Életforma.hu

ÉLET-MÓD

10. hely és különdíj a magyar szakácsnak

Thibaut Ruggeri francia séf nyerte meg a Bocused'Or szakácsverseny 14. világdöntőjét a franciaországi Lyonban, ahol a magyar induló, Széll Tamás a tizedik helyet szerezte meg, egyben elnyerte el a legjobb poszternek járó különdíjat.

A lyoni döntőn az amerikai, az európai, valamint az ázsiai kontinentális döntők legjobbjai vehettek részt, összesen 24 ország séfje. Magyar séf először jutott be a világdöntőbe.

Ruggeri, a párizsi Lenotre étterem 32 éves szakácsa és háromfős csapata a versenyt alapító 87 éves Paul Bocuse-től vehette át a 20 ezer eurós fődíjat a kétévenként megrendezett versenyen. Franciaország hetedik alkalommal nyerte meg a világdöntőt, kétszer pedig ezüstérmes volt.  Az ezüstérmet idén Dánia, a bronzot pedig Japán csapata nyerte el. A legjobb húsfogást a britek készítették, és nekik volt a legjobb segítőjük is. A halmenük közül a zsűri a norvég fogást találta a legjobbnak - adta hírül az MTI.

Magyar a legjobb poszter

A közönség internetes szavazata alapján Széll Tamásnak, a Michelin-csillagos Onyx étterem séfjének plakátja nyerte el a legjobb poszternek járó különdíjat. A plakáton a magyar séf látható, amint zöldségekkel, gyümölcsökkel és egy hallal zsonglőrködik. A legjobb promóciónak járó különdíjat Guatemala kapta.  Hivatalosan csak az első három helyezettet hirdették ki, de a pontozások alapján a magyar csapat a tizedik helyet szerezte meg - mondta az MTI-nek Jókuti András, a Világevő bloggere, aki a helyszínen követte végig a kétnapos főzőversenyt. Szerinte ez nagyon jelentős teljesítmény, hiszen Széll Tamás a tavalyi márciusi európai fináléban Brüsszelben elért kilencedik helyezésével szerzett jogot arra, hogy részt vegyen a globális döntőben. Lyonban pedig a legjobb tíz közé három tengerentúli csapat is bekerült, azaz a magyarok az európai gárdában két helyet javítottak. A gasztronómiai szakértő úgy tudja: Magyarország Belgiumot maga mögé szorította, viszont a hetedik, illetve kilencedik helyen végző Egyesült Államok és Kanada megelőzte Széll Tamást és csapatát.

Igazi sportverseny

A gasztronómia olimpiájának számító kétnapos megmérettetés igazi sportversenyekhez méltó, felvillanyozott hangulatban zajlott. A küzdőtéren nyitott konyhákban elkészült látványos menüket zenei kíséret mellett szolgálták fel a zsűritagoknak, miközben a lelátókon mintegy 1500 néző nemzeti zászlókat lengetve szurkolt hazája séfjének. A magyarok a lelátó jobb felső sarkából ünnepelték lelkesen Széll Tamást és segítőjét Garai Ádámot akik szerda délután mutatták be a 27 tagú nemzetközi zsűrinek 5 és fél óra alatt készített hús- és halfogást.

Magyar menü Rubik módra

A magyar séf menüjét a Rubik-kocka ihlette. A zsűri először a rombuszhalból és homárból készült halfogását kóstolhatta meg, amelyhez a nemzeti sajátosság hangsúlyozására köretként lángost is felszolgáltak. A húsos fogás ír marhából készült mangalicaszalonnával, kakukkfűvel és petrezselyem jus-vel, ehhez húsos raviolival készült gulyás, gombával töltött répa, konfitált sütőtökkel és marinált céklával, valamint marhapofa és ökörfarok rillette karórépapürével és céklával, és végül hagymakompót hagymalekvárral és szarvasgombával társult.

A Paul Bocuse lyoni mesterszakácsról elnevezett versenyt 1987-ben rendezték meg először, a világdöntő színhelye mindig Lyon. A szabályok alapján 12-személyes húsostál készítése a feladat, illetve két adag kitálalása. A halas menüt tányérra kell szervírozni. Ennél a menünél újítás volt, hogy egy "kontinentális piacról" kell választani a körethez valót, és rögtönözve elkészíteni. A verseny mellett a döntőhöz kapcsolódó gasztronómiai szakkiállításon (SIRHA) is bemutatkozhatott Magyarország egy negyven négyzetméteres standdal, ahol a szakértő közönség megismerkedhet a magyar ételekkel és borokkal.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.