Inka hagyományok a Szent Völgyben Peruban
Földváry Eszter idegenvezető miután bebarangolta a Machu Picchu vidékét és kalandjait megosztotta az Életforma olvasóival, folytatja útját az inka örökség földjén Peruban. A vidéki élet szépségeit fedezi fel a Szent Völgyben, avagy az Urubamba folyó partján. Eszter több mint negyven éve kísér turistákat szerte a világban, egy amerikai utazási iroda munkatársaként eddig huszonötször utazta körbe a Földet. Írásainak köszönhetően, gondolatban elrepülhetünk vele ezekre a csodás vidékekre.
Első állomásunk Ollantaytambo nevű falu volt, ahol a hegyoldalon egy inka erődítményt láthattunk hatalmas kövekből összerakva, fölötte pedig a hegyoldalon teraszok, amelyeket az inka emberek földművelésre használtak. Elképesztő belegondolni, hogyan szállították fel a sziklás meredek hegyoldalakra a termőföldet, amivel feltöltötték a teraszokat.
Ahogy beértünk a faluba, úgy éreztük, mintha visszarepültünk volna a múltba. A falu központja szinte egy az egyben az inka időkből maradt itt: ugyanazokba a régi házakba települtek be generációkon keresztül a lakók. Keskeny kis utcácskákon sétáltunk, végül betértünk egy családhoz és megszemléltük az otthonukat. Természetesen a szokásos vidéki élettel találkoztunk: csirkék kapirgáltak az udvaron, kutya figyelt minket egy sarokból, de amikor bementünk a házba, elámultunk. A szoba közepén tengeri malacok futkároztak a vackuk körül. Ez a helyi csemege és talán azért kerültek be a házba, hogy a kutya, macska ne bántsa őket. A nagyon egyszerűen berendezett szobában egy idős nagymama ült magas kalapban, szőttes kendővel a hátán. Fény alig jött be az apró ablakon, egy asztal, egy pár szék, talán egy láda és kosarak volt csak a berendezés. Nagyon kedvesen fogadtak és csicsával kínáltak meg minket. Ez volt a kecsuák, de már az inka kor kedvenc itala is. Erjesztett kukoricából készül, olyasmi, mint a sör.
Amikor elhagytuk ezt az otthont, egy keskeny térre kiérve megláttam egy kukorica árust, aki főtt kukoricát kínált. Ilyen nagy szemű kukoricát sose láttam még. És milyen finom volt! Az itteni szokás szerint friss sajt darabkákkal ettük.
Vissza a természetbe
Folytattuk utunkat a gyönyörű zöld, hatalmas hegyekkel övezett völgyben. Nem láttunk traktorokat, több helyen ökör vontatta ekével szántottak. Mindenhol valamiféle terménnyel bevetett földek vettek körül minket, zöld, sárga, barna csíkokban, festői látvány volt. Ez a vidék már az inka korban is mezőgazdasági központnak számított. A 3500 méter magasan fekvő Moray-t készültünk meglátogatni, ami az inkák mezőgazdasági kutató laboratóriumaként működött. Több, koncentrikus, lefelé egyre kisebb teraszokból állt ez a furcsa épített rendszer. A felső szint és a legalsó szint közötti hőmérséklet különbségnek köszönhetően azt kísérletezték anno, hogy hogyan reagálnak a növények a különböző éghajlatokra. Ma persze már nem vizsgálódnak itt, csak a turisták álmélkodhatnak az elődök hihetetlen találékonyságán.
Hozzászólás zárolva.