Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5+ 1 tipp, ha ép elmével szeretnénk megúszni az idei nagytakarítást

Nincs is felszabadítóbb, mint egy fárasztó nap végén hazaérni a csillogó, tiszta lakásba. A takarítás persze fárasztó és időigényes, de az elégedettség mellett az egészségünk miatt is fontos, hogy rendszeresen és mélyrehatóan időt szánjunk a suvickolásra. Sokan már a húsvéti ünnepek előtt letudták az idei tavaszi nagytakarítást, de vannak, akik inkább a jó időtől várták a lendületet a fárasztó művelethez.

A Gorenje összegyűjtötte, mire figyeljünk, ha most szeretnénk nagytakarítást, és milyen trükkökkel tarthatjuk fenn a tisztaságot egész évben.

Vannak, akik húsvét utánra tervezték be a tavaszi nagytakarítást, mondván, a sok vendégeskedés után végre rohanás és idegeskedés nélkül varázsolhatjuk újra az otthonukat, miközben egy kicsit mi magunk is újjászületünk.

Bármikorra is időzítjük, érdemes azokra az elfelejtett zugokra is gondolni, amiket egy hétvégi porszívózás-felmosás alkalmával kihagyunk a folyamatból.

Jöjjön 5+ 1 tipp, ha ép elmével szeretnénk megúszni az idei nagytakarítást.

1. A tiszta eszközöknél kezdődik minden

Jelentéktelennek tűnhet, pedig életmentő, ha nem csak a lakást, hanem magukat a takarítóeszközöket és a gépeket is rendszeresen karbantartjuk. Tisztítsuk meg a porszívó fejét, cseréljük ki a szűrőt, takarítsuk ki a mosógépet. Ha hosszúhajúak vagy háziállatok vannak a családban, extrán figyeljünk oda, hiszen a sok haj- és szőrszál eltömíti a szűrőket vagy eldugíthatja a lefolyókat.

2. Porszívózás és felmosás felsőfokon

A nagytakarítás kihagyhatatlan része a porszívózás, amelynek hangját hallva az erősebbik nem jellemzően elmenekül a lakásból. Ezt kihasználva érdemes rászánni az időt, és végigmenni minden helyiségen, nem felejtve a székek lábát, a kanapét és a legapróbb sarkokat. Nagy segítség lehet egy vezeték nélküli porszívó, így nem kell a zsinórral bajlódni. Ráadásul egyes modellek LED-világítása segít kiszúrni a bútorok alatt rejtőző porcicákat. A kiadós porszívózás után egy gőzfelmosó koronázhatja meg igazán a folyamatot, amelybe csak vizet töltve, környezetkímélő módon, vegyszerek nélkül varázsolhatjuk csillogóra a helyiségeket.

Nem érdemes tovább halogatni a tavaszi nagytakarítást (Foto: Pexels.com)

3. Ép lakásban ép konyha

A legtöbb háztartásban a központi helyiség, és emiatt a legtöbb koszért felelős terület a konyha, ezért itt évente többször is nagytakarítsunk. Egy jó számot hallgatva kevésbé lesz fájdalmas kisikálni a hűtő aljában maradt ételmaradványokat, eltűntetni a tűzhelyen maradt szennyeződéseket, vagy vízkőteleníteni a mosogatót. Sok időt és energiát spórolhatnak az egyre modernebb háztartási gépek is. Egyes sütők például már pirolitikus funkcióval is rendelkeznek – utóbbival magas hőmérsékleten égetgetjük el az ételt alkotó törmelékeket, így megspórolhatjuk az odaégett zsír órákig tartó vakarását.

4. Tiszta ablak a tiszta légutakért

Egy világ tud összedőlni az emberben, amikor a frissen tisztított ablakot elmossa az eső, amely valahogy mindig rögtön ablakpucolás után érkezik. Ha mégis belevágunk, akkor nem csak a tiszta ablak látványa vidít majd fel, hanem megelőzzük azt is, hogy az ablak külső rétegein lerakodótt kosz és porréteg beszálljon a lakásba, kellemetlen tüneteket okozva ezzel. Ha a tavasz beköszöntével a takarítás után is allergiás tünetektől szenvedünk, akkor érdemes beruházni egy légtisztítóra, amely nemcsak javíthatja a beltéri levegő minőségét, hanem jelzi is, ha az épp nem megfelelő.

5. Szabaduljunk meg a lejárt termékektől!

A tavaszi nagytakarítás kiváló alkalom arra is, hogy megszabaduljunk az évek óta porosodó, lejárt termékektől. A szanálással rengeteg helyet felszabadíthatunk, a kozmetikumok esetében ráadásul még annak a lehetőségét is kizárjuk, hogy véletlenül a termékek lejárata után használjuk őket, kockáztatva ezzel a bőrünk egészségét.

+1 Újítsuk meg a gardróbunkat!

Végre itt a jó idő, a téli bundákra már gondolni sem akarunk, jöhetnek a lenge, tavaszi szettek. A nagy ruhatárfrissítés előtt érdemes egy mosást beiktatni a hónapokig a szekrényekben pihenő ruhákon és egyéb textíliákon. Egy gőzprogramos mosógép áldás ilyenkor, hiszen nem csak a kellemetlen szagokat és a baktériumokat semlegesíti, hanem csökkenti a gyűrődéseket is. Ha a mosás után pedig szárítógépet is használunk, a párás levevő sem rontja majd a lakásban a levegőminőséget.

Ezt is olvasd el:


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.