Életforma.hu

ÉLET-MÓD

11 szív-érrendszeri tünet, amikre a nőknek figyelniük kell

Egyre többen tisztában vannak vele, hogy a menopauzával megszűnik a nők korábbi relatív védettsége a szív-érrendszeri betegségekkel szemben. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta azokra a tünetekre hívja fel a figyelmet, amelyeket ajánlott kivizsgáltatni.

A nőknek figyelniük kell önmagukra is

A nők sokszor hajlamosabbak legyinteni a tüneteikre, talán tovább halogatják az orvosi vizitet, mert arra várnak, hogy a panaszaik elmúljanak. Az is előfordul, hogy mintegy védekezésképpen minden gyanút keltő tünetet a stresszre, a túlhajszoltságra fognak, ami természetesen valóban sokszor okoz akár komoly gondokat – hangsúlyozza dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta. - Van azonban néhány olyan jel, amelyet mindenképpen komolyan kell venni, és egy kardiológiai vizsgálatsorozattal utána kell járni, nem szív-érrendszeri okok állnak-e a háttérben.

Női szívpanaszok, Kép: Kardiközpont

11 tünet, amellyel érdemes orvoshoz fordulni:

Szorongás, nyugtalanság

Mind a tartós szorongás, mind az akut nyugtalanság olyan tünet, amelyet akár több szakorvossal is érdemes kivizsgáltatni. A szívinfarktuson átesett betegek gyakran számolnak be arról, hogy kifejezetten erős nyugtalanságot tapasztaltak az esemény előtt. Természetesen ez az általános tünet nem minden esetben utal szívbetegségre, sokszor „csak” pszichés jelzés, amelyet azonban szintén kezelni kell.

Mellkasi diszkomfort

A diszkomfort kifejezés arra utal, hogy nem csupán a kifejezett mellkasi fájdalom lehet a szívprobléma jelzője. Sőt, a HEART magazin korábbi publikációja (Acute Coronary Syndromes Sex-related Differences in the Presentation, Treatment and Outcomes among Patient with Acute Coronary Syndromes) szerint a nők 10 %-a nem tapasztalt mellkasi tünetet a szívinfarktus jelentkezésekor. Akik mégis, azok sokszor égő érzésről, nyomásról, szorításról számoltak be. Ugyanakkor a mellkasi fájdalom oka csak nagyon ritkán szívinfarktus.

Köhögés

A tartós köhögés és a zihálás is utalhat szívbetegségre.

Szédülés

A szédülés, a zavarodottság, a kábaság, vagy esetleg az ájulás mindenképpen olyan tünetek, amelyeket kardiológiailag is ki kell vizsgálni.

Kimerültség

Különösen a nők közt gyakori, hogy szokatlanul erős fáradtságot éreznek a szívinfarktus előszobájában, de a tartós kimerültség mögött is állhat kardiológiai ok, például szívelégtelenség.

Hányinger, étvágytalanság

Gyomorpanaszok, akár hányás is jelentkezhet az infarktus tüneteként.

Változó korba léptél? Erre az öt dologra figyelj!
A változókor a nők életének egyik meghatározó szakasza, 10-15 évig is eltarthat. Jelentős hormonális változások mennek végbe ekkor, amelyek az egész szervezetre hatással vannak. Fontos hangsúlyozni, hogy ez az időszak nem betegség, hanem egy természetes folyamat, s a menopausa után is törekedni kell a nőiség megőrzésére, megélésére és a minél teljesebb életre. Dr. Supák Dorina, a Neutromed szülész-nőgyógyász klinikai orvosa összegyűjtötte azt az öt területet, amelyre fokozott figyelmet érdemes fordítani a változó korban lévő hölgyeknek.

Fájdalom egyes testrészekben

A mellkasban kezdődő fájdalom gyakran áthúzódik a vállakra, karokra, nyakra, állkapocsra, felső hátra vagy gyomorra, persze, ha és amennyiben jelentkezik egyáltalán mellkasi panasz. A tipikusabbnak gondolt bal karba kisugárzó fájdalom sem minden esetben alakul ki.

Gyors vagy szabálytalan pulzus

Egy-egy nagyobb dobbanástól, vagy fizikai-lelki terhelés után jelentkező gyors szívveréstől nem kell megijedni, ha azonban ezek a tünetek gyakran visszatérnek vagy más panaszok is társulnak hozzájuk, mindenképpen kardiológushoz kell fordulni. Utána kell járni ugyanis, nem szívelégtelenség vagy szívritmuszavar okozza-e a tüneteket. Ha pedig más akut, erős tünet mellett vannak jelen a pulzusproblémák, akkor azonnal segítséget kell hívni.

Légszomj

Jellemző kardiológiai tünet lehet a légszomj, amikor gyakorlatilag minimális terhelés mellett úgy érezzük, csak kapkodni tudjuk a levegőt.

Verejtékezés

A hideg veríték megjelenése akut szívproblémára utalhat.

Ödémásodás

Szívelégtelenség jele is lehet, ha ödéma, vizesedés jelentkezik az egyes testrészeken, például bokánál, lábszáron, hason, valamint gyors súlygyarapodás tapasztalunk, miközben étvágytalanok vagyunk.

- A tünetek jelentkezésekor a legfontosabb tudnivaló, hogy akut, nem múló, esetleg erősödő panaszok esetén késlekedés nélkül hívjunk mentőt. Ha pedig visszatérő, nyugtalanító, akár általános panaszaink vannak, mindenképpen ajánlott a kardiológiai kivizsgálás, a szív-érrendszeri okok kizárása vagy korai felfedezése miatt – figyelmeztet a dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.

(Forrás: Budai Kardioközpont)


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.