Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Párja mentette meg Dombóvári Vanda életét

A műsorvezető és párja nemrég autóbalesetet szenvedtek és csak János lélekjelenlétének, valamint vezetési rutinjának köszönhető, hogy elkerülték a frontális ütközést.

Hatalmas megrázkódtatáson van túl Dombóvári Vanda és párja, János, akik nemrég autóbalesetet szenvedtek. Sávjukba – amelyben szabályosan közlekedtek – belehajtott egy furgon. Az ütközés elkerülése érdekében János lemanőverezte autójukat az útról, ami egy fának csapódott. A balesetet okozó sofőr segítségnyújtás helyett megpróbált elsétálni a helyszínről. Dombóvári Vanda még mindig a történtek hatása alatt van.

Egy túlélhetetlennek tűnő helyzetet éltünk túl. Minden átértékelődött most bennem. Pár napig azt hittem, hogy el is veszítettem a régi, vidám, optimista önmagam. Most már egy kicsit jobb, de még mindig a történtek hatása alatt vagyok

– mondta a 95.8 Sláger FM-en Dombóvári Vanda, aki hihetetlenül hálás párjának.

„János elképesztően gyakorlott sofőr, a lélekjelenléte megmentette az életünket. Lemanőverezte az autót, hogy elkerülje az ütközést. Még így is összevissza pörgött, forgott az autónk, de még az öntudatlan zuhanásban is végig engem óvott a kezével és az életemért aggódott. Mind a tíz légzsák kinyílt. Ezek és a biztonsági öv is hozzájárultak ahhoz, hogy megúsztuk. Borzasztó és szürreális volt az egész”

– idézte fel a történteket a műsorvezető, aki nagyon hálás a mögöttük haladó sofőrnek.

Sajnos akkor nem voltunk abban az állapotban, hogy megjegyezzük a nevét, de ezúton is köszönjük neki, hogy segített és mellettünk volt. Ő hívta a mentőket, rendőröket, nagyon hálásak vagyunk neki” – tette hozzá a műsorvezető, aki mindenkit arra int, hogy a biztonsági öv bekapcsolása nélkül ne induljon útnak. „Soha egy métert nem teszünk meg úgy, hogy nincs mindenki bekötve. Ennek most meg is tapasztaltuk az életmentő funkcióját, hiszen így, bekötve, nem repültünk ki az autóból. Bármikor bekövetkezhet a baj, a sors játékai vagyunk. Azért is beszélek a történtekről, hogy felhívjam rá a figyelmet, mindenki legyen körültekintően közlekedő és kösse be a biztonsági övet!

– mondta a Sláger Reggel műsorvezetőinek, Pordán Petrának és Somogyi Zoltánnak Dombóvári Vanda.

Ezt is olvasd el


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.