Baleset cikkek

Nyaralása legelején került kórházba Pataki Ádám
A mestercukrász Görögországban sérült meg, amikor egyik szikláról a másikra lépett. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy kórházi kezelésre szorult.

Nyáron is bármikor előfordulhat: közlekedési baleset. Mi a teendő ilyenkor?
Itt a nyár, amikor egyre többen kelünk útra autóval, legyen szó hétvégi kiruccanásról vagy hosszabb nyaralásról. Mivel közlekedési baleset bármelyikünkkel bármikor előfordulhat még akkor is, ha nem mi vagyunk a vétkesek, jobb, ha előre felkészülünk az ilyen szituációkra.

Csak okosan a grillszezon idején: veszélyes lehet az erkély-grill
Így érdemes megoldást keresni a tűzgyújtási tilalom időszaka alatt

Súlyos baleset miatt került közelebb édesapjához Éliás Gyula
Az énekes édesapjának mindkét lába megsérült egy balesetben, így fia és akkori felesége ápolták az egykori sztár DJ-t. Éliás Gyula úgy érzi, szinte csak ekkor ismerte meg igazán az édesapját.

Szilveszter éjjel átlagosan ötven tűz keletkezik a tűzijátékok miatt
Szilveszter éjjel átlagosan ötven olyan tűzesethez riasztják a tűzoltókat, amelyet tűzijáték okozott - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Baleseti kisokos az ünnepekre
A karácsony és az ünnepek tartogathat néhány nem várt meglepetést.

Párja mentette meg Dombóvári Vanda életét
A műsorvezető és párja nemrég autóbalesetet szenvedtek és csak János lélekjelenlétének, valamint vezetési rutinjának köszönhető, hogy elkerülték a frontális ütközést.

Nem csak érzelmi veszteség, de súlyos anyagi kár is egy ló elvesztése
A héten súlyos lovasbaleset történt Kamaraerdőn. Egy póráz nélkül sétáltatott kutya rátámadt egy arra járó lóra, a ló az ijedségtől ledobta a lovasát és egy betonkeverő elé szaladt. Petra Nikoletti lovas polgárőr arról írt Facebook oldalán, hogy a gazdát ért érzelmi megrázkódtatáson túl, milyen anyagi kár éri ilyen esetben az állat tulajdonosát.

Nem mind mérges, ami fekete
A viperáktól sokan rettegnek. Kétségtelen, hogy rendelkeznek olyan fegyverrel, amellyel szemben adott esetben nagyon védtelennek érezzük magunkat. Ez igaz is lehet olyan országokban, ahol nyüzsögnek a veszélyes mérgeskígyók, és ahol igen nehéz elkerülni a velük való a tragikus kimenetelű találkozást. Nálunk azonban a keresztes vipera nagyon ritkán kerül a szem elé, akkor is már csak a farka végét látjuk, mert hanyatt-homlok menekül előlünk.

