„Sokkal jobban szeretem a 45 éves énemet” Horváth Lili színésznő a változásról

Horváth Lili a Színművészeti Főiskola elvégzése után üstökösként robbant be a színházi szakmába. Sorra kapta a főszerepeket, 26 évesen Jászai Mari díjban részesült. Aztán jöttek a gyerekek, megszűnt a színház, ahová a szerződése kötötte és ő hirtelen légüres térben érezte magát. Előre menekült, Földessy Margitnak köszönhetően kipróbálhatta magát tanárként is. Kiderült, jó érzéke van a gyerekekhez és nyolc évvel ezelőtt létrehozta saját vállalkozást, a Lili sulit. Nem engedte el a színészi pályát, ma is két lábon áll: kisgyerekeket tanít saját színitanodájában, esténként színházban játszik és régi vágya is teljesült: jelentős szerepet játszhat egy most készülő magyar filmben.

Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, mi volt az első helyzet, amikor nem az történt, amit szerettél volna? Mennyire vésődött be ez az emlék az agyadba?

11 és fél éves voltam, amikor a szüleim elváltak. Nagyon kulturáltan tették ezt, mindenki ma is jóban van mindenkivel, de a válás mégsem az én döntésem volt. Nyilván az akkori feszültségeket traumaként élhettem meg. Gyerekkoromban nekem kellett alkalmazkodnom a szüleim életéhez. Anyukám, Tordai Teri ismert színésznő, nagyon sokat dolgozott, apukám üzletember, aki folyton utazott, ezért én rengeteg időt töltöttem a nagymamámmal. Néha elgondolkozom azon, hogy az én gyerekeim, akik teljesen másképp nőnek fel, akiket én folyamatosan óvok, figyelek arra, hogy soha ne sérüljenek, ők vajon mennyire lesznek majd „strapabíróak” felnőtt korukban. Mennyire tudják majd könnyen venni az akadályokat.

Gyerekként megtanultad a változáshoz való alkalmazkodást. Mit tanultál még, milyen példát láttál otthon a nehéz helyzetek legyőzésére?

Szüleim teljesen más területen dolgoznak, de mind a ketten még most is nagyon aktívak. Jó látni, milyen jól reagálnak a változásra, az élet nehézségeire. Azt tanultam tőlük, hogy fő a humor, ez képes átlendíteni a nehéz helyzeteken. Ők soha nem süppedtek bele az önsajnálatba, azt nézték, hogyan lehet rögtön tovább lépni, változtatni a helyzeten. Én is ezt vallom, de azért nekem is sokat kellett magamon dolgozni, hogy eljussak idáig. Az tény, hogy ők nagyon jó példák voltak nekem.

Az lett belőled, amit a pályaválasztáskor az érettségi idején elterveztél?

Ruhaipari szakközépiskolába jártam és a középiskola elején egyáltalán nem az volt a terv, hogy színésznő lesz belőlem. Visszahúzódó kislány voltam akkoriban, de aztán elkerültem Földessy Margithoz, az ő tanodájában kezdtem el fokozatosan kinyílni, idővel már szavalóversenyeken is részt vettem. Eredetileg jelmeztervezőnek készültem, apai nagynéném példája volt előttem, aki szintén ezt a szakmát űzte. Jól rajzoltam, tetszett a színházi világ, csak nem én akartam középen lenni, akire minden ki figyel. Az érettségihez közeledve viszont már érezhető volt, hogy mégsem a jelmeztervező pálya lesz az irány. Érlelődött bennem az elhatározás, hogy megpróbálom a Színművészeti Főiskola színész szakát. Anyukám azt ajánlotta, hogy csak egyszer menjek neki a felvételinek, ha nem vesznek fel, engedjem el és legyen egy B-tervem. Végül elsőre felvettek és innentől kezdve egyértelmű volt, hogy ez az én utam.

A szakmai karrieredben később voltak váltások?

Nagyon jól indult a színészi pályám, Alföldi Robival dolgoztam, rögtön főszerepek találtak meg. Leszerződtettek a Budapesti Kamaraszínházhoz és nagyon fiatalon, 26 évesen Jászai Mari-díjat kaptam. Aztán megismertem a gyermekeim édesapját, a családalapítás került fókuszba és viszonylag kis korkülönbséggel megszülettek a fiaink. Otthon voltam a gyerekekkel, amikor egyik pillanatról a másikra bezárt a színházam, ez nagyon rosszul érintett. Soha nem akartam főállású anyuka lenni, mindig is nagyon fontos volt számomra a munkám. Akkor rettentően megijedtem, nem tudtam, leszek-e újra valamikor színpadon. Persze később jöttek felkérések, de én megelőztem őket azzal, hogy kitaláltam a B-tervet. Leültem, végig gondoltam, mit tudok csinálni, ha nem jönnek a színészi feladatok. Kiskorom óta nagyon sokat mozogtam, Bercik Sári nénihez jártam művészi tornára, Bakó Gáborhoz jazz táncra, felmerült, hogy elvégzek egy pilates, jógaoktatói tanfolyamot. Végül elvetettem ezt az irányt. Felhívtam Földessy Margitot és megkérdeztem, nem mehetnék-e be hozzá a tanodába a kicsik óráira. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már tanársegéd vagyok mellette, kiderült, hogy jó érzékem van a gyerekekhez. Nyilván nem véletlen, hogy három gyerekem van, a két fiam mellé hét évvel ezelőtt megszületett a kislányom. A családunkban egyébként hagyománya van a tanári pályának, nagymamám, Lili mami, akiről a nevemet kaptam, híres tanárnő volt és anyukám is tanítóképzőt végzett. Gyerekként én is szerettem az unokatestvéreimmel tanár nénist játszani. Nyolc évvel ezelőtt a saját lábamra álltam, megalapítottam a Lili sulit. Először magánóvodákba jártam vele, aztán táboroztattam. Nagyon hálás vagyok magamnak azért, hogy lett egy második lábam is, ha nincs annyi színészi felkérés, akkor mindig ott van a tanítás. Az elmúlt másfél évben, a Covid alatt is biztos pontot jelentett, annak ellenére, hogy mi is átköltöztünk az online térbe.