Mértékadó becslések szerint Földünkön a 2-es típusú cukorbetegek száma a 2007. évi 246 millióról 2025-re 380 millióra nő. Egy, az Egyesült Államokból származó felmérés szerint annak a valószínűsége, hogy élete folyamán cukorbetegség alakul ki, a 2000-ben illetve az azt követő években született férfiak esetében 32,8%, nők estében pedig 38,5%, azaz közel minden harmadik ember számolhat a cukorbetegség valamelyik formájának kialakulásával élete során.

A gyakoribb, 2-es típusú kórformában szenvedők mintegy háromnegyede szív- és érrendszeri betegségben hal meg, de mára az 1-es típusban is a keringési eredetű szövődmények váltak a halálozás vezető okává. E szövődmények hatékony megelőzése csak a cukorbaj időben történő felismerésével lehetséges, amit nagyon megnehezít, hogy a megbetegedés hosszú időn keresztül felismeretlen marad. A gond napvilágra kerülésekor sokszor már előrehaladott szövődmények állnak fenn a betegnél és sajnos nem ritkán a diabetes felismerése is már e szövődmények észlelése alapján történik. A korai halálozás, és az egészségben eltöltött életévek számának jelentős csökkenése 8-10 évvel rövidíti meg a várható élettartamot.

A közvetlen egészségügyi hatásokon túl a betegek számának e gyorsuló növekedése jelentős anyagi teherrel jár, amit elsősorban a betegség szövődményeinek kezelésére kell fordítani. A szűkülő egészségügyi anyagi források mellett a cukorbetegségre fordítandó közvetlen költségek is aggasztóak, komoly egyéni és társadalmi betegségterhet jelentenek.
Friss magyar adatok szerint a gyógyszeres kezelésben részesülő betegeket tekintve a cukorbetegség és szövődményei egy évben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kiadásainak 13 százalékát, azaz a GDP 0,65%-t jelentik, forintban kifejezve több mint 174 milliárdot. Ezen belül is a 2-es típusú diabétesz 6 legjelentősebb szövődménye orvosi kezelésének éves biztosítói költsége a teljes gyógyító-megelőző kiadásainak közel 1,6 százaléka.
Társadalmi szinten egyelőre nem ismert az indirekt egészségügyi kiadások mértéke (táppénz, munkaképesség csökkenés, elmaradt társadalmi termelés, halálozás stb.), de bátran kijelenhetjük: a cukorbetegség népegészségügyi jelentőségét nemcsak az aggasztó epidemiológiai adatok jelentik, hanem mind az egyénre, mind a társadalomra nehezedő következmények.

A cukorbetegség hazai előfordulásáról nincsenek pontos adatok, 1983-ig évente a Központi Statisztikai Hivatal tette közzé a nyilvántartott  nem kötelező bejelentésből származó  halálozási adatokat. Az utolsó, 1983-as feldolgozás a diabetes előfordulást 2,1 százalékban adta meg (országrészenként jelentős különbségekkel).
Az érintettek száma  gondozási és gyógyszer forgalmazási adatok alapján  hazánkban is folyamatosan emelkedik, egy közelmúltban végzett nyugat-dunántúli vizsgálatsorozat pl. 10%-ot meghaladó előfordulást észlelt (Korányi L, nem publikált adatok). Ez a korábban elfogadott 7,6 százalékos előfordulásnál lényegesen nagyobb, és ha a cukorbetegség előállapotaiban lévőket és a fel nem ismert eseteket is ideszámítjuk, az arányszám ennél is magasabb lehet!
Nőtt az előfordulás a gyermek lakosság körében is: a gyermek-diabetes – az 1-es típusú cukorbetegség – epidemiológiai (az esetek előfordulási gyakoriságát vizsgáló és követő) munkacsoport 21 év adatait feldolgozó elemzése a 100.000, 0-14 éves korú gyermekre vetített standardizált évenkénti előfordulást 7,87 -nek találta.

Mindez: a kórkép népegészségügyi jelentősége, a betegségprognózist meghatározó szövődményei, a szövődményes esetek ellátásának magas költsége, valamint az esetek jelentős részének késedelmes felismerése indokolttá teszi szűrővizsgálatok szervezését, s a felismert esetek azonnali, erélyes, az összes keringési kockázati tényezőre kiterjedő, holisztikus szemléletű kezelését.

Kétségtelen, hogy a szénhidrát-anyagcsere egzakt véleményezése csak laboratóriumi vércukor meghatározás alapján lehetséges, viszont a szűrés egyéb technikai részletei alapvetően különböznek annak függvényében, hogy milyen céllal és milyen körben történik.

A cukorbetegség prevenció terén élen járó Finnországban a közelmúltban zárult a „FINDRISC” elnevezésű szűrővizsgálat, ami hatékonysága révén széles körű érdeklődést és elismerést váltott ki. E vizsgálat a diabetes szempontjából fokozott kockázatú személyek szénhidrát-anyagcserezavarainak korai felismerését célozta.
A kockázat mértékét kérdőív alapján, meghatározott pontérték segítségével határozták meg, majd a fokozott kockázatot jelző értékkel rendelkezők körében ehomi (éhgyomorra történő) vércukor meghatározást végeztek. Hatékonysága alapján a módszert nemzetközi ajánlások követésre méltónak véleményezték.

