Életforma.hu

ÉLET-MÓD

37 pozitív szó a falon - elég lesz?

Önkéntesek harminchét pozitív jelentéstartalmú szót festettek  a Hegyalja út és a Mészáros utca találkozásánál lévő téglafalra, hogy ezzel pozitív üzenetet közvetítsenek a városlakók felé. Szerinted kimaradt valami?

A mintegy 170 négyzetméter felületű I. kerületi téglakerítés csaknem egy évtizede volt elhanyagolt állapotban, a korábbi sárgás vakolat színe elszürkült, a fal omladozni kezdett, ezért a Színes Város Csoport és a Poli-Farbe festékgyár önkéntesei másfél hét alatt újravakolták és dekorálták a felületet többek közt olyan szavakkal, mint a mosoly, az öröm, a siker, az egészség, a harmónia és a szeretet - közölték a szervezők az MTI-vel.

Az ötletgazdák azt remélik, hogy az új fal egyfajta helyi látványossággá alakul, és a környéken közlekedőkben jó érzést kelt majd a látványa.

Utolsónak a remény szó került fel a falra, ezzel is erősítve a projekt üzenetét.

"Kezdeményezésünk akkor éri el a célját, ha ezek a szavak és a mögöttes tartalom újra a hétköznapi beszéd részévé válik, és a kerületben élők büszkék lesznek arra, hogy Magyarország első pozitív fala náluk valósult meg" – mondta Flór Péter, a Színes Város Csoport főtitkára. Hozzátette: a felület a MÁV tulajdonában áll, amely évek óta szakmai partnerként segíti a csoport munkáját.

Magyarország első pozitív falát a város mozgalom önkéntesei mellett Kozák Danuta olimpiai bajnok kajakozó és Varga Antal, a kerület alpolgármestere adta át kedden.

A Poli-Farbe jótékonysági programjainak köszönhetően országszerte többek között óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények falai szépültek meg, a Színes Város Csoport pedig az elmúlt években csaknem 40 falfelületet szépített meg, vagy újított fel az ország számos pontján.

Budapest az egyik legnépszerűbb város
London az elmúlt négy évben immár harmadszor vezeti a világ legnépszerűbb úti céljainak listáját. A rangsor első öt helyén a brit főváros után Bangkok, Párizs, Szingapúr és Dubai áll. Budapest pedig a tavalyi felméréshez képest hat helyet javítva már a negyvenedik a világ leglátogatottabb városai listáján. Közép-Európában csak Bécs és Prága kapott magasabb pontszámot.

 


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.