Geszler Dorottya harmadik helyezést szerzett és elnyerte a közönség díjat is a Miss Hungary szépségkirálynő-választáson 1989-ben, innentől kezdve éles fordulatot vett az élete. A táncos pályát cserélte le a tévés műsorvezetői munkára, majd jó néhány év múlva, rátalált a pilates mozgásformára és a pilates-oktatás került a szakmai tevékenységei középpontjába. Geszler Dorottya mindig is szeretett több lábon állni, ami nemcsak anyagi biztonságot jelent számára, de úgy érzi, ettől színesebb az élete. A Covid-járvány időszaka egy újabb ajtót is kinyitott előtte: influencer szerepben is kipróbálja magát. Erről is beszélt nekünk Geszler Dorottya.
Közszereplőként is arról voltál híres, hogy nem igen engedted be a bulvársajtót a magánéletedbe. Influencerként ez nem jelent előnyt, hiszen a közösségi médiában akkor jönnek a lájkok, amikor valami személyeset is posztol az illető. Most hol a határ?
Nálam most is erőteljesen megvannak határok. Mindig is ilyen voltam, ebben nem változok. Az elmúlt évekre visszatekintve, nem adtam magamból túl sokat, szerencsére a sajtó részéről ez nem is lett elvárás. Az újságírók tiszteletben tartják, hogy a párkapcsolatomról, a mély magánéleti dolgaimról nem beszélek a nyilvánosságnak, mert azokat lehet igazán kiforgatni. Tudom, hogy a közösségi médiában többet kell mutatni, néha meg is teszem, de azért ott is vannak határok.
Hogy érzed magadat ebben az új szerepben?
Nagyon jól, de ez is,- mint sok más- közel sem olyan egyszerű történet, mint amilyennek kívülről látszik. A Covid-járvány első hulláma alatt teljesen csöndben voltam. Nagyon jól esett ez a befelé fordulós időszak. Kicsit irritált is, hogy oly sokan az online világban mutogatták magukat, napjaik minden pillanatát megörökítették. Olyan unatkozás jellegűnek tűnt a dolog. Nálam később kezdődött a közösségi médiás aktivitás, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy egy újabb szakmai lábat növesztek magamnak. A közösségi médiában jöttek a felkérések, én pedig alkalmazkodtam a helyzethez.
Mennyire csinálod tudatosan? Mert, hogy a követők szeretik, ha olyan spontánnak tűnnek a posztok.
Ez is egy külön szakma, amit meg kell tanulni, itt is vannak szabályok, amiket jó, ha betartunk. Én is folyamatosan tanulom és igazodom hozzá, gyűlnek a tapasztalatok. Igyekszem tudatosan megtervezni a posztjaimat, ritkán teszek ki adhoc jelleggel tartalmakat a közösségi média felületeimre. De ettől még egy fotó lehet spontán, én magam is jobban kedvelem az ilyen képeket. Szerencsére egyre többen felfigyeltek rám az utóbbi időben, jönnek a megkeresések, ezek szerint az emberek kíváncsiak rám.
Utazzunk vissza a gyerekkorodba! Mi volt az első helyzet, amikor nem az történt, amit te szerettél volna? Mennyire vésődött be ez az emlék az agyadba?
10 éves koromban felvételiztem a Balettintézetbe. Fel is vettek, de nem kezdhettem el, mert akkoriban sokszor voltak felső-légúti megbetegedéseim. Kiderült, hogy különböző allergiáim vannak, többek között a házi porra is allergiás voltam. Amikor ez kiderült, azt mondták, hogy felejtsem el a balettot, nem lehetek bezárva egész nap egy balett-teremben, ahol por van. Nem arról volt szó, hogy pici korom óta balerinának készültem volna, véletlenül csöppentem bele a felvételibe. De ott már megszerettem, akartam, nagy dolognak számított, hogy a hatalmas túljelentkezés ellenére, engem is kiválasztottak. Hideg zuhanyként ért, hogy mégsem járhatok oda. Aztán a különböző kezeléseknek köszönhetően javult az allergiám, a következő évben megint elmentem felvételizni, és megint felvettek. A családi kupaktanács ebből azt szűrte le, hogy nekem ott a helyem.
Ezek szerint otthonról, a családból azt hoztad, hogy nem szabad feladni a vágyainkat, alkalmazkodni kell a változásokhoz és menni tovább?
Igen, és ez a hozzáállás a tánccal felerősödött. A Balettintézet minden szempontból nagyon kemény iskola volt. Utólag visszagondolva örülök, hogy végig csináltam, rengeteg mindenre megtanított, amiket más iskolában nem kaptam volna meg. De voltak igazán kemény helyzetek. Például, ha próbáltál egy szerepre és lebetegedtél, hiányoztál 3 napot, utána már nem tudtad visszavenni a szerepet. Sorban állás volt, jött a következő balerina és beállt a helyemre. Megtanultam alkalmazkodni, elfogadni a különböző helyzeteket. Ebben a családom is partner volt. Később, amikor sűrűn tévéztem, elég fordított életet éltem. Sokszor hétvégén, ünnepnapokon is dolgoztam, a családom nagyon jól alkalmazkodott ehhez, a születésnapokat például rendszeresen nem aznap ünnepeltük, hanem amikor mindenki ráért.
A Balettintézetben érettségiztél, az lett belőled, amit akkor elterveztél?
