Az Atlasz-hegységen át folytattuk utunkat Marrakesh felé. A táj kopár, tele sziklás hegyekkel, sűrű erdők nincsenek, csak kis ligetek alacsony bokros fákkal. A látvány ennek ellenére szórakoztató, mert mókusok helyett kecskék legeltek és ugrándoztak a fák ágain. Kiderült, hogy az itt honos argánfák termése az ember számára ehetetlen, ám a kecskéknek kitűnő csemege. Homály fedi, hogyan jöttek rá arra valamikor réges-régen, hogy az emészthetetlen magból finom olajat lehet kisajtolni. Mindenesetre az argánolaj a világ egyik legkeresettebb kozmetikai alapanyaga. A marokkói hölgyek ezt kenik az arcukra, hajukra, ettől maradnak ránctalanok és hajuk ettől dúsan fénylő. Természetesen, amint lehetőségünk nyílt, mi is vásároltunk belőle és jótékony hatásában reménykedve próbáltuk ki.
Frissítő, édes mentatea
Az egyik hegyi faluban megálltunk kinyújtóztatni elgémberedett lábainkat és betértünk egy házba, ahol hagyományos mentateával kínáltak. Itt megismerhettük a helyi teaszertartást és tanúi lehettünk a vendégszeretetnek is. Az udvaron párnákra ültettek minket és egy kis fatüzelésű vaskályhára tették fel a teavizet. Közben cukorkával és keksszel kínáltak. Mikor felforrt a víz, hatalmas csokor menta levelet gyömöszöltek a szépen megmunkált, ezüst színű teáskannába és az asztalon lévő süvegcukorból egy jó nagy darabot tettek bele. Minél kedvesebb a vendég, annál több cukrot tesznek bele. Közben kikészítették már a kis pohárkákat, amikbe magasról töltötték bele a forró italt, hogy jó habos legyen. Mi szinte egy sűrű szirupot kortyolgattunk. Amikor kiürítettük a poharunkat, megint teletöltötték. Megtudtuk, hogy itt is három a marokkói igazság, három pohárral kell inni. Az első olyan gyengéd, mint az élet, a második olyan erős, mint a szerelem, a harmadik olyan keserű, mint a halál, ahogy a mondás tartja.
Kashbah, a kőből és agyagból készült erőd
Felfrissülve folytattuk utunkat a kőből és agyagból készült erődítmények, az úgynevezett kashbah-ok felé. Az építmények közül közül többet is külföldiek vásárolták meg és hotelként üzemeltetik azokat. Mi az egyik ilyen butik hotelban ebédeltünk. Amint beléptünk a kapun, egy oázisba érkeztünk tele szökőkutakkal, virágos kerttel, és távolabb egy narancsligettel. Az épület eredeti építészeti stílusát megtartották, csak kis átalakításokat végeztek rajta. A kashbahnak az a jellemzője, hogy különböző szintekből álló épületeket kötnek össze kis folyosókkal, lépcsőkkel. Minden szoba más formájú, másképp van berendezve és mindegyik kissé elrejtőzik a világ elől, hogy teljes legyen a vendég nyugalma.
Hatalmas úszómedence mellett terítettek nekünk és jeges limonádénkat iszogatva csodáltuk a tájat. A finom ebéd után már nem álltunk meg Marrakesh határáig, amit rózsaszín városnak is neveznek, mert az óvárosban minden épület ilyen színű.
A világ egyik leghíresebb szállodájában szálltunk meg, a La Mamouniában. Ez a marokkói király tulajdonában van, elképesztően elegáns, természetesen itt is hatalmas rózsakert, narancsliget várja a vendégeket, akik a város zaja és káosza után csendre és nyugalomra vágynak.Mi már alig vártuk a másnapot, hogy felfedezzük ezt a különleges várost, ami valóban kelet és nyugat találkozó helye. Rengeteg turista jön ide egész évben Európából, különösen Franciaországból, ugyanakkor itt is megvan a medina, a régi városrész a maga hagyományaival.
Életképek a medinából
Marrakesh óvárosát vastag falak veszik körül tele lyukakkal. Azt hittük, hogy ezek madárfészkek, de kiderült, hogy a sárral tapasztott falat minden évben felállványozzák és kijavítják és ezekhez a lyukakhoz rögzítik az állványzatot.
