Életforma.hu

ÉLET-MÓD

5 ok, amiért ennyien rajonganak az animékért

Szombaton kezdődik az anime-, manga- és más fantasyrajongók egyik legjelentősebb hazai rendezvénye, az őszi MondoCon. Az eseményen évente átlagosan több mint 25 ezer fan nyüzsög, akik közül sokan élethű jelmezek segítségével igyekeznek belebújni kedvenc anime hősük bőrébe, hogy így fejezzék ki rajongásukat a műfaj iránt.  Gondolkoztál már azon, minek köszönheti hatalmas népszerűségét az anime, és miért látsz furcsa jelmezekbe bujt embereket?

Nemcsak gyerekeknek!

Elterjedt – és a rajongók számára az egyik legbosszantóbb – tévhit, hogy az animék csak a gyerekeknek és a tiniknek szólnak. Mivel Magyarországon a 90-es évektől kezdve főként a fiataloknak szóló animék terjedtek el, ezek váltak széles körben ismertté. A helyzet ezzel szemben az, hogy a japán animációs filmek több korosztályt is megcéloznak, hiszen számtalan műfajt képviselhetnek az akciótól kezdve a gyerekmesén, a drámán és a sci-fin keresztül egészen a romantikus animékig. Ráadásul a nyugati filmekhez hasonlóan találkozhatunk egész estés filmekkel, tévésorozatokkal vagy videóanimációkkal is. Hamar belátható hát, hogy az általános nézet ellenére az animék közel sem csak a gyerekeknek szólnak.

Kép: japanspecialista

Több műfajt is vegyíthet egyszerre

Sok animét nehéz tisztán egy műfajhoz sorolni, mivel a jellegzetességek összemosódása miatt átmenetet képeznek a stílusok között. Erre a legjobb példák azok a japán animációs filmek, amelyek könnyed, vicces formában indulnak, majd a cselekmény és a karakterek fokozatosan komplexebbé, bonyolultabbá sőt, akár drámaivá válnak. A felszínen látszólag egyszerű – a szemlélő számára akár bugyutának tűnő – történetek nem ritkán komoly mondanivalót fogalmaznak meg, így az animéknek ezáltal nem csupán szórakoztató szerepük van, de tanító, szocializáló és értékteremtő funkciót is betölthetnek.

Kreativitásra sarkall

Számtalan animerajongó rajzolja újra kedvenc szereplőit, és a Mondoconon látott jelmezek sem maguktól készülnek el. Az animék bizonyítottan kreativitásra ösztönzik rajongóikat mivel maguk is egyfajta alternatív valóságot teremtenek jellegzetes rajzaikkal, történeteikkel és szereplőikkel. Nem kell több bizonyíték erre, mint az animék hódolóinak önálló alkotásra való igénye; sokszor közösen rajzolnak, zenélnek, vagy éppen pénzt és időt nem kímélve saját kezűleg készítenek anime stílusú ruhákat és jelmezeket.

Szöges ellentéte a nyugati rajzfilmeknek

Kép: Japánspecialista

Az anime egyik legnagyobb húzóereje kétségkívül az, hogy hazai gyártású ifjúsági tévéműsorok hiányában tulajdonképpen az egyetlen alternatívát jelentik a nyugati (ifjúsági) tartalmakkal szemben azoknak, akik nem kíváncsiak az Én kicsi pónimra vagy a Madagaszkár pingvinjeire. Az anime alkotások egyik fontos megkülönböztető jegye például a narratív keret, amely szerves része a történetmesélésnek, de ne feledkezzünk meg a kizárólag az animékre jellemző hatáselemekről – például a mozgás illúzióját vagy a drámaiságot megteremtő megoldásokról – sem.

Cuki

Kár is tagadni, rengeteg animeszereplő cuki. Bármennyire is furcsán hangzik, a legtöbb anime tudatosan épít erre. A készítők úgy formálják a szereplőket, hogy azok ne csak személyiségükkel és a történetben betöltött szerepükkel nyerjék el a néző szimpátiáját, hanem külső megjelenésükkel is. Ennek érdekében a szereplők megrajzolásánál arra törekednek, hogy a karakter ne csak egyszerű, de igen kifejező, és ami a legfontosabb, megnyerő is legyen. Ez az oka például annak, hogy a karakterek többsége ártatlan, nagy szemekkel, pisze orrocskával, pici szájjal, színes hajjal, vagy éppen egyedi, szuper ruhával jelenik meg.

Ha eddig nem tudtad volna, sok egyéb mellett ezeknek a tényezőknek is köszönhető az animék világszerte töretlen népszerűsége. Ráadásul a rajongók immár nemcsak a hazai rendezvényeket keresik, de a legnagyobb fanok egyre inkább érdeklődnek az „anime-zarándokhelyek” iránt is: „Magyarországon évek óta fokozott érdeklődés figyelhető meg a japán kultúra, valamint azon belül a mangák és az animék világa felé. Egyre többen keresik az ezekkel kapcsolatos célpontokat Japánban, úgy mint a tokiói Ghibli Múzeum, vagy a J-Word szórakoztatóközpont” – számol be a magyar utazók anime iránti érdeklődésének alakulásáról Simon Karolina, a Japánspecialista utazási iroda vezetője.

 


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.