Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A C-vitamin alap – de mit szedjünk még mellé?

A vitaminokról most, a koronavírus idején különösen sokat hallhattunk. Ez nem véletlen: ezekre a természetes anyagokra szüksége van szervezetünknek, hogy megfelelően tudjon működni és fejlődni. Kétféle csoportjuk ismert: a vízben (B-vitaminok és C-vitamin) és a zsírban oldódó (A, D, E, K) vitaminokét. A vízben oldódóakat – mivel hamar kiürülnek szervezetünkből – nehezebb túladagolni, bár nem lehetetlen; a zsírban oldódóak viszont, a napi ajánlott mennyiségen túl fogyasztva igen károsak lehetnek.

Akárhogy is: testünk ezeket az anyagokat nem képes magától előállítani, az anyagcsere-folyamatokhoz azonban nélkülözhetetlenek. Ha keveset fogyasztunk belőlük, az hiánybetegségekhez vezethet.

Az egyik legfontosabb, vízben oldódó vitaminunk a C-vitamin, másik nevén aszkorbinsav. Eredetileg skorbut ellen alkalmazták előszeretettel, miután elkülönítették vitaminként és felfedezték gyógyhatását. Szent-Györgyi Albertnek pedig először sikerült kutatóként kivonnia a paprikából, így méltán vívta ki a világ elismerését. A kutatások mai állásából már tudjuk azt is, hogy a C-vitamin a teljes immunrendszerünk működésére kedvező hatással van – tehát megfázáskor érdemes egy pohár teával meginni.

Azt viszont talán nem is hinnénk, mennyi minden másra is jó e fontos nyomelem: védi sejtjeinket az oxidatív (a szervezet belső égésű folyamataiból keletkező) stresszel szemben; segít fenntartani az erek, a csontozatunk, fogaink és fogínyünk, porcaink és bőrünk normál állapotát. Mindezeken felül idegrendszerünk működésében, illetve az intenzív sportolás utána tápanyagpótlásban is nagy szerepet tölt be.

Magában vagy társaival együtt egyformán hasznos

A C-vitamin azonban nemcsak önmagában, hanem más vitaminokkal való együttműködésében (azaz szinergiájában) is rendkívül hatásos: segít a redukált formájú E-vitamin regenerálásában, hozzájárul a vas megfelelő felszívódásához, emellett a vér koleszterinszintjét is csökkenti. Így a szívinfarktus, valamint a szívkoszorúér-betegségek kockázatait is nagymértékben leredukálhatjuk fogyasztásával. Emellett a káros szabadgyökök, illetve ráksejtek elszaporodását is gátolhatja: csökkenthető általa számos rákfajta, így a nyelőcső-, a gyomor- és a gégerák kialakulásának veszélye is.

Az étrend-kiegészítőknél fontos a mérték

Arra azonban az orvosok is figyelmeztetnek, hogy mint mindent tápanyagot, úgy a C-vitamint is túl lehet adagolni: a tabletta formában fogyasztott C-vitaminból nagyjából napi 2 g az ajánlott mennyiség. Ezt amiatt nem célszerű túllépni, mert a C-vitamin a szervezetben oxaláttá bomlik le, amely az esetek ¾-ében a vesekövek alapját képezi. Emellett – bár a rákos sejtek kialakulását valóban nagymértékben gátolja – a C-vitamin a már megkezdett kemoterápia hatékonyságát csökkentheti. Egyedül természetes formájában, citrusfélék elfogyasztásánál nem említenek a szakemberek mellékhatásokat. Tehát a nagy nyári melegben továbbra is bátran fogyaszthatjuk kedvenc citromos, lime-os vagy narancsos hűsítőinket – szervezetünk meghálálja!

Nyári vitaminkúrák – így maradhatunk fittek a forróságban is

Általánosságban elmondható, hogy a vitaminokat kúraszerűen – azaz egy hónapig, utána, a hozzászokás gátlására 1-2 hét szünetet tartva – érdemes szednünk. Nincs ez másképp a C-vitaminnal sem. Bár az igaz, hogy alapvetően télen, vagy speciális élethelyzetekben (betegségekből való kilábalás elősegítésére, terhesség idején stb.) ajánlott több tápanyagot, ásványi anyagot bevinnünk szervezetünkbe, nyáron sem szabad elfeledkeznünk a vitaminpótlásról!

Bőrünk ugyanis ki is száradhat a nagy melegtől, de le is éghet, ha sokat tartózkodunk a tűző napon. Márpedig utóbbit sajnos nehéz elkerülnünk, ha napozni vagy a szabadtéren strandolni vágyunk. A C-vitamin azonban nagy segítség lehet a napégés gyógyításában, valamint a bőr feszességét biztosító kollagén zavartalan termelődésének biztosításában is.

Ám nem a C-vitamin az egyetlen csodaszerünk a nyárra! Bár azt hihetnénk, termelődik belőle éppen elég a napsütés által, a D-vitaminból meglepő módon még a tengerparti városokban élőknek sincs elég a szervezetükben! Így azt is ajánlott pótolni a forróságban, hiszen ez a nyomelem több mint kétszáz gén működéséért felel – azt pedig már álmunkból felkeltve is tudjuk, hogy a napsütéstől (főleg fényvédelem nélkül) a bőr gyorsabban öregszik.

Az E-vitamin és a Q10-koenzim pedig a túlzott napozás révén szervezetünkben elszaporodó, veszélyes szabad gyökök gátlásában kap fontos szerepet. A hőmérséklet okozta, fokozott izzadás miatt pedig szükséges pótolnunk a verejtékezéssel távozó, egyéb tápanyagokat, így a káliumot, a magnéziumot, és a cinket, valamint gondoskodni kell a megfelelő minőségű és mennyiségű pluszfehérje-bevitelről is. Utóbbira főleg akkor figyeljünk fokozottan, ha aktívan és rendszeresen sportolunk.

Figyeljünk szervezetünkre a nagy melegben is!

Az anyagcserénk támogatását nyáron se hanyagoljuk el – sőt, ilyenkor még fokozottabban érdemes figyelni rá! Vitaminok nélkül ugyanis nem léteznek enzimek, energiát azonban csak belőlük nyerhetünk. Hiszen szervezetünk életműködései a nyári melegben fokozottabbá válnak, ahogy mindannyian többet mozdulunk ki; ne feledkezzünk hát meg minket szolgáló testünkről, egészségünkről most sem!

Vigyázzunk egészségünkre nyáron is – hogy ez a szép, életteli időszak valóban az örömről, s ne az ürömről szóljon!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.