Döbbenetes statisztika - előzés helyett megelőzés
Mintegy négyszázan hunytak el valamilyen közlekedési balesetben Magyarországon idén novemberig, noha a tragédiák többsége megelőzhető lett volna, ha a résztvevő felek betartják a szabályokat. A közúti balesetek áldozatainak emléknapja alkalmából az egyik legismertebb flottakezelő a biztonságos közlekedés szakértőjeként ad 5+1 tanácsot, amelyekre odafigyelve könnyebben elkerülhetők a közúti tragédiák.
Ide kevés az ugatás
Meglepően sokszor sodorják veszélybe a hazai kutyatartók magukat és négylábú barátaikat, amikor autóval igyekeznek valahova - derült ki egy friss felmérésből. Nem is gondolnak arra a gazdik, hogy a nem megfelelően rögzített állat, legyen akár ölben, akár szabadon az utastérben, komoly veszélyben van. Mi lehet tenni? Mutatom!
Itt repült a kismadár...
Naponta jönnek velünk szembe a tökéletesre filterezett szelfik a leghíresebb turistacélpontokkal a háttérben. De vajon akkor is ennyire szórakoztatóak lennének ezek a tartalmak, ha életveszélyes sérüléssel végződnének? Statisztikák szerint az elmúlt néhány évben világszerte több mint 250 ember vesztette életét közvetlenül a felelőtlen közösségimédia-használat miatt. Most mutatunk öt csodás magyar turisztikai helyszínt, ahol különösen érdemes odafigyelni a testi épségünkre, miközben a lenyűgöző látványban gyönyörködünk.
Ki a SUV-okkal a nagyvárosokból!
Egy városi terepjáró balesete négy ember halálát okozta a napokban a német fővárosban. A Zöldpárt vezető politikusa ezután javasolta: lépjenek fel ezek ellen a kocsik ellen a német nagyvárosokban.
Ne Te mondd meg, majd az orvos: videoval
A csúszós, havas utak megnehezítik életünket, a legtöbb kézsérülés is a téli hónapokban történik. Van azonban, amikor elkerülhető a műtét, de a szakember azt tanácsolja, erről ne mi, hanem orvos döntsön.
A csontritkulás elleni küzdelem 3 aranyszabálya
Jelentősen megnő a töréses, zúzódásos sérülések száma a téli fagyok beköszöntével a jeges, síkos járdákon, utakon. Az idősebbeknél a csontritkulás miatt az ilyen balesetek következményei egyre súlyosabbak lehetnek. Hogyan előzzük meg a csontritkulást? Hogyan enyhítsük tüneteit? Dr. Szigeti József belgyógyász, az Anna Egészségközpont orvosszakértője ad tanácsokat.
Puff neki! Már megint hidegfront!
Már éppen kezdtünk bizakodni a javuló időben, de korai volt az öröm: szombaton újabb hidegfront veti vissza a felmelegedést. 6-8 fokos lehűlés jön, szinte novembert jellemző idő jön!
Veszélyes üzem a városi kerékpározás!
Ahogy az időjárás engedi megjelennek a biciklisták az utakon, és egészen a téli szezonig számottevő szereplői a városi közlekedésnek - valamint a baleseti ügyeleteknek. A KSH országos közlekedési baleseti adatai alapján 2017-ben minden tizedik sérüléssel járó eset írható a kerékpárosok számlájára, összesen 1648. Könnyű sérüléssel járt az összes kerékpáros baleset 57,45%-a, súlyos sérüléssel 28,33%, sérüléssel nem járó balesetként 11,36%-ot regisztráltak, 2,87% pedig halállal végződött.
Vigyázat, gyerekkel vagyok!
Ismét gyerekektől lesznek hagosak az iskolák, az óvodák. Azonnal megnő a forgalom az utakon, ami komly veszélyforrás. Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság adatai szerint a 14 év alatti gyermekek nagyobb eséllyel válhatnak közlekedési balesetek áldozataivá ebben az időszakban.
8 tipp, hogy baleset nélkül megússzátok a strandolást
El nem tudod képzelni, mennyire találékonyak a gyerekeink, ha strandolásról, játékról van szó. Csak egy óvatlan pillanat, és kész a baleset. A legismertebb hazai játékbolthálózat fogyasztóvédelmi referense összegyűjtötte, hogy mire kell legjobban odafigyelni, hogy a nyár valóban felhőtlen szórakozás legyen, ne pedig rémálom!
