Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Emiatt hal meg a legtöbb fiatal

Évente közel 1,3 millió ember veszíti életét, és több mint 50 millióan sérülnek meg közlekedési balesetben. 100 ezer főre 18 halálos kimenetelű közlekedési baleset jut, a fiatalok körében pedig ez jelenti a vezető halálokot világszerte. Éppen ezért  rendkívül fontos, hogy foglalkozzunk a közúti közlekedés biztonságával.

Kép:archív

Az Allianz Technológiai Központ (AZT) új tanulmányt tett közzé, amely szerint közlekedési balesetben hal meg a legtöbb fiatal. A világ halálos kimenetelű közlekedési baleseteinek 31 százalékában 15 és 29 év közöttiek az áldozatok, ez évente több mint 400 000 halálesetet jelent. Ezt a tényt az egyes országok gazdasági fejlettsége sem befolyásolja, az AZT kutatásai szerint a halálos kimenetelű közlekedési balesetek fiatalokat érintő hányada csak csekély eltéréseket mutat: 31,5 százalék az alacsony jövedelmű országokban, 32 százalék a közepes jövedelmű országokban és 28,5 százalék a magas jövedelemmel rendelkező országokban.

A probléma azonban világszintű, és nem csak a fiatalokat érinti. Évente közel 1,3 millió ember veszíti életét, és több mint 50 millióan sérülnek meg közlekedési balesetben. 100 000 főre 18 halálos kimenetelű közlekedési baleset jut, ezt a halálnemet ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb Globális közúti közlekedésbiztonsági helyzetjelentése a nyolcadik helyre sorolja a leggyakoribb halálokok rangsorában. A jelenlegi tendenciák alapján ráadásul arra lehet következtetni, hogy világszinten az ötödik leggyakoribb halálokká lép majd elő 2030-ra, ha nem születnek megfelelő intézkedések a közlekedési balesetek megelőzésére.

Elöl vagy hátul üljön a gyerek?
Óránként 50-60 kilométeres sebesség mellett történő ütközésnél gyerekek és felnőttek egyaránt nagyobb sérüléseket szenvednek, ha hátul ülnek – ezt mutatják a német baleseti adatbázis, a GIDAS adatai. A KRESZ szerint azonban ez a szabály.

Az Allianz tanulmánya szerint a balesetek fő oka a legtöbb esetben a gyorshajtás, az alkoholfogyasztás, a biztonsági öv viselésének elhanyagolása és a járművek műszaki meghibásodása; a legnagyobb veszélyt a fiatal sofőrökre azonban a gyakorlatlanság és a túlzott önbizalom jelenti.

Magyarországon 100 ezer lakosra 9,1 halálos kimenetelű közlekedési baleset jut, Svédországban viszont mindössze 3, ezzel Európa legbiztonságosabb országa ezen a téren. A halálozási arány világszerte a Dominikai Köztársaságban (41,7), Thaiföldön (38,1) és Venezuelában (37,2) a legmagasabb.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.