Életforma.hu

ÉLET-MÓD

14 segélykérés, amit felénk küld a gyerek, ha zaklatják! Vegyük észre!

Zoli csendes, figyelmes és tehetséges fiú volt. Társai könyörtelen zaklatása azonban megtörte a lelkét, tönkretette az önbecsülését. Hiába küldte a vészjeleket, a szülei sem figyeltek fel rá. Inkább a halált választotta, mint a társai kegyetlenségét. 

Hogyan fajulhatott idáig a helyzete? Miért nem lépett közbe senki? Miért nem szóltak a gyerekek? Valószínűleg szóltak, és kértek is segítséget, csakhogy nemigen kaptak. Sokszor a szülők értesülnek a legutoljára a zaklatásról. Ne számítsunk arra, hogy a gyerekeink az iskolából hazajövet azonnal elmesélik, ha bántotta őket valaki. Ezt több okból nem teszik meg.

● Szégyellik, hogy áldozattá váltak. Arra tanítjuk őket, hogy „légy erős”, „birkózz meg vele”, „ne bőgj”, „ne rohanj, mindjárt anyucihoz” - ezért hát a legtöbb iskolai megpróbáltatást és szexuális zaklatást elhallgatják, gyakran az iskolai élet árnyoldalaként veszik tudomásul, és tűrik el. A kisebbek még hisznek abban, hogy a felnőttek tudnak és akarnak is segíteni, a nagyobbak már tisztában vannak azzal, hogy ez nincs mindig így.

● Félnek a zaklató megtorlásaitól, a fenyegetettség miatt tesznek lakatot a szájukra. Úgy gondolják, hogy úgysem tud rajtuk senki sem segíteni, így aztán egyre jobban elszigetelődnek, és magukra maradnak, a zaklató legnagyobb „örömére”.

● Elhiszik a hazugságot, hogy a zaklatás a gyerekkor elkerülhetetlen velejárója.

● Azt gondolják (és tapasztalják), hogy a felnőttekben sem bízhatnak meg, sőt, talán éppen azok adnak erre hallgatólagosan engedélyt, akiktől a segítséget várják.

● Az „árulkodás csúnya dolog”, jut eszükbe a felnőtt tanítása, ezért hát csendben maradnak, összeszedik magukat, miután verbálisan vagy fizikailag bántották, és kiközösítették őket.

Gyakran a szemük, a testük, az arcuk beszél helyettük - Kép: Pixabay

A gyerekek mindezek miatt nem fognak panaszkodni, ám apró és félreérthetetlen jeleket mégis küldenek, amelyekre sürgősen rá kell hangolódnunk. Olykor épp a szavaikkal próbálják leplezni, amit a legszívesebben elmondanának, ám beszél helyettük a szemük, a testük, az arcuk.

Ne legyintsünk, ha megváltozik a gyerekünk viselkedése, próbáljunk olvasni a sorok között, és vegyük észre a vészjeleket, mert a zaklatás hosszú távú testi és pszichés következményekkel is járhat.

Íme a vészjelek, amelyeket nekünk küld!

1. Hirtelen elveszíti az érdeklődését a suli iránt, nem akar reggelente iskolába menni, mindenféle kifogásokkal igyekszik előállni. Így szeretné elkerülni a találkozás zaklatójával.

2. Szokatlan útvonalon megy iskolába. Valószínűleg így próbálja „megtéveszteni” és kikerülni a találkozást a fenyegető személlyel vagy bandával.

3. Váratlanul romlani kezd a tanulmányi eredménye. Minden energiáját felemészti a tervezgetés, hogyan kerülje el a rettegett találkozást. Így aztán az órán sem figyel.

4. Egyedül akar lenni, nem szívesen vesz részt a családi és az iskolai programokban. Akit kiközösítenek, megfélemlítenek, az magányossá válik. Gyanús, ha a gyereknek nincs kedve beszélgetni, és a szobájába zárkózva sírdogál.

5. Éhesen jön haza. „Elvesztette” a pénzét, nem volt „ideje” enni. Lehetséges, hogy az elkobozott zsebpénz volt az oka?