Ne csodálkozz, ha sok panaszt okoz az időjárás!
Egészen extrém módon alakult az idei tavasz időjárása: minden rekord megdőlt a szélsőségességben. Ez nagyon sok embernek okoz komoly panaszokat, de van segítség!
Sportoljunk télen is biztonságosan!
Télen kétségkívül az egyik legjobb dolog a hóesés. Nemcsak, hogy gyönyörű látványt nyújt a friss hóval fedett táj, de hógolyózhatunk, hóembert építhetünk a gyerekekkel, vagy akár élvezhetjük a téli sportokat is. Ám amennyire élvezetes a havas lejtőn való lesiklás, annyira veszélyes is lehet. Éppen ezért mindig készüljünk fel alaposan, még akkor is, ha csak szánkóznánk egyet a közeli dombon.
Baleset érte az Irigy Hónaljmirigy egyik tagját
Súlyos baleset érte az IHM egyik zászlós tagját, Kabai Lacit az élő koncert előtt 48 órával. Miután a kórházban megállapították, hogy középső ujja szilánkosra tört, azonnal aggódni kezdett a fellépése miatt. Szerencsére a közismert rocker dobosnak, Németh Gábornak még a fél napos felkészülési idő is elég volt ahhoz, hogy kihúzza a bandát a pácból.
Még a beteg Morzsidon is segíthet a lakásbiztosításod!
Csuklótörés a hétvégi telken, táskából kiesett irattárca a bankkártyával, Morzsi kutyussal állatorvoshoz kell szaladni, reggel csak hűlt helye a garázsban tárolt kerékpároknak, a szállodai szobából eltűnt digitális kamera, zárba tört kulcs. Helyzetek, amikor nem mindig a lakásbiztosítás jut először eszébe az embereknek, pedig egy jó konstrukcióval ilyen esetekben is segítséget nyújt a biztosító. A Groupama Biztosító megbízásából végzett országos reprezentatív kutatásból kiderül, mennyire ismerjük lakásbiztosításunkat.
A félelem listája
Az emberek 75%-a aggódik valamilyen váratlan esemény miatt, ugyanakkor nincsenek kellő ismereteik azokról a pénzügyi termékekről, amelyek ezekben a nehéz élethelyzetekben segítséget tudnak nyújtani – derült ki a Groupama Biztosító országos kutatásából. A reprezentatív felmérésből az is beigazolódott, hogy a 18-59 éves korú lakosság többségének nincsenek, vagy téves ismereteik vannak arról, hogy milyen segítséget várhatnak egy kockázati életbiztosítástól.
Ki tudja hol áll meg?...
Egy irányíthatatlanná váló drón törte be egy autó szélvédőjét a minap Budapesten, a Szabadság hídnál. Szerencsére senki sem sérült meg, de anyagi kár keletkezett, és erről eddig kevés szó esett - hívta fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító egyik igazgatója.
SOHA NE IGYÁL, HA VEZETSZ!
Több mint tízezren csatlakoztak az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága és a DIAGEO közös „Soha ne igyál, ha vezetsz!” felelős alkoholfogyasztás programjához a húsvéti meghirdetés óta. A kezdeményezés társadalmi támogatottságának növelése érdekében a kampány tovább folytatódik, és ezúttal a ezúttal fővárosi szórakozóhelyek környékére koncentrál.
Ütött a nyári időszámítás órája?
Vasárnap hajnalban egy órával előbbre kell állítani az órákat, és megkezdődik a téli időszámítás. A kétféle időszámítás rendszerére több mint harminc éve állt át az ország, hogy minél többet megtakaríthassunk az áramszámlán, de mára tulajdonképpen kevés értelme maradt...
Csak tudd, nem te vagy Hamilton!
Jóval több veszélyes közlekedési helyzet alakulhat ki az ősszel. A ködös reggelek és a hajnalban csúszósabb utak mellett ugyanis a rövidebb nappalokkal is számolni kell, amely több terhelést jelent egy fárasztó munkanap előtt és után. A csökkent látási viszonyok mellett akár másfélszeresére is megnőhet a reakcióidő, amely már a közlekedés biztonságát kockáztathatja. A Groupama Biztosító arra hívja fel a figyelmet, hogy a rutinból való vezetés mellett a technika elengedhetetlen ahhoz, hogy megelőzzük a baleseteket!