Reggel, kellemes hűvösben indultunk sétánkra és egy csodás palotával kezdtük a városnézést. Kívülről egy dísztelen épületbe léptünk be, de beljebb már láttuk a kerámiadíszítéseket, a csodálatosan megfestett fa mennyezetet, ami több terem éke volt. Természetesen a belső udvaron ott álltak a narancsfák és az elmaradhatatlan szökőkút, az élet forrása, ekörül pedig a feleségek lakószobái helyezkedtek el. Idegenvezetőnk azonnal kifejtette, hogy a mai világban senki sem tudja megengedni magának a többnejűséget.
Nyüzsgés a bazárban
Mikor betértünk a souk, magyarul bazár zegzugos utcáiba, úgy éreztük, mintha visszarepültünk volna a középkorba. Egy mély verembe érkeztünk, ahol egy verejtékben úszó, kormos ember hatalmas fahasábokkal táplált egy kemencét, ki-kicsapott belőle a láng. Közben a bejárat közelében a barátai marokkói népzenét játszottak. Annyira elképesztő volt a látvány, hogy hirtelen nem is értettük, hol vagyunk. Aztán minden világos lett. A mai napig így fűtik a hammamot ebben a városrészben. Az általunk törökfürdőként ismert hely itt a mindennapi élet része. Egy héten egyszer mindenki elmegy ide, megpihen a gőzben, ledörzsölteti a bőrét és utána szunyókál egyet a félhomályban, ahol csak az áttört búrájú marokkói lámpák vetítik a falra sejtelmes ábráikat.
Egy kis pékműhely volt a következő állomás, ahonnan csábító illatok szálltak. A környéken lakó asszonyok ide hozzák kisüttetni az otthon elkészített kenyeret. A marokkói kenyér lapos lepényhez hasonlít. Frissen sülve kóstoltuk meg és úgy éreztük, ilyen finomat még soha nem ettünk.
Egy sarkon befordulva megérkeztünk a szebbnél szebb, csábító árukat kínáló boltok világába. Itt aztán vehettünk berber ékszereket, fából készült táblajátékot, vízi pipát, djellabát, illóolajokat, fűszereket és még sorolhatnám a végtelenségig. Különféle illatok lebegtek a levegőben, a rózsa, a tömjén, a mirha, a szantál, majd a fűszerek, a kardamom, fahéj, paprika, ánizs. Ott tornyosultak a pultokon hatalmas gúlákba rendezve. Kapkodtuk a fejünket és kattogtattuk a fényképezőgépünket.
Cirkuszi hangulat a főtéren
Késő délután Marrakesh híres főteret kerestük fel, a Djema El Fna-t. A tér olyan egyedülálló, hogy az UNESCO világörökség listájára is felkerült. Már messziről láttuk, hogy nem leszünk egyedül. A teret ellepték a mutatványosok, a híres-neves piros ruhás, csengettyűs vízhordók, a hennafestők, a narancs és szárított gyümölcs árusok, a levélírók. Körülöttük hemzsegett a turisták és helyiek tömege. Volt, aki mivel nem tud írni, levelet íratott egy íródeákkal, lányok várakoztak a henna festőnél, hogy egzotikus mintákat pingáljon a kezükre. Családi eseményekkor, esküvő alkalmával gyönyörű mintákat festenek a nők kézfejére, a tenyerére, de még a lábfejére is. A minta egy hétig megmarad, aztán lekopik a bőrről. Ha valakinek új fogakra van szüksége, vagy akár egy teljes fogsorra, itt azt is megtalálja. Egy egész asztalt beborító kínálatból lehetett választani. Hogy aztán ez hogyan kerül bele a delikvens szájába, abba jobb bele sem gondolni.
Ahogy mentünk körbe, egyszer csak éreztem, hogy a vállamra ugrik valami. Hátranéztem, egy láncon ugráló majom volt. Addig nem vette le rólam a gazdája, míg pár dirhamot nem adtam neki. De így járt az is, aki a kígyóbűvölőt akarta lefényképezni. Mindenkinek kellett pár fillért fizetni egy fotóért. Ugyan nagy élmény volt ez a kavalkád, de ezután a nyüzsgő forgatag után szívesen indultunk már vissza a nyugalmas szállásunkra, ahol egy a finom vacsora várt minket.
Ezt is olvasd el Földváry Eszter tollából:
