Életforma.hu

ÉLET-MÓD

8 tipp a sportsérülések megelőzéséhez

Közismert, hogy a sport mennyire pozitívan hat az egészségre, az önbizalomra, de nem szabad elfeledkezni a lehetséges sérülésekről sem. A biztonságos edzésnek is megvannak a maga szabályai. 

A leggyakoribb sportsérülések jórészt a balesetek, a nem megfelelő tréning és a rossz felszerelés miatt következnek be az amerikai National Institutes of Health intézet szerint, bár az is jellemző, hogy a sportolók nem melegítenek be, vagy nem jól mérik fel az edzettségüket. Az is előfordul, hogy a nem rendszeresen edzők valamiféle rosszul értelmezett teljesítménykényszer miatt túlterhelik magukat, és úgy vélik, néhány hét alatt ledobhatják a felesleget, lefuthatják a maratoni távot. Az így bekövetkező leggyakoribb sportsérülések a rándulások, húzódások, törések, ficamok, izom-, térd- és Achilles-ín-sérülések.

Mérjük fel képességeinket, mielőtt nekivágunk!  - Kép: sxc

„A megelőzés egyik alapköve a test egyensúlyának megtalálása, kifejlesztése kellene, hogy legyen” – hangsúlyozza dr. Dobos Márta,az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa.

Focibajnokság! Van nálatok egy ütőképes csapat?
A május 11-én induló és szeptember végi döntővel záruló KKV FOCI LIGA országos versenyen minden cégcsapat eséllyel indul! Régiónkénti selejtezőkön minimum 3 mérkőzést játszhatnak a csapatok, a három legjobb országos döntőn mérkőzik meg a pénzdíjas dobogós helyezésekért. A Piac & Profit és a HGS PR Ügynökség nemcsak a kiváló sportolási és üzleti kapcsolatépítési lehetőségről, hanem méltó díjakról is gondoskodik. A cégek focistái a csapatjáték erősítéséért és az üzleti kapcsolatok bővítéséért is rúghatják a labdát!

Tudnunk kell, hogy minden egyes mozdulatunknál legalább két izomcsoport és ízületek is nyúlnak, vagy éppen ellentétes mozgást végeznek. Az egyik legkiegyensúlyozatlanabb régió a hát alsó szakasza. Sokan nagy hangsúlyt fektetnek a hasizmaik erősítésére, és elhanyagolják a derék körüli izmok edzését. A vállsérülések pedig gyakran amiatt következnek be, hogy miközben – különösen a  férfiak – hatalmas súlyokkal végeznek fekve nyomást, elhanyagolják a hát felső részének és a hátsó deltoidizmoknak az edzését. Dr. Dobos szerint a legfontosabb, hogy csak megfontoltan, jól felépítetten vágjunk bele az edzésekbe, jól mérjük fel képességeinket, és komolyabb sérülés vagy fájdalom esetén ne halogassuk az orvosi vizitet!

Mi legyen sportsérülés után?
A rendszeresen sportolóknál gyakran előfordulnak kisebb-nagyobb sérülések. Szerencsére legtöbbször múló fájdalomról van szó, ami egy kis pihenéssel helyrejön, ám vannak olyan esetek, amikor az otthoni kezelés nem elég. Hogy miként lehet orvosolni a sportsérüléseket, arról most a szakember tájékoztat.

Nyolc tipp a megelőzéshez

1. Pihenés

Bármennyire is szeretnénk formába lendülni, hetente legalább egy-két napot hagyni kell a regenerációra.

2. Szünetek

Az egyes gyakorlatok vagy éppen a játék során is fontos szünetet tartani, ez csökkenti a fáradást, a sérülésveszélyt.

3. Felszerelés

Minden sportot a megfelelő ruházatban, cipőben, védőfelszerelésben kell végezni! Mindazonáltal ezek birtokában is óvatosnak kell maradni, a legjobb térdvédő sem véd meg a veszélyes esésektől, rúgásoktól, sérülésektől.

4. Folyadék

Az edzés előtt, alatt és után is óvakodni kell a túlmelegedéstől és a dehidratációtól. Komoly megterheléskor ajánlottak az izotóniás sportitalok, de a víz is tökéletesen megfelel.

5. Izomerő

Fontos, hogy fokozatosan növeljük az izmok erejét, hiszen az erős izmok sok sérülést képesek megakadályozni.

6. Hajlékonyság

A nyújtás elengedhetetlen edzés előtt és után. A hajlékonyság képességét érdemes lassan kifejleszteni – az egyéni adottságokon belül.

7. Technika

Minden sportágban érdemes edző segítségét kérni, legalább addig, amíg meg nem tanuljuk az egyes mozgáselemek megfelelő végrehajtását.

8. Józanság

Ha versenysportot vagy győzelemre menő csapatsportot űzünk, ne a feltétlen győzelem legyen a cél, inkább a kemény munka és a játék öröme. Sokan sérültek már meg az erőn felüli terhelés miatt.

www.oxygenmedical.hu

Nem csak a sportkarrier, a sportolás is függ az anyagiaktól
A szülők örömmel támogatják a gyerek mindennapi testmozgását, ők maguk viszont csak ritkán sportolnak, derül ki egy felmérésből, amelynek másik érdekessége, hogy az iskolán kívüli tevékenységek közül a sportnál is fontosabbnak tartják a szülők a nyelvtanulást.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.