A vizelet képet ad egészségi állapotunkról, ezért nem árt mindennap figyelni, mielőtt lehúznánk a vécén. Hét intő jel, ami betegségre, akár rákra is utalhat.
A vizelete színe, szaga és jellege sok mindent elárulhat arról, hogy mi történik a testünkben. A házipatika. com összeszedte, melyek azok a jelek, amelyekre érdemes odafigyelni.
1. Édeskés illat - Nem, ennek semmi köze nincs az édességfogyasztási szokásainkhoz, ellenben a cukorbetegség diagnosztizálásában kifejezetten fontos jel lehet. Aki cukorbeteg, az már tudja, hogy mit jelent az édeskés illat - azt jelzi, hogy vércukorszintje nincs kontroll alatt, azaz magasabb lehet a kelleténél.
Nézzük meg, mielőtt lehúzzuk. Fotó: Pixabay
2. Nem tiszta vizelet - Ez bizony húgycsőfertőzés lehet, a vizelet textúrája pedig az onnan származó baktériumok miatt lehet "felhős": ugyanis vizeletünkön keresztül távoznak mind a baktériumok, mind pedig az azokkal küzdő leukociták. Ha jól érezzük magunkat és nincsen semmilyen jel, ami arra utalna, hogy húgycsőfertőzésünk lenne, legyünk résen, azt is jelezheti, hogy valamilyen fertőzés telepedett meg bennünk.
3. Rózsaszínes, vöröses szín - Bár az ilyen színű táplálékok, mint például a cékla vagy a földi szeder is képes megfesteni a vizeletet, láthatjuk ezt a színt azért is, mert véreset vizelünk: ez nagyon nem jó jel. Ez lehet húgycsőfertőzés, vesekő vagy ritkább esetekben hólyag- vagy veserák tünete is.
4. Rossz szagú vizelet - A vizeletnek alapjáraton nincs jó szaga, de ha kifejezetten büdös, akkor a hólyagunk jelez nekünk, hogy éppen egy fertőzéssel küzd. A kettes ponthoz hasonlóan lehet, hogy szervezetünk csak így tud jelezni, úgyhogy ha már ilyet érzünk, azonnal reagáljunk erre!
5. Égő érzés -Ha vizelés közben csíp vagy fáj, akkor azt okozhatja egy húgycsőfertőzés vagy egy clamydiához vagy gonorrheához hasonló nemi betegség.
6. Folyamatos vizelési inger - Klasszikus húgycsőfertőzési tünet: hólyagunk és húgycsövünk "szigetelése" begyulladt és erősen irritálható: ilyenkor folyamatosan azt érezzük, hogy ki kell mennünk a mosdóba. Lehet ez még egy interstitial cystitis (szövetek közti hólyaggyulladás) tünete is, ami fájdalomhoz és a hólyag krónikus állapotához vezethet.
7. Többet vizelünk, mint szoktunk. Lehet, hogy terhesek vagyunk. Ez ugyanis egy hormonális változások okozta korai jelzés: felgyorsul a vesékből érkező véráram. Ha biztosak vagyunk abban, hogy nem vagyunk terhesek és nem is alkohol- vagy koffeinfogyasztásunk miatt megyünk sűrűbben mosdóba, akkor beszéljünk orvosunkkal: ez ugyanis cukorbetegségre vagy akár rákra is utalhat.
A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.
A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.