Életforma.hu


Szakácsbiblia mindenkinek 

Az egész úgy kezdődött, hogy véget ért a francia forradalom. Utcára kerültek a főúri házak szakácsai. Ők csak a polgárosodó családokhoz szegődhettek el. Nem volt mást tenni, mint kialakítani az új stílust, és megnyílt az első étterem. Később megjelent az első konyhatechnológiai kézikönyv is, ami azóta egyfajta bibliája az európai stílusú szakácsoknak. Magyarországra több mint száz évvel később, csak most jutott el A főzés tudománya - konyhatechnológiai kalauz című könyv! Na ez a főzés ünnepe!    
Friss, kívánatos, pedig már 163 éves!

Friss, kívánatos, pedig már 163 éves! 

Egy amerikai étterem háklis vendégének köszönhetjük a burgonyából készült chips-et. 1853-ban éppen ezen a napon történt, hogy a férfi addig elégedetlenkedett, amíg megszületett az ínyencség! Ebből is látszik, a gasztronómiai pillanat nem egy megtervezett folyamat vége volt, ám annál nagyobb karriert futott be. Íze azóta is rengetegszer változott. Magyarországon sósan honosodott meg, ám az utóbbi időben mi is nyitottabbá váltunk a különleges ízesítésekre.  Az Intersnack Magyarország Kft. (Chio) adatai szerint a hagymával kombinált tejfölös-tejszínes-sajtos és a paprikás-chilis-pepperonis változatok mellé mára szorosan felzárkóztak a húsos és a különféle pikáns, egzotikus fajták is.
10. hely és különdíj  a magyar szakácsnak

10. hely és különdíj a magyar szakácsnak 

Thibaut Ruggeri francia séf nyerte meg a Bocused'Or szakácsverseny 14. világdöntőjét a franciaországi Lyonban, ahol a magyar induló, Széll Tamás a tizedik helyet szerezte meg, egyben elnyerte el a legjobb poszternek járó különdíjat.
Ki a konyha királya?

Ki a konyha királya? 

Itt az idő, hogy eldőljön, ki a konyha királya! A Séfek harca című kultikus japán főzőverseny brit verziójában minden nap négy lelkes kihívó lép be a legendás konyha stadionba, hogy egy kulináris csatában mérkőzzön meg a szakma legjobbjaival. Kaszás Géza színművész pontosan tudja, milyen egy profi szakács mellett dolgozni, és azt is, hogy mitől válik egy séf legyőzhetetlenné.