A Balettintézetben egyben ment minden, az általános iskola a középiskola, a főiskola, az érettségi nem volt annyira komoly vízválasztó, mint egy hagyományos iskolában. Érettségikor bennem volt még, hogy a táncos pályát folytassam, de a szépségverseny sikere miatt felgyorsultak a történések. Jöttek a tévés lehetőségek és elvittek ebbe az irányba. Nálam a nagy váltások nem az egyik pillanatról a másikra történtek, hanem inkább átfedésekkel. Egy darabig a Madách Színházban táncoltam a tévézéssel párhuzamosan, de aztán eljött az a pillanat, amikor választanom kellett.
Szárnyalt a tévés karriered, de te mégis úgy döntöttél, hogy tovább lépsz. Miért?
Több évtizedig tartott a tévés karrierem, mellette ismerkedtem meg a pilates-szel, egyre többet tanultam ezzel kapcsolatban, oktató képzéseket végeztem itthon, és külföldön is, és fokozatosan tevődött át a hangsúly erre a tevékenységre. Nekem a pilates egy kicsit a baletthez való visszakanyarodást jelenti. Mondják is, hogy egy kicsit balettosabb a pilates, amit én csinálok, mint általában, de eszem ágában sincs megtagadni a múltamat, sőt, büszke vagyok rá! Amikor végleg elhagytam a tévézést, már mentek ki alólam a műsorok, a pilates-oktatásban viszont nagy sikereket értem el. A műsorvezetést nem adtam fel, most is vezetek műsorokat és mellette elkezdtem az influencerkedést. Szeretek több lábon állni, ettől változatos az életem.
Tavaly töltötted be az 50-et, ami egy nő életében általában nem egy vidám születésnap. Milyen viszonyban állsz az idő múlásával?
Sosem volt ez a központi kérdés az életemben. Az idő múlásával kapcsolatban sokan csak a testi változásokra gondolnak, de belül is sokat változunk. Ahogy halad az idő, sokkal több dolgot értek meg a világból és fogadok el. Azt veszem észre magamon, hogy bizonyos dolgok, amik régebben felbosszantottak, ma már nem érik el az ingerküszöbömet. Tudom, hogy nem érdemes felhúznom magam rajtuk. A ráncokra visszatérve, nem hiszem, hogy van olyan nő, aki azt mondja, hogy szeretem a ráncaimat. Inkább azokat az élményeket, érzéseket, tapasztalatokat szeretik, amelyeket a ráncainkkal együtt kaptak. Én is így vagyok velük.
A nyári bikinis fotóidtól „felrobbant” a közösségi média. Tényleg fantasztikusan nézel ki rajtuk. Gondolom, jó érzés 50 felett ennyi bókot kapni az alakod miatt.
Álszentség lenne azt mondanom, hogy nem jó érzés. 20 évesen nem olyan nagy kunszt jól kinézni, 50 felett van igazán nagy értéke ennek. De nem adják ingyen mindezt. A Balettintézetben töltött kemény évek, a pliates edzősködés, az egészséges életmód, mind benne vannak. Amikor megkérdezik tőlem, hogy adjak tanácsot, hogyan tudna valaki lefogyni, szebb alakra szert tenni, mindig azt válaszolom: nincsenek instant megoldások, egyedül az életformaváltás hozhat hosszútávú megoldást. Vesszőparipám a gyerekkori mozgás fontossága. Nem feltétlenül az élsportra gondolok, hanem a rendszeres mozgás szeretetének elsajátítására, hogy később felnőttként is az életünk részévé váljon a sport. A testünk emlékszik, magamon is tapasztalom, ha ki is hagyok egy időszakot, amikor újra elkezdek mozogni, a testem könnyen visszahozza az izmok tónusát.
A lányod 25 éves, a saját életét éli már. Hogyan nevelted őt? Mennyire sikerül neki alkalmazkodni az élet kihívásaihoz?
Nem hiszek a nevelésben, sokkal fontosabb a minta, amit a felnőttek mutatnak a gyerekeiknek. Az ég bele a gyerekbe, amit lát. A lányom bele nőtt a folyamatos változásba, ami nem is baj, persze akkor, gyerekként, nehéz lehetett neki. 6-7 éves lehetett, amikor elváltunk az édesapjával, innentől neki is alkalmazkodnia kellett az új helyzethez. Egyszer apánál volt, aztán anyánál, hol én mentem érte az iskolába, hol más. Külföldre ment egyetemre, akkor is folytatódott a hol itt vagyok, hol ott vagyok helyzet. Ma már hálás azokért a dolgokért, amiket nem élt meg olyan jól, amikor megtörténtek vele.
Emberi konfliktusokban, magánéleti válságokban hogyan tudsz tovább lépni? Hogyan kezeled az ilyen helyzeteket?
Régebben lenyeltem a sérelmeimet, gyűjtögettem magamban és aztán robbantam. A másik fél már rég túl volt rajtuk, nem igazán értette a reakciómat. Jó sokat dolgoztam ezen. Most már igyekszem akkor kimondani az érzéseimet, amikor megtörténnek a dolgok. Akár munkában, akár a magánéletben. Erre is meg kellett érnem, ez is egy pozitív hozadéka az idő múlásának.
Ezt is olvasd el!
Úgy tekintek a testemre, mint egy öregedő fára - interjú Peremartoni Krisztinával