6. Pénzt lop a szüleitől, és gyanús magyarázatokkal szolgál, ha annak elköltéséről faggatjuk. A zaklatók gyakran kifosztják áldozataikat, vagy éppen zsarolják, s így anyu-apu pénztárcájába belenyúlni tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak.

Mit tegyünk, ha a gyerek már most unja a sulit?
Ha már novemberben alábbhagyott a suli iránti érdeklődés, és a gyerek reggelente kifogásokat keres, az részben érthető, de orvosolni kell. Vajon mi okozhatja a beilleszkedési gondokat, és hogyan segíthetünk gyermekünknek a problémák leküzdésében?

7. Egyenesen a mosdóba rohan, ha hazaér. Nem egyszerű felfázás, inkább pszichés oka lehet. Az iskolai mosdók a zaklatás leggyakoribb helyszínei, amit éppen ezért igyekszik a gyerek elkerülni.

8. Meglepő reakcióik vannak egy telefonhívásra, egy sms-re vagy egy olvasott e-mailre, egy közösségi oldalon látott posztra. Ha elszomorodik, megrémül, vagy éppen feldühödik, akkor okkal gyanakodhatunk, hogy ismét célponttá vált.

9. Olyasmit tesz, ami eddig nem volt jellemző rá. Lóg a suliból, vagy meghökkentő dolgot tesz, hogy ne csúfolják tovább a társai, és a továbbiakban ne közösítsék ki. Ha egy ilyen cselekedet miatt kell az osztályfőnököt vagy igazgatót meglátogatnunk, nézzünk a dolog mélyére, és ne bagatellizáljuk el, hanem higgadtan beszéljük meg a gyerekkel. Az egyszerű csínytevésnek komoly oka is lehet.

10. Lenézően, utálattal beszél az osztálytársairól, mindenkit gyűlöl a suliban. Komoly jelek, hiszen akit csúfolnak, kinevetnek, kirekesztenek, az nem fog szép szavakkal áradozni a körülötte lévőkről.

11. Nem mesél a suliról, se a barátairól, de arról sem szívesen, hogy mi történt vele aznap. Akit zaklatnak, az nem talál olyan pillanatot a napjában, amire ne nyomná rá a fájdalom, a frusztráció és a félelem a bélyegét. Mi másról mesélhetne?

12. Szakadt, zilált, hiányos és néha sáros, koszos a ruházata, amikor hazaér. Valószínűleg csak annyit mond, hogy verekedett, de azt nem, hogy megverték. Ez jobban hangzik, mint az igazság, hiszen az apja is azt tanította, hogy védje meg magát. A dzsekijét pedig hősies küzdelemben hagyta ott…

13. Sérülések vannak rajta, de azokat bizonyára nem úgy szerezte, ahogy mondja. Bokarándulás, monokli a szemek alatt, valószínűleg egy kiszínezett történet, véletlen balesetek következményei lesznek. Semmiképp se verésé, erőszakos támadásé (?)

14. Fája a hasa, a feje, pánikrohamai vannak, nem tud elaludni vagy éppen sokat pihen, kimerült. Amikor a félelem és az ellenállás állapota módosul, az bizony keményen igénybe veszi a mentális és testi védelmi rendszert, amely aztán végül összeomlik, és kimerülten rogy össze.

Azok a gyerekek, akiket nap mint nap megaláznak, megszégyenítenek, megvernek, fenyegetnek - álarcot hordanak. Mi pedig szülőként se vesszük észre, hogy a „minden rendben van” maszk mögött mesterkélt mosoly és ideges nevetgélés van, amely nehezen elviselhető fájdalmat takar. Ez azonban egy idő után előtör, és bosszút áll. Önmagán vagy másokon. Figyeljünk a vészjelekre!

Trollkodás, szexting – te tudod, mi éri a gyereked a neten?
A közösségi oldalak használata örömforrás lehet, ám emellett függőséget is okozhat, ami személyiségtorzuláshoz és akár későbbi szenvedélybetegség kialakulásához is vezethet. Most a veszélyekre figyelmeztetünk. Tényleg, te tudod, hogy mit ügyködik a gyereked az interneten, és vele mit csinálnak?


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.