Életforma.hu

ÉLET-MÓD

6 étkezési szabály állóképességi sportolóknak

A sporttáplálkozásban el kell különíteni az erő- és az állóképességi sportágakat, hiszen egészen más a tápanyagszükséglete egy hosszútávfutónak és egy súlyemelőnek az eltérő sporttevékenység miatt. Akkor most ki, mit egyen? Segítünk!

Más sportág – más táplálkozás

A táplálékunk az üzemanyagunk, éppen ezért még a nem sportolóknak is kiemelt figyelmet kell rá fordítani. Angyal Viktória, a Sportorvosi Központ sport dietetikusa szerint az állóképességi sportot űzőknek még ennél is fontosabb, hogy kialakítsák a teljesítményt optimalizáló táplálkozási szokásokat – hangsúlyozza Angyal Viktória, a Sportorvosi Központ sport dietetikusa.

1.Ne csak a túlzott fehérje bevitelre építsük az étrendet!

Sok sportoló a túlsúlytól való félelem miatt fordul elsősorban a fehérje forrásokhoz, és a plusz kilók miatti félelemből fakadóan szinte alig fogyaszt szénhidrátot, pedig ez főként az állóképességi sportolóknak a legfontosabb energiaforrását jelenti. Ugyanakkor egy jól felépített étrenddel úgy csillapíthatjuk az éhségünket, hogy nem kell tartanunk a plusz kilóktól. Érdemes tehát zöldségekkel, gyümölcsökkel, sovány fehérjével, komplex szénhidrátokkal megpakolni a tányért és kerülni a „junk food” jellegű ételeket.

Megfelelő energia nélkül az edzésteljesítmény is romolhat Kép: Pixabay

2.Reggelizzünk és együnk eleget!

Sok állóképességi sportoló azt hiszi, csak a kemény edzések teszik kimerültté. Sokan feltankolnak ugyan a tréningre, mégis kalóriadeficittel fejezik be a napot. Ennek egyik oka a már említett plusz kilóktól való rettegés. Holott megfelelő energia nélkül az edzésteljesítmény is romolhat, lassulhat a felépülés, a sportoló akár a teljes kimerülésig is eljuthat.

40 felett már sérülékenyebbek vagyunk
40-50 éves kor felett sem kell lemondani a remek fizikai kondícióról, a könnyedebb tréningekről és a komoly edzésről sem. Ebben az életkorban azonban előtérbe kell, hogy kerüljön a sportártalmak kezelése és megelőzése, a biztonság. Azonban Fülöp Tibor, a Sportorvosi Központ sportszakmai igazgatója, laborvezetője szerint mindezek ellenére a teljesítmény bármilyen életkorban javítható!

Sokszor a sportolók által emlegetett cukor-sóvárgás mögött is egyszerűen az éhség és a kimerített szénhidrát raktárak állnak. Természetesen a napi energiaszükségletet és az étkezések tartalmát egyénileg kell felépíteni, a súlytól, a sportágtól, a kortól, a nemtől és a céloktól függően, de az általánosságban elmondható, hogy mind a reggelire, mind a nap további étkezéseire nagy hangsúlyt kell fektetni, és fontos a tudatos tervezése az étkezési ritmusnak, amely egy nap akár 6-7 étkezés is lehet, ha valaki rendszeresen sportol.

3. Időzítsük az étkezést!

Általánosságban igaz, hogy az edzéseket megelőzően gyorsabban felszívódó szénhidrátot ajánlott fogyasztani, hosszan tartó edzések alatt, szénhidráttartalmú sportitalok fogyasztása javasolt. Így az edzések alatt energikusabbnak, könnyebbnek érezhetjük magunkat. Ugyanígy edzések után is fontos, hogy 30-60 percen belül együnk szénhidrátot, fehérjét is tartalmazó élelmiszert.

4. Figyeljünk az arányokra!

A tápanyagoknak – szénhidrátoknak, zsíroknak, fehérjéknek – megvan a maguk fontos funkciója a test optimális működése szempontjából, de a bevitelük aránya sok tényezőtől függően változhat. Általános szabályként elmondható, hogy az állóképességi sportolók napi étrendjét 55-65 százalék szénhidrátból, 15-20 százalék fehérjéből és 20-30 százalék zsírból kell összeállítani.

Igyunk eleget! Kép: Pixabay

5. Fókuszáljunk a hidratálásra!

A hidratáltság szintje nem csak a teljesítményre, de a tápanyagok felszívódására, az agyi funkciók működésére és még a bőr állapotára is hatással van. A sokat emlegetett napi 8 pohár víz nem feltétlenül igaz mindenkire, hiszen a szükséges mennyiséget befolyásolja a testsúly, a fizikai aktivitás, az izzadás mértéke, az időjárás is. Mindenképpen fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire – a kiszáradó szájra, a fejfájásra, a csökkent koncentrációs képességre, a sötét színű vizeletre – és a vízen kívül az edzések alatt bátran fogyasszunk elektrolitos italokat, amelyek egyszerű-komplex szénhidrátot/cukrot tartalmaznak, hogy energiát tudjanak szolgáltatni a hosszabb edzések alatt és a sót, az ásványi anyagokat is pótolják.

Majd holnap-szindróma
Mindig találunk valamilyen okot, ami miatt kibújhatunk az edzés alól. Fáradtak vagyunk, néha kicsit lusták, de az is lehet, hogy eddig nem a megfelelő mozgásformát választottuk. Ezernyi apró tényező – testalkat, fájdalomtűrés, koordináció, személyiség, aktuális fizikai és egészségügyi állapot, életkor, motiváció, társak – befolyásolja, hogy melyik sportág lesz az, amelyik a testünkre és a lelkünkre is pozitívan hat. De mégis, hogyan találjuk meg a nekünk való sportot?

6. Tartsunk fenn egészséges viszonyt az ételekkel!

A sportolók jellemzően szenvedélyes emberek, akik eltökélten tartanak kitűzött céljaik felé és aprólékosan figyelik a testük változásait. Éppen ezért az étkezéssel is különleges viszonyt alakíthatnak ki, előfordul, hogy megtagadják maguktól az ételt, illetve a nekik szükséges tápanyagokat, energiát nem fogyasztják el az étrendjükkel, rengeteg ételtől, élelmiszertől félnek, folyadékbevitelük a szükségeshez képest jócskán elmarad.

Fontos lenne, hogy tisztázzuk: az étkezés nem csak tápanyagbevitelt jelent, de örömforrás is. Ha kiiktatjuk a negatív érzelmeket és rossz szokásokat (mint például a figyelmetlenül, monitor előtt történő roham-étkezések) és okosan felépítve, nem mindent megtagadva magunktól étkezünk, nem csak az edzésmunkát, de az életminőséget is jelentősen javíthatjuk – hangsúlyozza Angyal Viktória, a Sportorvosi Központ sport dietetikusa.

Forrás: Sportorvosi Központ

 

 

 

 

 


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.