Életforma.hu

ÉLET-MÓD

20 millió forint értékű szuper termék az árvízkárosultaknak

A Samsung Electronics Magyarországon több piaci területen is vezető szerepet tölt be csúcstechnológiás termékeivel. Mint az iparág vezető pozícióban lévő, hazai gyártóbázissal rendelkező szereplője felelősséget vállal a Magyarországon bajba jutottakért.


A Samsung Electronics Magyar Zrt. csatlakozva Schmitt Pál felhívásához összesen 20 millió forint értékű termékadománnyal segíti az árvíz-károsultakat. „Cégünk, a Samsung Electronics Magyar Zrt. hosszú évek óta támogatja a Magyar Olimpiai Bizottságot, elkötelezett tagja a Magyar Olimpiai Családnak. Engedje meg, hogy ezúton jelentsük be, 20 millió forint értékű termék-támogatásunkat, miszerint tíz millió forint értékben Borsod-Abaúj-Zemplén és ugyancsak tíz millió forint értékben Jász-Nagykun-Szolnok megyének nyújtunk támogatást.” Mondta Dae Hyun Kim, a Samsung Zrt. elnöke kedden délelőtt a Danubius Thermal Hotel Margitszigetben tartott hivatalos bejelentésen.

A termékek eljuttatását a rászorulókhoz, illetve a beérkező igények elbírálását Dr. Ódor Ferenc a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke és Dr. Fehér Andor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés elnöke vállalta a megyei közgyűlések nevében. A hivatalos átadáson Dr. Schmitt Pál megköszönte a Samsung nagyvonalú támogatását, és kiemelte a cég több évtizedes szerepvállalását a magyar sportéletben illetve külön kitért a térségben Európa egyik legnagyobb TV gyáraként betöltött rendkívüli szerepére: „A Samsung és a Magyar Olimpiai Bizottság kapcsolata több mint egy évtizedre nyúlik vissza. Másfél hónapja együtt ünnepeltük a Samsung Olimpiai Zöld Fesztivált, mely a Samsung segítségével létrehozott igazi sportünnep volt több ezer fő részvételével. Most amikor több ezren kerültek bajba, a Samsung ismét mellénk állt. Nagyon köszönjük, hogy cégük már-már igazi barátként figyel és áll a Magyar Olimpiai Bizottság kezdeményezései mellé.”
A Samsung Electronics Magyar Zrt. 20 millió forint értékű támogatása magában foglal hűtőgépeket, mosógépeket és mikro-sütőket.

 

 

A Samsung Electronics
A Samsung Electronics világelső a félvezetők, a telekommunikáció, a digitális média és a digitális konvergencia terén. A vállalat konszolidált bevétele 2009-ben elérte a 116,8 milliárd dollárt. Világszerte 65 ország 185 irodájában 188 000 embert foglalkoztat. A vállalat nyolc üzletágból áll: vizuális megjelenítők, mobilkommunikáció, telekommunikációs rendszerek, digitális eszközök, IT megoldások, digitális képfeldolgozás, félvezetők és LCD. A világ egyik leggyorsabban növekvő márkájaként a Samsung Electronics a digitális televíziók, memóriachipek, mobiltelefonok és TFT-LCD képernyők vezető gyártója. További információért keresse fel weboldalunkat: www.samsung.com.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.