Ezt meg kell kóstolnod! Ínyenceknek!
A sokak által ismert és használt „prosciutto” szó önmagában olaszul sertéssonkát jelent, s nem utal még a készítés módjára. Itthon is lehet kapni, de valahogy, itt a helyszínen Olaszországban – mintha még finomabb lenne!
A "prosciuto" szót önmagában az angolok is gyakran használják, a nyers, szárítva érlelt sertéssonka megjelölésére.
A készítésre utalóan az olaszok kétféle elnevezést használnak a "prosciutto cotto" – azaz a főtt sonka, és a "prosciutto crudo" – azaz a nyers, érlelt sonka megnevezést.
Az olasz "prosciutto" világhírét ez utóbbi, azaz a nyersen, szabad levegőn érlelt sonka hozta meg. Készítése régiónként eltérő, és a sonka nagyságától függően minimum 18 hónapig tart.
A gondosan nevelt hússertés, átlagosan 12-13 kg sulyú sonkáját először besózzák, és általában 2 hónapig hagyják így. Ezalatt a hús felpuhul, és könnyedén el lehet távolítani a combcsontot, és a húsban maradt vért. Majd gondosan, többször is lemossák a sonkát, hogy eltávolítsák a sót. Ezután szellős, levegős és hűvös helyre felakasztják és itt hagyják érni, száradni nagyságától és a tradícióktól függően 16-24 hónapig. A sonka minőségét, ízét nagy mértékben befolyásolja a környezet levegője és hőmérséklete.
Olaszország két leghíresebb, legkiválóbb minőségű un. eredet védett (PDO=Protected Designation of Origin) jelölésű sonkája a Prosciutto di Parma és a Prosciutto di San Daniele.
A pármai sonka elnevezést így kizárólag Parma városának környékén nevelt sertések sonkájából, a régió dombjain felállított különleges sonkaérlelő pajtákban készített "prosciutto"-ra lehet használni. Itt általában minimum 2 évig érlelik a sonkát, a sertéseket kizárólag természetes tápanyagokkal etetik, és a takarmányba – szintén a régió híres és védett termékét – parmezán sajtot is kevernek, mely a sonkának különleges ízt ad. A pármai sonkának körülbelül kétszáz gyártója van Parma tartomány keleti részén. Gyártását egy minőségügyi ellenőrző konzorcium felügyeli.
A San Daniele sonka nevet kizárólag a San Daniele di Friuli (Észak-Olaszországban, a Júliai-Alpok lábánál fekvő település) falucska, földrajzilag szigorúan meghatározott környékén nevelt sertésekből készített sonkákra lehet használni. Az itt nevelt sertések jellemzője, hogy a táplálékkal húsuk zamatát igyekeznek erősíteni, szinte semmi zsírt nem engednek növeszteni, és viszonlyag fiatalon vágják le őket, hogy húsuk zsenge maradjon. A San Daniele sonkát így már formájáról is fel lehet ismerni: hosszabb és "karcsúbb" az átlagos sonkáknál. Emellett sötétebb színű, és húsa lágyabb, édeskésebb, mint pl. a pármai sonkáé. Különleges ízét – a sertések természetes tápanyagai mellett – az Alpok hegyi levegőjében található "illatoktól" nyeri. Jelenleg mindössze 26 termelő (19 nagyüzemi és 7 "kézműves") jogosult a Prosciutto di San Daniele nevet használni az általuk évente készített mintegy 1 millió 800 ezer sertéssonkára. Az itáliai sonkakészítésre vonatkozó legkorábbi bizonyíték a Római Köztársaság idejéből maradt fenn, amikor gyakorlatilag nem volt más eszköz a tartósításra, mint a só és a szabad levegő. A különleges mikroklíma, a hosszú érlelési idő adta a sonkák egyedi, zamatos ízét.
Hozzászólás zárolva.