Hogyan fajulhatott idáig a helyzete? Miért nem lépett közbe senki? Miért nem szóltak a gyerekek? Valószínűleg szóltak, és kértek is segítséget, csakhogy nemigen kaptak. Sokszor a szülők értesülnek a legutoljára a zaklatásról. Ne számítsunk arra, hogy a gyerekeink az iskolából hazajövet azonnal elmesélik, ha bántotta őket valaki. Ezt több okból nem teszik meg.

● Szégyellik, hogy áldozattá váltak. Arra tanítjuk őket, hogy „légy erős”, „birkózz meg vele”, „ne bőgj”, „ne rohanj, mindjárt anyucihoz” - ezért hát a legtöbb iskolai megpróbáltatást és szexuális zaklatást elhallgatják, gyakran az iskolai élet árnyoldalaként veszik tudomásul, és tűrik el. A kisebbek még hisznek abban, hogy a felnőttek tudnak és akarnak is segíteni, a nagyobbak már tisztában vannak azzal, hogy ez nincs mindig így.

● Félnek a zaklató megtorlásaitól, a fenyegetettség miatt tesznek lakatot a szájukra. Úgy gondolják, hogy úgysem tud rajtuk senki sem segíteni, így aztán egyre jobban elszigetelődnek, és magukra maradnak, a zaklató legnagyobb „örömére”.

● Elhiszik a hazugságot, hogy a zaklatás a gyerekkor elkerülhetetlen velejárója.

● Azt gondolják (és tapasztalják), hogy a felnőttekben sem bízhatnak meg, sőt, talán éppen azok adnak erre hallgatólagosan engedélyt, akiktől a segítséget várják.

● Az „árulkodás csúnya dolog”, jut eszükbe a felnőtt tanítása, ezért hát csendben maradnak, összeszedik magukat, miután verbálisan vagy fizikailag bántották, és kiközösítették őket.

Gyakran a szemük, a testük, az arcuk beszél helyettük - Kép: Pixabay

A gyerekek mindezek miatt nem fognak panaszkodni, ám apró és félreérthetetlen jeleket mégis küldenek, amelyekre sürgősen rá kell hangolódnunk. Olykor épp a szavaikkal próbálják leplezni, amit a legszívesebben elmondanának, ám beszél helyettük a szemük, a testük, az arcuk.

Ne legyintsünk, ha megváltozik a gyerekünk viselkedése, próbáljunk olvasni a sorok között, és vegyük észre a vészjeleket, mert a zaklatás hosszú távú testi és pszichés következményekkel is járhat.

Íme a vészjelek, amelyeket nekünk küld!

1. Hirtelen elveszíti az érdeklődését a suli iránt, nem akar reggelente iskolába menni, mindenféle kifogásokkal igyekszik előállni. Így szeretné elkerülni a találkozás zaklatójával.

2. Szokatlan útvonalon megy iskolába. Valószínűleg így próbálja „megtéveszteni” és kikerülni a találkozást a fenyegető személlyel vagy bandával.

3. Váratlanul romlani kezd a tanulmányi eredménye. Minden energiáját felemészti a tervezgetés, hogyan kerülje el a rettegett találkozást. Így aztán az órán sem figyel.

4. Egyedül akar lenni, nem szívesen vesz részt a családi és az iskolai programokban. Akit kiközösítenek, megfélemlítenek, az magányossá válik. Gyanús, ha a gyereknek nincs kedve beszélgetni, és a szobájába zárkózva sírdogál.

5. Éhesen jön haza. „Elvesztette” a pénzét, nem volt „ideje” enni. Lehetséges, hogy az elkobozott zsebpénz volt az oka?

6. Pénzt lop a szüleitől, és gyanús magyarázatokkal szolgál, ha annak elköltéséről faggatjuk. A zaklatók gyakran kifosztják áldozataikat, vagy éppen zsarolják, s így anyu-apu pénztárcájába belenyúlni tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak.

7. Egyenesen a mosdóba rohan, ha hazaér. Nem egyszerű felfázás, inkább pszichés oka lehet. Az iskolai mosdók a zaklatás leggyakoribb helyszínei, amit éppen ezért igyekszik a gyerek elkerülni.

8. Meglepő reakcióik vannak egy telefonhívásra, egy sms-re vagy egy olvasott e-mailre, egy közösségi oldalon látott posztra. Ha elszomorodik, megrémül, vagy éppen feldühödik, akkor okkal gyanakodhatunk, hogy ismét célponttá vált.

9. Olyasmit tesz, ami eddig nem volt jellemző rá. Lóg a suliból, vagy meghökkentő dolgot tesz, hogy ne csúfolják tovább a társai, és a továbbiakban ne közösítsék ki. Ha egy ilyen cselekedet miatt kell az osztályfőnököt vagy igazgatót meglátogatnunk, nézzünk a dolog mélyére, és ne bagatellizáljuk el, hanem higgadtan beszéljük meg a gyerekkel. Az egyszerű csínytevésnek komoly oka is lehet.

10. Lenézően, utálattal beszél az osztálytársairól, mindenkit gyűlöl a suliban. Komoly jelek, hiszen akit csúfolnak, kinevetnek, kirekesztenek, az nem fog szép szavakkal áradozni a körülötte lévőkről.

11. Nem mesél a suliról, se a barátairól, de arról sem szívesen, hogy mi történt vele aznap. Akit zaklatnak, az nem talál olyan pillanatot a napjában, amire ne nyomná rá a fájdalom, a frusztráció és a félelem a bélyegét. Mi másról mesélhetne?

12. Szakadt, zilált, hiányos és néha sáros, koszos a ruházata, amikor hazaér. Valószínűleg csak annyit mond, hogy verekedett, de azt nem, hogy megverték. Ez jobban hangzik, mint az igazság, hiszen az apja is azt tanította, hogy védje meg magát. A dzsekijét pedig hősies küzdelemben hagyta ott…

13. Sérülések vannak rajta, de azokat bizonyára nem úgy szerezte, ahogy mondja. Bokarándulás, monokli a szemek alatt, valószínűleg egy kiszínezett történet, véletlen balesetek következményei lesznek. Semmiképp se verésé, erőszakos támadásé (?)

14. Fája a hasa, a feje, pánikrohamai vannak, nem tud elaludni vagy éppen sokat pihen, kimerült. Amikor a félelem és az ellenállás állapota módosul, az bizony keményen igénybe veszi a mentális és testi védelmi rendszert, amely aztán végül összeomlik, és kimerülten rogy össze.

Azok a gyerekek, akiket nap mint nap megaláznak, megszégyenítenek, megvernek, fenyegetnek - álarcot hordanak. Mi pedig szülőként se vesszük észre, hogy a „minden rendben van” maszk mögött mesterkélt mosoly és ideges nevetgélés van, amely nehezen elviselhető fájdalmat takar. Ez azonban egy idő után előtör, és bosszút áll. Önmagán vagy másokon. Figyeljünk a vészjelekre!