpen szép akar lenni. Szép, mint mi, mert mi gyönyörűek vagyunk (ugyanis apa a anya férje), és ez másképp nem lehet, csak a mi szépségünk révén, melyet ő is akar magának. Na nem rögtön, majd, ha ő is nagy lesz.