Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A bio-életmód pokollá tette a házasságomat!

Azzal az átkozott kenyérsütővel kezdődött. Az első egynehány étvágygerjesztően ropogós, fél óra alatt elfogyasztott fehér kenyér után rálelt valami ultra-egészséges, teljeskiőrlésű receptre - nehogy elhízzunk.

Egészségünk érdekében majszoltuk a leginkább préselt faforgácshoz hasonlatos képződményt, ami - láss csodát - majd egy hétig kitartott. Párom két hét alatt ledobott két kilót, amitől úgy belelkesedett, hogy azóta a süteményeket is bio receptek alapján süti. Olyanok is.

De ez csupán a kezdet volt, mert miután egyre jobban beleásta magát a témába, le lettem tiltva a mindennapi hús-adagomról helyette szánalmas szójaszeletekkel és meghatározhatatlan növényi kolbászokkal próbálom éhségemet csillapítani. Munkahelyi szendvicsembe növényi pástétom került néhány uborkaszelettel "megvadítva".

Nem mertem neki bevallani, hogy törzskönyöklőm lett a sarki hentesnél, ahol végre hozzájuthattam a betevő koleszterinhez. Eközben az asszony eldugta a kávéfőzőt, vett viszont malátából készült pótkávét, amihez zacskós tej helyett szója- vagy rizstej dukál. Amikor a sajttál tetejét fölemelve egy tofu nézett velem farkasszemet, végleg búcsút intettem egykor volt legjobb szórakozásomnak, a hűtőszekrény-fosztogatásnak.

Ennél jobban már csak akkor lepődtem meg, amikor a konyha négy sarkában négy szemetesvödröt fedeztem fel. "A zöldbe az üveget, a kékbe a papírt, a sárgába a fémet és a fehérbe a szerves hulladékot dobd drágám!" - sorolta ő, és a nyomaték kedvéért belehajította a csipszemet a fehérbe, a "ha ilyen szemetet eszel, tolókocsiban fogod végezni" kommentár kíséretében. Azóta ha esik, ha fúj, fél kilométer gyaloglásba kerül kivinnem a különféle szemeteket. Jót tesz egy kis mozgás, mondja ő, és folytatja a konyhapult suvickolását - szigorúan ecetes vízzel. Merthogy nem vesz tisztítószert, mivel az nem bomlik le, miáltal súlyosan szennyezi a bolygónkat.

Az egészséges étkezés jegyében az alapanyagokat kizárólag bio-piacon szerezzük be - az hogy a város másik végében van, még hagyján, de éppen a duplájába kerül a bevásárlás, mint a régi szép időkben. Ja, és tervbe vette, hogy kicserél minden lakástextíliát és bútort természetes alapanyagúra és natúr színűre (ha még nem hallották volna, a műanyagok és mesterséges színezékek méreganyagokat bocsátanak ki).

Nekem viszont a bio-életmód alaposan kikezdte az egészségemet, már jelentkeznek az első vegetatív idegrendszeri tünetek, nevezetesen ráng a bal szemem és napjában többször is el kell fojtanom a kitörni készülő dührohamot, ami emésztési- és alvási zavarokhoz vezet.

Semmire nem vágyom jobban, mint egy roppant egészségtelen körömpörkölt után elnyúlni egy szintetikus alapanyagból készült pokrócba burkolózva a káros sugarakat kibocsátó TV előtt, és egy nagy tál mesterséges ízfokozóval ízesített csipsz és gyilkos koffeinben dús üdítőital társaságában megnézni egy meccset. Addig is megfeledkezhetnék az ecetszagról, a biokaja ízéről meg az egészséges életmódról...


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.