A lányokat az ifjak elrabolták, s csak titokban érintkeztek velük. Az ifjak ugyanis napközben férfitársaik között tartózkodtak, velük étkeztek, közöttük aludtak, és az éjszaka sötétjének leple alatt kellett házaséletet élniük. Ez sokszor olyan jól sikerült, hogy voltak, akiknek már gyermekük is született, mire a feleségüket nappal először meglátták. Ilyen titkos házasélethez természetesen mindkét fél közös akarata kellett.

A többi görög államban a nőknek semmi beleszólásuk nem volt a párválasztásba, erről szüleik döntöttek, ők pedig engedelmeskedtek nekik. A házasságkötés legtöbbször valamilyen házasságközvetítő révén ment végbe, s döntő mozzanata a szerződés megkötése volt. Enélkül a gyermek fattyúnak számított. A nő hozományt adott, a férfi többnyire csak gyér ajándékot. A házasságkötésnek természetesen megvoltak a maga szertartásai. Áldozatot mutattak be az isteneknek, a házasulandó felek megfürödtek, hajukból egy fürtöt levágtak, s azt valamilyen istenség, többnyire istennő tiszteletére ajánlották fel. Mindezek a szertartások egy régi élet végét és egy új élet kezdetét jelképezték.

A menyasszonyt lakoma után ünnepélyes menetben vitték át szülei házából a vőlegény házába. Ezután vették fel a menyasszonyt a vőlegény nemzetségébe. Mikor a nászszoba ajtaja bezárult, a vőlegény egy barátja állt az ajtó elé, hogy senki ne zavarja őket. Ő volt a "kapus". A szoba előtt a menyasszony barátnői énekeltek, hogy ne lehessen hallani a kiszűrődő hangokat. Ugyanis a legtöbb esetben a menyasszony zokogott a nászéjszakáján.

Tehát az ókorban nem szerelemből házasodtak, mégis létezett. A művelt, társasági nők szerepét a hetairák, a széplányok töltötték be. Egyik másik hetaira, akárcsak a reneszánsz kurtizánjai, olyan hírnévre tett szert, hogy messze földön ismerték. Jó pénzért gyönyört nyújtottak bárkinek, és így érthető, ha a szerelem az ókor gondolkodói számára veszélyes, kockázatos és éppen ezért kerülendő dolognak tűnik. A szerelmet, mint magasztos lelki érzést a görögök nem nagyon emlegették.

A nő számára, aki férje felügyelete alá tartozott, természetesen tilos volt minden félrelépés. A férj viszont szabadon enyeleghetett a hetairákkal, ezért senki nem vonta felelősségre. A társadalom tehát, amely egyedül a férfiak számára biztosított jogokat, a nőket pedig tudatlanságba vagy "törvényen kívülre" szorította, olyan erkölcsi helyzetet teremtett, melyben férfi és nő kapcsolata a legtöbb esetben nemcsak a nő számára nem hozott boldogságot, de a férfi számára sem.