A nő, aki legyőzte a félemet
Szörnyű emlékeket hordoz magában Vámos Erika a Több, mint TestŐr műsorvezetője. Huszonkilenc éves kora óta nem vezet autót, mint mondja: fél, hogy másban és saját magában is kárt tesz. A sajtóban már felreppent a hír, hogy Erika egy kislány örökbefogadásán dolgozik, s ezért úgy döntött, legyőzi régi félelmét és újra a volán mögé ül.
Készítse fel autóját is a pollenszezonra!
A vezetés közben hirtelen jött tüsszögési roham, vagy a viszkető, könnyező szemek könnyen elvonhatják a figyelmünket, ami a kényelmetlenségen túl akár balesetveszélyes is lehet. Allergiásként ezért törekedjünk rá, hogy az autóban is a lehető legkevesebb allergént lélegezzük be!
Ők nem kívánnak kéz- és lábtörést
Megnyílt Magyarország első 0-24 órás, folyamatos sürgősségi ellátást nyújtó, magán baleseti sebészete, az Ars Medica Lézerklinika. A non–stop működő baleseti sebészet hiánypótló intézmény a fővárosban. A könnyű és közepesen súlyos, elsősorban végtagi sérülést elszenvedőknek nyújt azonnali orvosi segítséget.
Véres jelenetek a szekszárdi főtéren!
Összetört autók, sikoltozás, úttesten fekvő és roncsokba beszorult sérültek, szirénázó rendőr-, mentő és tűzoltóautók, kiérkező mentőhelikopter. Ez a látvány fogadta az érdeklődőket Szekszárdon a Szent István téren.
Rizikós a február!
A külföldre utazók kétharmada köt általában biztosítást indulás előtt – derült ki a Groupama Biztosító legfrissebb kutatásából. Az elmúlt évekhez képest ez lényeges előrelépést jelent, hiszen az ezredforduló környékén ez az arány még csak 40% körüli volt.
Ne csak a sítalpakat tedd be a kocsiba!
Sokan keresik fel mostanában a szomszédos sípályákat. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy érdemes a kocsit is átnézni, felkészíteni az útra. Az alapvető dolog, hogy az autó papírjai rendben legyenek. Arra azonban kevesen gondolnak, hogy bárkivel történhet külföldön baleset – figyelmeztet Szabados József, a Box-Color autó-kárrendezési cég ügyvezető igazgatója.
Ha síelni indulsz, enélkül ne tedd!
Michael Schumacher balesete és Liam Neeson feleségének tragikus halála az elmúlt években komolyan ráirányította a figyelmet a síelés veszélyeire. A Biztosítás.HU adatai szerint az utóbbi években ugyan jelentősen nőtt azoknak az aránya, akik biztosítást kötnek síelésük idejére, de a kiutazók közel fele még mindig biztosítás nélkül utazik és nincs tisztában a síelés anyagi és egyéb kockázataival.
12 emberélet - egyetlen fotóért
Szelfizés közben többen vesztették életüket idén, mint cápatámadásban. Már 12 embernek okozta halálát a fotóönarckép-készítés, míg csupán nyolc embert marcangolt halálra a tengeri ragadozó a Mashable amerikai hírportál összesítése szerint.
Hogyan mentsük meg a főnökünk életét?
Baleset bárkivel történhet a munkahelyén, súlyos, életveszélyes helyzetbe egy irodaházban is kerülhetünk. Tisztában vagyunk vele, hogy mit kell tennünk, ha kollégánk elájul a folyosón? Esetleg erős mellkasi fájdalmat érez? A munkahelyi elsősegélynyújtás nemcsak a munkáltató felelőssége, embertársi kötelességünk is. Aki még nem került olyan helyzetbe, hogy gyors segítséget kellett nyújtania egy sérült vagy beteg személynek, felmerülhet benne a kétség, vajon megfelelően tudná-e ellátni őt a mentők kiérkezéséig.
Vezess és igyál! Nem keveset, sokat!
