A televíziózás aranykorában évekig vele ébredt a fél ország az RTL Klub Reggeli című műsorában, aztán gyereke született és eltűnt a képernyőről. Az első babát egy második követte és Balázsy Panna úgy döntött, háttérbe vonul a közszerepléstől és fajsúlyosabb témákkal kezd el foglalkozni. Négy évig híres, külföldi séfeket hívott meg Magyarországra és nekik szervezett sok fős vacsorákat, majd a PR területén folytatta karrierjét. Hat évvel ezelőtt elkezdett gyerekregényeket írni, már a 12. kötetnél tart és a tervei között szerepel egy felnőtteknek szóló regény is. Kíváncsi, nyitott személyiség, aki nem riad meg a változástól.
Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, mi volt az első helyzet, amikor nem az történt, amit szerettél volna? Mennyire vésődött be ez az emlék az agyadba?
Tizenegy éves voltam, amikor a szüleim elváltak. Az életem a stabilitásból és az állandóságból bohém irányt vett. Anyámmal állandóan költözködtünk, rengeteg ember megfordult nálunk, amit én egyébként élveztem. Jóval később, ezekre az évekre visszagondolva jöttem rá arra, hogy hiányoztak bizonyos keretek. Mindig arra törekedtem, hogy megalkossak valamit és az meg is maradjon. Persze a munkáim ennek teljesen ellent mondanak, ha végignézem a pályám állomásait, azt látom, hogy két és fél évente általában továbbállok. Amikor átlátom valaminek a működését, eltűnik az újdonság ereje, új felfedezésekre vágyom. Iszonyú kíváncsi természet vagyok, nagyon nyitott az új dolgokra.
Mit tanultál otthon arról, hogyan kell kezelni a változást? Milyen példát mutattak a szüleid a nehéz helyzetekben?
Két nagyon különböző hozzáállást láttam gyerekkoromban. Apámtól az állandóságot és a stabilitást tanultam, ami gyerekként unalmasnak is tűnhetett. Anyám a nagyon gyors döntések embere, ezt még mindig csodálom benne. Én többet tépelődök, mint ő, ám ha szembejön egy jó lehetőség, én is tudok gyorsan dönteni. Ő azonnal képes felmérni egy helyzetet és akár radikális változásokra is hajlandó. Öt évvel a válásuk után megismerkedett egy 56-os magyar férfival, aki Ausztráliából jött haza, fél éven belül a felesége lett és újabb fél éven belül kiköltöztünk Amerikába. Nagy bátorság és hit kellett ehhez a döntéshez, amit sok ember nem mert volna meglépni. Ráadásul két gyerekkel indult neki a világnak.
Az lett belőled, amit a pályaválasztáskor az érettségi idején elterveztél?
Én megúsztam az érettségit, mert Amerikában jártam középiskolába, ahol nincs érettségi. A nagyobbik gyerekem idén érettségizett, csodálattal néztem, milyen keményen készült a vizsgákra. Tízéves koromban elhatároztam, hogy bemondónő leszek, ha ezt nézzük, teljesítettem a vágyam. Tizennyolc évesen nem tudtam, mi szeretnék igazából lenni, ezért elmentem egyetemre. Nemzetközi kapcsolatokat tanultam, nagyon vonzott a spanyol nyelv is, azt is felvettem. Ebből a két szakból van BA diplomám, majd a spanyol nyelvet mesterszakon folytattam, de nem fejeztem be, egyéb okok miatt abba kellett hagynom.
A szakmai karrieredben hány alkalommal kellett váltanod?
Sokszor. Egyetem után elmentem Washingtonban egy non-profit céghez dolgozni, akik az amerikai állammal álltak szerződésben. Azzal foglalkoztak, hogy érdekes és ígéretes embereket hívtak meg az államokba, egy hónapos vendégkörútra. Mi az ő programjaikat szerveztük. Egy ideig eljátszadoztam a gondolattal, hogy a diplomácia irányába menjek, de ekkor már 93-at írtunk. Akkoriban nagyon izgalmas volt itthon lenni, úgyhogy kilenc év után hazajöttem. Tíz csodálatos év várt rám, amikor minden szembejött velem. Először a Nemzetközi Migrációs Szervezetnél dolgoztam, mint kutató. Majd beindult a rádiós karrierem. A Danubius rádiónál, utána a Juventus rádiónál tanultam meg a szakma alapjait. Később a tévézés világát is megismertem, az HBO-n Oscar-díj átadást közvetítettem, a Magyar Televíziónak a Cannes-i filmfesztiválon forgattam, zenés műsort vezettem a TV3 csatornán, és a Repeta című műsorban is dolgoztam, mint műsorvezető, ami egy meghatározó élmény volt számomra. Amikor ennek vége lett, elhívtak az RTL Klubhoz és elkezdődött a Reggeli legendás időszaka.
