Életforma.hu

ÉLET-MÓD

A dohányosok minél előbb keressék fel az urológiát

Bizony van összefüggés a dohányzás az urológiai daganatok közt, ami különösen a nőkre veszélyes.  Dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa az urológiai szűrés jelentőségére hívta fel a figyelmet.

Nőknél még veszélyesebb a dohányzás

A dohányzás jelentősen növeli a komoly urológiai karcinóma kialakulásának kockázatát, sőt, emeli az emiatt történő halálozás esélyét is – különösen a nőknél.

Kép: Pixabay

A Weill Medical College of Cornell University és a New York-i Presbiteriánus Kórház közös kutatásába 864 pácienst vontak be, hogy ezt a tétel bizonyíthassák. Az 553 férfi és 311 nő mindegyike részt vett már urológia daganat miatti műtéten.  Kiderült, hogy a cigarettázó nőknél jóval nagyobb a rák kiújulásának veszélye, mint a férfiaknál. A kemény dohányosok közt ugyanis a nőknek 70 százalékkal nagyobb volt az esélye, hogy kiújuljon a betegségük, és kétszer annyian haltak is bele a rákba, mint a férfiak.

Ugyanakkor mindkét nemnél bebizonyosodott, hogy azoknál, akik több, mint 10 éve felhagytak a dohányzással, ugyanakkorára csökkent a végzetes kimenetel esélye, mint a nem dohányzóknak.

Vagyis bár nem ismertek a nemek szerint esetlegesen eltérő biológiai mechanizmusok, úgy tűnik, a nőknél különösen hangsúlyos a dohányzásról való leszokás, illetve a prevenció. Ők ugyanis így jóval nagyobb eséllyel kivédhetik a halálos kimenetű húgyhólyag-, húgyvezeték- és vesemedence-daganatot.

Nem csak felfázáskor fontos az urológiai szűrés

Sok nő csak az úgynevezett felfázás esetén fordul urológushoz. Ez tulajdonképpen érthető is, hiszen a nők közel 80 százaléka élete során legalább egyszer átesik az ún. „felfázásos” tüneteken, vagyis görcsös vizelési ingeren, amely azonban nem jár vizelettel. Előfordulhat, hogy csak pár csepp ürül, erős égő, szúró fájdalom kíséretében, előrehaladott állapotban időnként vérvizelés is lehetséges. Ha a fertőzés felszálló gyulladásként a vesét is érinti, úgy láz, nagyfokú elesettség is jelentkezik.  Így mindenképpen ajánlatos idejében orvoshoz fordulni – hangsúlyozza dr. Szűcs László, az Oxygen Medical urológusa.

Az urológia tehát nem csak a prosztatabetegségek felismerésére és kezelésére szolgáló szakterület, hiszen ilyen szakrendelést kell keresnünk, ha vese-, hólyag-, hereproblémákkal, gyulladásokkal, kövekkel vagy akár inkontinenciával küzdünk.

A kocadohányosok sem ússzák meg tüdőbaj nélkül!
Magyarországon a lakosság közel 30 %-a dohányzik – a statisztika magába foglalja a láncdohányosokat és a csak alkalomszerűen rágyújtókat is. Számos súlyos betegség – légúti megbetegedések, szív- és érrendszeri megbetegedések – nagy része is a dohányzás számlájára írható. De vajon a kocadohányost is fenyegetik a dohányosokra jellemző kockázatok?

Milyen tünetek esetén forduljunk urológushoz?

Többek közt figyelmeztető jel lehet a

- gyakori vizelési inger,

- fájdalmas vizelés,

- hólyagtáji fájdalom,

- alhasi diszkomfort,

- vizelet-visszatartási nehézség,

- nem mozgásszervi eredetű derékfájdalom.

A visszatérő, krónikus fájdalmakat és a szokatlan tüneteket feltétlenül érdemes megvizsgáltatni, hiszen kezeletlenül ezek akár komolyabb következményekkel is járhatnak.

Forrás: oxygenmedical

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.