Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Itt a vakáció, jobban ügyeljünk a gyerekre!

A nyári vakáció ideje alatt a szülőknek fokozottabban kell figyelniük a gyerekekre - hangsúlyozta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Különösen veszélyeztetettek a gyerekek gépkocsiban utazva, a halálos esetek során 60 százalékuk autóban veszti életét, mert a szülők nem használnak gyerekülést vagy biztonsági övet.

Kép: SXC

Évente mintegy 1500 balesetben sérülnek meg gyerekek, ezek 30 százaléka nyáron következik be. Különösen veszélyeztetettek a gyerekek gépkocsiban utazva, a halálos esetek során 60 százalékuk autóban veszti életét, mert a szülők nem használnak gyerekülést vagy biztonsági övet. Az ORFK szerint az utóbbi években jelentősen csökkent a halálos balesetek száma a gyerekek körében. 1990-ben évente még száznál is több gyerek halt meg balesetben, ez a szám mára tíz alá csökkent, de a cél természetesen az, hogy egy gyermek se veszítse életét az utakon.

A gyermekeknek a szülők jelentik a példát a közlekedésben, ezért az ő felelősségük fokozottabb. Fel kell készíteni a gyerekeket mindenféle veszélyhelyzetre, amely a gyalogos és a kerékpáros közlekedés közben, illetve a tömegközlekedési eszközök használata során bekövetkezhet..

Németh Ágnes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője kiemelte, hogy a gyerekek otthon, a számítógép előtt ülve sincsenek teljesen biztonságban. Utalt az internetes - főként felnőtt férfiak által elkövetett - zaklatásra, molesztálásra, amely közösségi oldalakon, chatprogramokon és játékokon keresztül is elérheti a gyerekeket.

Beszélt a szórakozóhelyeken leselkedő veszélyekről is, az alkohol- és a kábítószer-fogyasztásról. Megemlítette a designerdrogokat, amelyek a közlése szerint azért különösen veszélyesek, mert sem a rövid, sem a hosszú távú hatásuk nem ismert. Kitért az úgynevezett "rohamivásra" is, amelynek lényege, hogy a fiatalok minél rövidebb idő alatt minél több, főleg tömény alkoholt fogyasztanak és lerészegednek.

Hasznos-e a gyerekeknek a digitális technológia?
Nemcsak a felnőttek állnak át egyre nagyobb arányban a mobileszközök használatára, hanem ezzel párhuzamosan az egyre fiatalabb gyerekek is. Az egyesek számára riasztó, mások számára természetes folyamatokat látva sokakban felmerül a kérdés, hogy nem káros-e a digitális világ a gyerekek fejlődésére?


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.