A fájdalom oka: a porc kopása
Míg a fiataloknál leginkább az okozza a fájdalmat, hogy a térdük megsérül sportolás közben, vagy túlterhelés miatt kialakul egy nyálkatömlő gyulladás, addig az idősebbeknél a leggyakoribb ok az ízületek kopása, azaz a korai osteoarthritis.
Ez a probléma annyira gyakori, hogy Amerikában például 25 éven felül becslések szerint 27 millió embert érint és hazánkban is népbetegség. Az osteoarthritis az ízületi porcok degeneratív elváltozásának, elvékonyodásának fájdalmas eredménye. A porc ugyanis "kipárnázza" a csontok közti területet, vagyis ha elvékonyodik, a csontok dörzsölik az ízületek szélét, amely ráadásul bővelkedik a fájdalmat is érző idegvégződésekben. Bár mindenki szembesülhet az osteoathritissel, mégis azoknál alakul ki korábban, akik korán, sokat és intenzíven sportoltak, vagy fiatalabb korukban térdsérülést szenvedtek. Amennyiben fájdalmat és ízületi merevséget tapasztalunk reggel vagy fizikai megterhelést követően, gyanakodhatunk erre a problémára.
Kockázatnövelő és – csökkentő mozgások
A kutatások szerint a magas intenzitású, álló helyzetben végzett, tengelyirányú mozgás, például a futás, megnöveli a térdfájdalom és porckopás kockázatát – ha legalább heti háromszor egy órát végezzük. Másrészről viszont a térdet kímélő, könnyebb mozgás megelőzheti a problémát. Egy tanulmányban olyan személyeket vizsgáltak, akik egyáltalán nem mozogtak, akik közepes intenzitású kardiomozgást és erősítést végeztek, és olyanokat, akik intenzíven edzettek. A náluk végzett MRI vizsgálatok azt igazolták, hogy térd porcai a könnyű mozgást végzők körében a legegészségesebbek, megelőzve a nem sportolókat és az erősen edzőket is. Azoknál a nőknél, akik a közepesnél erősebb intenzitással sportoltak, magasabb víztartalmat és erősebben károsodott kollagén-struktúrát mutatott ki a vizsgálat a térdben.Ugyanígy kockázatnövelőnek találtak minden olyan mozgásformát, amelyek erősebben igénybe veszik a térdet. Ilyenek például a legalább 10 emeletnyi lépcsőzés, a nehéz súlyok emelgetése, a guggolás és a minimum 30 perces napi térdelés.
-Van néhány olyan kóros állapot, amelyekkel mindenképpen orvoshoz kell fordulni. Ilyen, ha a térd érintésre érzékeny, duzzadt, ha az ízületben folyadékgyülem tapintható és látható, vagy ha a térd mozgatásakor vagy megfeszítésekor fájdalmas kattogás, pattogás vagy ropogás hallható.
Hasonlóképpen szükséges a kivizsgálás, ha a térd és a láb stabilitása nem megfelelő, vagy a végtag keringése romlik - mondja dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa.
Ami beválhat
Erősen csökkenthetjük az osteoathritis rizikóját, ha figyelünk a testsúlyunkra, valamint tartózkodunk a kockázatos és a túl intenzív mozgásformáktól. Ilyen szempontból sokkal kedvezőbb választás lehet az úszás, a természetes talajon végzett séta, vagy az elliptikus tréneren való edzés, mint a térdet erősebben igénybe vevő tenisz, foci vagy futás. Viszont mozogni mindenképpen szükséges, hiszen a mozgásszegénység tovább növeli az esélyt a térdproblémák kialakulására.
Hasznos segítség lehet még az akupunktúra, a Thai Chi, a vízi torna, a viselkedésterápiák – ezek a módszerek a fájdalomérzet leküzdésében is hasznunkra lehetnek. A vízi torna jótékony hatása abban rejlik, hogy csökkenti a térd terhelését. A glukózamin és chondroitin szulfát vegyületek a porc előanyagait tartalmazzák, ezért elősegítik a porcképződést. Ugyanakkor az állati fehérjék nagymértékű fogyasztása a tapasztalatok szerint gyulladáskeltő, ezért kerülendő. A megfelelő módszerek, eljárások, étrend-kiegészítők és szükség esetén gyógyszerek kiválasztásában mindenképpen szakember segítségét érdemes kérni.
forrás:www.oxygenmedical.hu
ÉLET-MÓD
40 felett elkerülhetetlen a porckopás?
40 év felett sokan ismerik a térdfájdalom érzését. A szinte népbetegségnek számító porckopás okairól, megelőzésének és kezelésének lehetőségeiről dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa beszélt.

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt
Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?

A körömápolás fontossága a nők életében
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.

Olívaolajjal a női egészségért
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.