Felfelé ívelt a szakmai karriered. Miért hagytad abba a tévézést?
Megérkezett az első gyerekem, és én azt választottam, hogy pár évig otthon maradok vele. Aztán jött a második gyerekem, és én nem mentem vissza a tévébe, hanem elmenten rádiózni a Neo FM-hez. Úgy éreztem, hogy kicsit fajsúlyosabb dolgok felé fordulnék, a közéleti témák izgattak akkoriban. Ez a Neo FM-nél megadatott mindez, de a rádió sajnos tönkrement. Akkor döntöttem el, hogy más irányba fordulok, visszalépek a szerepléstől. Négy évig éttermeset játszottam, külföldi séfeket hívtunk meg Magyarországra, különböző helyszíneken 80 fős vacsorákat rendeztünk. Elkezdtem egy ovis alapítvánnyal dolgozni, akiknek a kommunikációját még ma is segítem. Hat évvel ezelőtt Kolosi Bea biztatásra elkezdtem gyerekkönyveket írni a Líra könyvkiadónak. Az első könyv nagyon betalált, ma már a hetedik kiadásnál tart és azóta még 11 könyvet írtam. Most fogok pontot tenni ennek a sorozatnak a végére és megpróbálok felnőtteknek szóló regényt írni. Van még egy gyerekkrimi téma a tarsolyomban és a saját családom életének egy szeletét is nagyon szeretném megírni.
A magánéleti mélyponton, a konfliktusos emberi kapcsolatokban hogyan tudtad túltenni magadat a kríziseken? Mi a belső erőd, ami tovább vitt?
Alapvetően nagyon nyitott, időnként naiv vagyok az emberi kapcsolatokban. Szeretek adni, kinyilatkoztatni a szertetem, néha meglep, amikor az emberek ezt félreértik, vagy nem értékelik. Most már ott tartok, hogy megbocsátok, de nem felejtek. Régebben könnyebben továbbléptem az emberi konfliktusokon, aztán évekkel később nyílalt belém, hogy nem volt egy korrekt játszma, amibe belekeveredtem. Csalódások most is érnek, olyanoktól, akiktől nem vártam volna. Közben pedig mindig jönnek segítő angyalok. Néhány évvel ezelőtt volt egy nehezebb szakasz az életemben, megjelent két lány, akiket ismertem, de nem álltunk közel egymáshoz. Nekik köszönhetően tudtam végigcsinálni azt az időszakot. Ezért végtelenül hálás vagyok nekik.
Az idő múlást hogyan kezeled? Hiszen ez is változás.
Lehet, hogy nem véletlen, hogy gyerekkönyveket írok. Belül néha gyerekes tudok lenni, én ennek örülök, mert ez tartja fenn a kíváncsiságot és az életszeretetet. Mostanában érzem, hogy kezdek felnőni.
Közben azt is érzem, hogy a gyerekeim lassan kirepülnek és megint elindulhat egy folyamat, amitől több időm jut magamra, és a nagybetűs Életre. Igyekszem ezt tudatosan várni. Nem arra gondolok, hogy mindjárt nyugdíjas leszek és végre otthon üldögélhetek, hanem pont ellenkezőleg, megnyílik újra a világ.
Ami az öregedést illeti, szerencsés vagyok, későn öregedő típus. Igyekszem karban tartani a testemet, vigyázok arra, hogy a nem kívánatos változások idejekorán ne következzenek be.
Mit tanítasz a gyerekeidnek a változásról? Hogyan neveled őket, hogy rugalmasan kezeljék a nehéz helyzeteket?
Sokszor bebizonyosodott, amit mondok, annak korán sincs akkora súlya, mint annak, amit teszek. Voltak alkalmak, amikor meglepődtem, hogy csak attól, hogy valamit mindig úgy csináltam, beépül a gyerekek viselkedésébe és ők is úgy csinálják. Gyakran lázadnak valami ellen, de aztán belátják, hogy jól van, ahogy én csinálom. Persze van, hogy nem hallgatnak rám, de a nap végén azt gondolják rólam, hogy erős vagyok. Minden esetben segítek nekik, nem úgy, hogy helyettük megcsinálom a feladatot, hanem igyekszem úgy irányítani, hogy legyen benne dolguk.
Milyen változásokat hozott a Covid járvány az életedben és hogyan vizsgáztál a változáshoz való alkalmazkodásból?
Utólag visszanézve úgy gondolom, robotüzemmódra kapcsoltam. Rettenetesen sokat dolgoztam, azon szerencsések közé tartozom, akiknek volt munkájuk. Karácsony környékén vettem észre, hogy nem tudok leállni, akkor meg is rémültem. Idén másképp csinálom, több időt hagyok magamra és azokra a dolgokra, amik kikapcsolnak.
Ezt is olvasd el a B-terv című rovatból!