Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A budapesti bringások 27 százalékának már volt balesete

A budapesti kerékpárosok 27 százalékának már volt balesete, az ütközések több mint egyharmada autóval történt - derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) Kutatóközpontjának felméréséből.

Minden harmadik bringás balesetezett - kép: Pixabay

A kutatásban résztvevő férfiak 33 százalékának és a nők 21 százalékának volt már balesete. Az ütközések 36 százaléka autóval, 18 százaléka gyalogossal, 17 százaléka másik biciklissel, 4 százaléka állattal történt, a balesetek egynegyedében nem volt más résztvevő. A kerékpárosok a balesetek elkerülése érdekében gyakran önvédelemből lemondanak az elsőbbségről egy-egy adott közlekedési helyzetben.

A biciklisek 28 százalékától lopták már el egy kerékpárt: 21 százalékuktól egyszer, 7 százalékuktól több alkalommal is. A lopások ellen a kerékpárok lelakatolásával próbálnak védekezni, és véleményük szerint a modern, vázrögzítős kerékpártárolók alkalmasabbak erre a feladatra. A megkérdezettek átlagosan 62,5 kilométert tesznek meg egy hét alatt: 22 százalékuk naponta, 17 százalékuk hetente négyszer-hatszor, 28 százalékuk hetente két-háromszor, 33 százalékuk ennél ritkábban biciklizik.

A felmérésben résztvevők döntő többsége tavasztól-őszig kerékpáron közlekedik: nyáron 97 százalék, tavasszal 94 százalék, ősszel 79 százalék, télen 24 százalék. Fontos szempont a napi várható hőmérséklet: 15 Celsius fok alatt a megkérdezettek 91 százaléka kerékpárral indul el otthonról, 10 Celsius fok alatt 61 százalék, míg 0 Celsius fok alatt már csak 24 százalék. A férfiak átlagosan 8 Celsius fok alatt teszik le a kerékpárt, a nők már 10 Celsius fok alatt felhagynak a kerekezéssel.

A kerékpárúttal kapcsolatban a megkérdezettek kiemelték, hogy számukra és a gyalogosok számára is a térbeli elkülönítés lenne a kedvezőbb megoldás. A legmegfelelőbbnek a menetiránynak megfelelő egyirányú kerékpáros sávokban közlekedést tartják, emellett a többség szívesen használja a buszsávot.

Képzés kezdő biciklistáknak
Az európai mobilitási hét alatt a Magyar Kerékpárosklub Budapesten megszervezte a Bebiciklizés elnevezésű programját, amelynek keretében a résztvevők ingyenes elméleti és gyakorlati oktatást kapnak, hogy nagyobb biztonsággal tudjanak közlekedni kerékpárral a gépjárműforgalomban.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.