Éppen ezért a Magyar Diabetes Társaság, a 77 Elektronika Kft. támogatásával, az országban először, kockázat-alapú szűrővizsgálatot indított az alapellátásban dolgozók bevonásával. Az Egészségügyi Tudományos Tanács engedélyével zajló tudományos vizsgálat két lépésben történt.
Először a nemzetközileg validált FINDRISC kérdőív magyar változatának kitöltésére került sor, majd a cukorbetegség szempontjából fokozott kockázattal rendelkező – a kérdőívre adott válaszok pontértéke több mint 12 –, és a szűrésben történő részvételt vállaló személyek laboratóriumi (éhomi) vércukorvizsgálata történt. Ez utóbbi határérték körüli értéke esetén, az Egészségügyi Világszervezet diagnosztikai algoritmusát követve úgy nevezett cukorterheléses vizsgálatot végeztek.

A szűrővizsgálatra 2008. április 1. és 2009. március 31. között került sor, mindösszesen 8.921 felnőtt korú személy részvételével. A vizsgálatba minden, a résztvevő háziorvosi praxisokban megjelenő 20-69 éves, bármilyen nemű, ismert szénhidrát-anyagcserezavartól mentes olyan személyek kerülhettek be, akik belegyezetek a részvételbe. A résztvevők 59,7% nő, 40,3% férfi volt.

A vizsgálandó személyek önkéntes alapon kitöltötték a FINDRISC vizsgálatban használt kérdőív Magyar Diabetes Társaság által fordított-jóváhagyott változatát. Ez, a nem, életkor, családi és egyéni anamnézis, társbetegségek figyelembevétele alapján, a cukorbetegség tíz éven belüli megjelenésének kockázatára vonatkozó pontszámot (score értéket) ad meg.
A adatlap 7 alatti értéke igen alacsony veszélyeztetettséget jelent (100 hasonló személyből 1 diabetes várható az adott intervallumon belül), 7-11 pont között enyhén fokozott a kockázat (25-ből 1 személy esetében várható cukorbetegség kialakulása 10 éven belül), 12-14 pont mérsékelt kockázatfokozódást jelöl (az esély: 1:6), 15-20 pont között magas az esély cukorbetegség megjelenésére (esély: 1:3), míg 20 pont felett igen nagy a kockázat (1:2 a becsült bekövetkezési arány).

A 12 pontszámot elérő 4.286 személy átlagéletkora 53,4 év, átlagos testtömeg-indexe (BMI): 29,9 kg/m2, átlagos haskörfogata pedig 101,1 cm volt.
Közülük 283 főnél (6,6%) emelkedett éhomi vércukorszint, 122 esetben (2,85%) emelkedett éhomi vércukorszint és csökkent glukóz tolerancia, 19 személynél (0,44%) pedig csak csökkent glukóz tolerancia volt megállapítható. Már meglévő, de a szűrés megtörténtéig fel nem ismert diabetest találtunk 129 személy (3,01%) esetében.
Ha mindezt összevonjuk, akkor összességében a vizsgált populáció 12,9 százalékánál találtak a szervezők valamilyen cukoranyagcsere zavart!
(Természetesen a kiszűrt érintetteket gondozásba vették az adott háziorvosi praxisban, a kezelés beállításához a területileg illetékes diabetes szakellátóhely közreműködése is biztosított.)

A vizsgálatot azonban nem csak felnőtteken, hanem házi gyermekorvosi praxisokban megjelenő bármilyen nemű, 12-18 éves, ismert szénhidrát-anyagcserezavartól mentes személyek bevonásával is elvégezték. A vizsgálatba mindösszesen 20 db a házi gyermekorvosi praxis vett részt, Kelet-Magyarországról, Nyugat-Magyarországról, illetve Budapestről.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács engedélyével zajló tudományos vizsgálat itt is két lépésben történt, azonban a kockázat felméréshez nem a FINDRISC kérdőívet használták (lévén az felnőttek számára készült), hanem az Amerikai Diabtes Társaság (ADA) ajánlásai alapján elkészült kérdőívet.
A vizsgálatba mindösszesen 660 serdülő került be, közülük 285 személynél volt jelen fokozott kockázat. E fokozott kockázatú serdülők 5,6 százalékánál már a cukoranyagcsere valamilyen kórós eltérése tetten érhető volt.
A vizsgálat e részének nagyon fontos megállapítása az az összefüggés, miszerint a 12-18 évesek körében a testtömegindex (BMI) 1 egységgel történő növekedése 21-22 százalékkal növeli a cukoranyagcsere kórós elváltozásának a kockázatát!

A vizsgálat mindkét ága megerősítette tehát a célzott szűrés kiemelt jelentőségét a betegség korai felismerésében, eredményei alapján indokolt általánossá tételének szorgalmazása.

A cukorbetegség és idült szövődményeinek társadalmi terhe jelentős mértékben csökkenthető, azonban ehhez – első lépésként – újra kell gondolni a népegészségügyi prioritásokat. Célként szükséges megjeleníteni a cukorbetegség és kezdődő állapotainak megelőzését, a szív- és érrendszeri rizikófaktorok felderítését. Ezt követően egy prevenciós stratégia kidolgozása a következő lépés, melynek elemei között a költséghatékony szűrési módszerek meghatározása elengedhetetlen.

Mindazonáltal elmondhatjuk, hogy a téma fontosságát a hazai egészségügyi kormányzat is felismerte, így az alapellátásban immár az Egészségügyi Minisztériumtól kapott központi támogatással indul program a bemutatott vizsgálati módszer szélesebb körű kipróbálására és megismertetésére.