Egy friss kutatás szerint már az enyhe kiszáradás is ugyanannyi vezetési hibát okoz, mint az alkoholos vagy drogos befolyásoltság. A nyári nagy melegben különösen oda kell figyelni, hogy utazás előtt és közben eleget igyunk – figyelmeztetnek az Európai Hidratációs Intézet szakértői.
Itt a vakáció, jobban ügyeljünk a gyerekre!
A nyári vakáció ideje alatt a szülőknek fokozottabban kell figyelniük a gyerekekre - hangsúlyozta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Különösen veszélyeztetettek a gyerekek gépkocsiban utazva, a halálos esetek során 60 százalékuk autóban veszti életét, mert a szülők nem használnak gyerekülést vagy biztonsági övet.
Nem is olyan peches a mai nap
Nem igaz a hiedelem; amely szerint péntek 13-án több baleset, kárbejelentés történik, legalább is ez derült ki egy friss felmérésből. A magyarok többsége azonban ilyenkor inkább óvatosabb.
Problémát okozhat, ha rosszul forr össze ujjunk
Balesetek során legtöbb esetben a kezünk sérül meg, hiszen ezzel védjük testünket. A szakember szerint előfordul, hogy megússzuk a műtétet, arra azonban figyeljünk, hogy hosszabb távon komolyabb gondokat eredményezhet, ha ferdén forr össze ujjunk egy törés után.
3 fontos lépés, hogy megúszd a téli sportbaleseteket
Korcsolyázás, síelés, snowboardozás, sőt szánkózás közben is érhetnek balesetek, különösen, ha felkészületlenül érkezünk a pályára. Mit kell tennünk ahhoz, hogy sérülések nélkül élvezhessük a téli sportokat? Szakember ad hasznos tanácsokat.
A karácsony baleseti csúcsszezon idehaza
December nem csupán a bevásárlóközpontokban a legforgalmasabb időszak. Az év utolsó hónapjában a biztosítók ügyfélszolgálatain is megnő az érdeklődők, károsultak száma, aminek az oka, hogy ilyenkor megsokasodnak az otthoni és az utakon elszenvedett balesetek. A PBA alkuszcég saját statisztikái szerint december 23. és január 5. között közel 50 százalékkal nő a figyelmetlenségből eredő háztartási szerencsétlenségek, lakástüzek száma és ezzel párhuzamosan átlagosan másfélszer annyi káreseményt jelentenek be ezekben a hetekben, mint bármikor máskor az évben.
Emiatt hal meg a legtöbb fiatal
Évente közel 1,3 millió ember veszíti életét, és több mint 50 millióan sérülnek meg közlekedési balesetben. 100 ezer főre 18 halálos kimenetelű közlekedési baleset jut, a fiatalok körében pedig ez jelenti a vezető halálokot világszerte. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy foglalkozzunk a közúti közlekedés biztonságával.
Hogyan segítsünk súlyos beteg hozzátartozónknak?
Miért pont velem történik ez? - kérdezzük, amikor egy közeli hozzátartozónk balesetet szenved, vagy éppen beteg lesz. A váratlan helyzetben gyakran pánikba esünk, holott éppen a segítségünkre lenne szükség. Mit tehetünk a katasztrófahelyzetekben?
Egy jó fotó a kárrendezést is felgyorsíthatja
Manapság életünk majd minden pillanatát megörökítjük, hiszen szinte mindenki zsebében ott lapul az okostelefon, vagy épp van nálunk tablet. Mégis, baleset bekövetkeztekor sokszor mégsem jut eszünkbe, hogy fotót készítsünk, pedig ezzel megkönnyítenénk a biztosítók dolgát, sőt gyorsabban megtörténhet a kárrendezés is.
Egy rossz mozdulat és oda a kocsi
Minden huszadik hazai autós tévesztett már a tankolásnál, melynek következtében minden második esetben átlagosan 130 ezer forint értékű kár keletkezett a járműben.
A hazai autósok fele vészhelyzetben csődöt mondana
A magyar autósok 79 százaléka nem tudja, hogyan kell vészfékezni váratlan akadály felbukkanásakor, 52 és 54 százalékuk a defekt és a kisodródás esetén alkalmazandó szabállyal sincs tisztában.